Papp László: 73 százalékos készültségben áll a Civaqua-program első üteme – fotókkal, videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.22. 11:55 | Frissítve: 2023.03.22. 17:53
„800 méterre és nyolc hónapra vagyunk a program egy részének megvalósításától”, hangsúlyozta a polgármester a szerdai helyszínbejáráson.
A Civaqua-program alakulása kapcsán tartottak sajtótájékoztatót szerdán délelőtt. Az eseményen Papp László kiemelte: Debrecenben a víz kérdése a város fejlődésével összefüggésben is nagyon komolyan az érdeklődés középpontjában áll.

Fotók: Kandert Szabolcs
- 800 méterre és nyolc hónapra vagyunk a program szinte megvalósításától: azért mondom így, mert ez után következik a második ütem – emelte ki a polgármester. Hozzátette: a 15 kilométeres csatornaszakaszból 800 méter van még hátra, ami biztosítja a Keleti-főcsatorna és – a közbeékelt szivattyútelep működésével együtt – a Tócó összekapcsolását.
Papp László rámutatott: november végéig kell a kivitelezőnek elkészítenie az első ütem valamennyi munkarészét. Hozzátette: jelen pillanatban 73 százalékos készültségben áll az ütem. A következő időszakban a Tócó szakaszán 14 duzzasztóművet helyeznek el, és négy fenéklépcső lesz kialakítva, ami biztosítja a víz megfelelő szinten tartását.
Az első ütem részeként két tározó is készül, az egyik magaslati ponton egy 3000 köbméteres tározó: itt hatvan méteres magasságba kell felhozni a vizet, ami a tározópontból már gravitációval éri el Debrecent és a Tócót.
A Vezér utca mentén egy érdekes újdonság is várható, a második tározó egy két-két és fél hektáros területen alakul ki, ennek a munkálatai is jól haladnak, ott még zajlanak régészeti feltárási munkák is, ismertette Papp László.
A második ütem már tervezés alatt áll: ez jelentős javulást fog majd előidézni a Nagyerdő vízháztartásában és a város környéki jóléti tavak vízutánpótlásában, húzta alá a polgármester.
Áprilisban a magaslati ponton kezdődnek el a tározóépítési munkák, a Vezér úton pedig a régészeti feltárások befejezése után.
A Tócóvölgyben a tervek szerint egy három-három és fél hektáros parkot alakítanak ki, ennek részeként egy kisebb tavat is létrehoznak a városrészeben, jóléti fejlesztések, pihenőpark kialakítása is várható, tette hozzá a polgármester.
- Nagyon jó támpontot adnak a fejlesztésekhez az ötletek, amelyek egy pályázat keretében jutottak el hozzánk, a társadalmat is bevontuk ebbe. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a vízkérdésben Debrecen tovább javítja pozícióit, a Civaquának köszönhetően sosem látott mennyiségű vize lesz a városnak, ez jelentősen hozzájárul a zöldterületek fejlesztéséhez is – mondta Papp László.
A polgármester kérdésre válaszolva elmondta, a második ütem kezdése kiemelt projekt, ami az uniós forrásoktól is függ.
Balázs Ákos hangsúlyozta: a környezetvédelem jegyében számos világnapot ünnepelünk, ezek közül nekünk, debrecenieknek a legfontosabb a víz világnapja.
- A debreceniek ötvenéves álma válik valóra a program révén, a víz világnapját pedig harminc éve ünnepeljük. Az elődeink is gondoltak már arra, hogy a Tisza vizét el kell hozni ide, ez üzenetértékű, ezért is kellett mindent megtennünk azért, hogy ez a program megvalósuljon – emelte ki az alpolgármester.
Aláhúzta: Debrecenben a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eleme a Civaqua-program megvalósulása.
Mint elhangzott, az első ütem részeként egy olyan zöldfolyosó alakul ki a Tócó-patak mentén, ami lehetővé teszi a patak környezetében lévő területek vízháztartásának javulását, ami által a levegő minősége is javul.
Lesznek olyan területek – mint például a Vezér utcai tározó –, amelyek folyamatosan meg tudják tartani a vizet, s ennek lesz köszönhető, hogy környékük klimatikus viszonyai megváltoznak, javulnak. Mindez a hatás azokkal a fákkal együtt érhető el, melyeket már három évvel ezelőtt elkezdtek telepíteni a Tócó mentén, amik párologtatni fogják azt a vizet, amit felszívnak, s ennek hatására javulni fog a környék levegőjének minősége. Nagyon fontosak ezek az összefüggések – hangsúlyozta az alpolgármester.