Rendkívül eltökélt az új igazgató, hogy Debrecen színháza újra elfoglalja az őt megillető helyet
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.23. 12:30 | Frissítve: 2023.03.23. 15:12
Debrecen – Mátyássy Szabolcs háromtagozatú színházban gondolkodik Szabó K. István rendezővel, akivel közösen írták a pályázatot.
A pályáját színészként kezdte, majd zeneszerzői és művészetigazgatási menedzser képesítést szerzett Mátyássy Szabolcs, aki Szabó K. István rendezővel közösen pályázott a Csokonai Színház vezetésére. Az értékelő szakmai bizottság egyértelműen állást foglalt mellette, a közgyűlés csütörtöki ülésén pedig döntés született Mátyássy Szabolcs színházigazgatói kinevezéséről, akit a Dehir elsőként kérdezett a pályázatáról és a terveiről.

Mátyássy Szabolcs a közgyűlés ülésén (fotó: Kandert Szabolcs)
Dehir: Mit jelent az, hogy ketten pályáztak, milyen munkamegosztásban kívánnak majd dolgozni?
Mátyássy Szabolcs: A pályázatban szereplő igazgatói felhívásra én jelentkeztem, én is adtam be, az én nevemen fut. Bár alapvetően művész beállítottságú és -szívű ember vagyok, a pályázatban mint ügyvezető igazgató szerepelek. Szabó K. István megkeresésemre és nagy örömömre elvállalta a művészeti vezetői státuszt, ahogy Somogyi-Tóth Dániel a zeneigazgatóit, Nemes Zsófia pedig a tánctagozat vezetőit. Abból eddig sem csináltunk titkot, hogy a pályázatot ketten írtuk Szabó K. Istvánnal, hiszen a művészszakmai részeket ő fogalmazta. Ezt rögtön az első oldalon fel is tüntettem.
Dehir: Mi hozta Debrecenbe, mitől tartotta vonzónak, kihívásnak a Csokonai Színház vezetését?
Mátyássy Szabolcs: A Csokonai Színház egy legendás, nagy múlttal rendelkező, nemzeti besorolású színház. Rendkívül motivált és eltökélt vagyok annak megvalósításában, hogy a város színháza újra elfoglalja azt az őt megillető helyet, ahová múltja és szakmai referenciái feljogosítják. Ez akkora lehetőség, ahol bátran lehet népszínházi struktúrán alapuló, háromtagozatú színházban gondolkodni, tehát a prózai tagozat mellett egy újradefiniált opera- és önálló tánctagozat megteremtésében és alapításában.
Dehir: Két komoly, szép épületet kell élettel, előadásokkal megtölteni. Ehhez anyagi forrásokra is szükség lesz.
Mátyássy Szabolcs: A 2023-as költségvetést még nem látjuk. Amennyiben számunkra is ismertté válik, sokkal könnyebb lesz tervezni, átlátni az anyagi lehetőségeinket. Sok színházigazgatói pályázat abba a hibába esik, hogy irreális ígéretekkel kecsegtet. Mi igyekeztünk olyan szakmailag és gazdaságilag megalapozott célokat megfogalmazni, melyek betarthatóak és bármikor számonkérhetőek.
Dehir: Tervezi, hogy Debrecenbe költözzön?
Mátyássy Szabolcs: Természetesen. Nem tudom elképzelni, hogy egy vezető ne éljen ott, ahol a társulata van.
Az új igazgatóval hosszabb beszélgetést készített a Színképek című műsor stábja, ezt csütörtök este láthatják a Debrecen Televízióban. Mátyássy Szabolcs ebben a Csokonai Színházzal kapcsolatos tervei mellett mesél arról is, hogy indult a pályája, s megtudhatjuk azt is, hogy nem csupán színész és zenész, de tanítja is a szakmát.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Megválasztották a Csokonai Színház új igazgatóját | 2023.03.23 |