Papp László: Debrecenben most már a járműiparban is érdemes klaszterben gondolkodni – fotókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.11.21. 13:17 | Frissítve: 2018.11.21. 15:38
Debrecen – Először rendeznek közös magyar-román klaszter konferenciát. Debrecen polgármestere szerint a klaszterek segíthetik a régió versenyképességének javulását.
A Pénzügyminisztérium Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkársága három napos konferenciát rendez a román klaszter szövetséggel Nagyváradon és Debrecenben. Míg kedden Nagyváradon hangzottak el előadások, szerdán Debrecenben folytatódott a program.

Greinstetter Balázs, a Pénzügyminisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára elmondta, ez az első közös szervezésű magyar-román klaszter konferencia. Ezzel szeretnék arra ösztönözni a két ország klasztereit, a klaszterekbe tömörült vállalkozásokat, kutatóközpontokat és egyetemeket, hogy kezdjenek el együttműködésekben gondolkozni, hozzanak létre magyar-román klasztereket.
„A klaszter egy nagyon rugalmas együttműködési forma, melyekkel ki lehet aknázni a helyi előnyöket, s ki lehet törni a nemzetközi piacra”
– tette hozzá a helyettes államtitkár.
Papp László, Debrecen polgármestere beszédében úgy fogalmazott, Debrecenben a klaszterek tízéves múltra tekintenek vissza.

„Nagyon egészséges együttműködés alakult ki a cégek, az egyetem és a város között az elmúlt bő évtizedben, ezeknek az intézményesült formája a klaszter, mely nagyon erős információáramlást biztosít a szereplők között. A klaszterek versenyképességi szempontból bírnak kiemelt jelentőséggel. Tudjuk, hogy az Észak-alföldi Régió nem tartozik Európa legversenyképesebb régiói közé, a 263 régió között a 231-ik helyen állt 2017-ben. Az elmúlt évek gazdaságfejlesztési sikerei rendkívüli mértékben fogják befolyásolni ezt a versenyképességi mutatót, egészen biztos, hogy Debrecen és a régiója messze felértékelődik. Hogy ez a változás bekövetkezzen, a stratégiai, klaszterszerű gondolkodásnak is nagy szerepe lehet, s ezt a határon átnyúló formában is érdemes megvalósítani” – hallhattuk a polgármestert.
Papp László felidézte, hogy a Debreceni Egyetemnek több akkreditált klasztere van többek között az élelmiszeripar, élelmiszeripar és gyógyszeripar területén.
A polgármester szerint a járműipari szereplők betelepülésével (BMW, Continental, Thyssenkrupp) a járműipar lesz az a következő terület, melyben érdemes klaszterben gondolkodni, amit ki lehet majd terjeszteni a határ túloldalán zajló gazdasági folyamatokra is.
Tőzsér József, a Debreceni Egyetem egészségipari innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese kiemelte, a klaszterek nagyon fontos eszközei lehetnek az innovációk megvalósításában, továbbvitelében.

„Ha jó egyetemi gondolatok vannak, azok megvalósítása sokkal egyszerűbb klasztereken egyszerűbb, mintha egy-egy innovációhoz külön-külön keresnénk partnereket” – magyarázta a rektorhelyettes.
A Debreceni Egyetem öt klaszternek tagja, ezek keretében több száz céggel kötött ezernél is több szerződést.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)