Pályázati lehetőségekről informálódhattak a debreceni civil szervezetek vezetői – videóval
Szerző: Beke Ivett | beke.ivett@mcdb.hu Közzétéve: 2022.02.16. 17:40 | Frissítve: 2022.02.17. 11:42
A civil szervezetek közötti kapcsolat erősítése, pályázati lehetőségek bővítése és a működés hatékonyságának növelése - ezek voltak a fő témái a DEMKI Ifjúsági Ház galériájában tartott fórumnak. A program kapcsán megnyitottak egy fotókiállítást is: az alkotások a szervezetek működését mutatják be.
Az országban 53 ezer civil szervezet van. Míg 2010-ben a működésük támogatására 144 milliárd forint kormányzati forrás jutott, az összeg 2020-ra ennek két és félszeresére nőtt. A támogatási lehetőségekről tartott tájékoztatót a hajdú-bihari szervezeteknek Kecskés Péter, a Miniszterelnökség civil kapcsolatok főosztályának vezetője a szerdai debreceni civil fórumon.

Előadásában arról beszélt, hogy szeretnék növelni a civil szervezetek közötti együttműködést és dolgoznak a lehetőségeik bővítésén is.
- Nagyon fontos az, hogy már vannak olyan civil centrumaink, amelyek minden megyében ingyenes szolgáltatásokat nyújtanak a civil szerveteknek, hogy minél hatékonyabban tudják ellátni a feladatukat
– hangsúlyozta Kecskés Péter.
Debrecen kiemelt figyelmet fordít a civil szervezetek támogatására, nincs ez másképp a pandémia idején sem. Erről már Puskás István, alpolgármester beszélt. Kiemelte, hogy többféleképpen igyekeznek segíteni, ilyen például a közösségi terek biztosítása.
- Ugyanakkor vannak tematikus pályázataink, s itt a zenei tehetséggondozó programot kiemelném, hiszen az egy országosan is egyedülálló kezdeményezés, de a városi civil alap is hagyományosan évente segíti a város civil közösségeknek a munkáját – hallhattuk Puskás Istvánt.
Az ifjúsági ház Galériában megnyitották a Nemzeti Ifjúsági Tanács vándor fotókiállítását is "Együtt. Újra." címmel. A tárlaton olyan képeket láthatnak az érdeklődők, amelyek a fiatalok szemén keresztül mutatják be a civil közösségi életet.