Optimista a hangulat a Tavasz Lakás- és Garázsfenntartó Szövetkezetnél
Szerző: Vállaji Orsolya | vallaji.orsolya@dtv.hu Közzétéve: 2014.05.19. 16:53 | Frissítve: 2014.05.19. 17:33
Debrecen – Bejegyezte a cégbíróság az új vezetőséget. Vannak ugyan kintlévőségei a szövetkeznek, de az új elnök szerint nagy baj nincs.
Tavaly a Debrecen Televízió számolt be elsőként arról, hogy egy 3,8 millió forintos ki nem fizetett megbízási díj miatt felszámolást kezdeményeztek az egyik legnagyobb debreceni lakásszövetkezet ellen. Azért nem fizettek, mert nem tartották a számlát jogosnak. A felszámolást végül novemberben megszüntették.

A lakásszövetkezet dolgozói még február végén, a Böszörményi úti székhelyen mondták el a Debrecen Televíziónak, hogy a cégbíróság az újra megválasztott vezetést formai hiányosságok miatt nem jegyezte be, s átmenetileg, ügyvivő testületként visszahelyezte a pozíciójába.
Az új vezetést április közepén választották meg, a testületet most már a cégbíróság is elfogadta. Négy nappal ezelőtt bejegyezték a Tavasz Lakás- és Garázsfenntartó Szövetkezetet, az új elnök szerint ma már nincsenek nagy bajok.
- Bizalmat adtak nekünk, mi azon dolgozunk, hogy ezt megháláljuk. Úgy látom, a kezdeti tevékenységek kapcsán, a szövetkezetnél nagy gondok nincsenek. Természetesen az elsődleges feladatunk az éves beszámoló elkészítése – hallhattuk Bőr Istvánt, a Tavasz Lakásszövetkezet új elnökét.
Hozzátette, az már látszik, hogy a lakásszövetkezetnek mintegy 22 millió forint kintlévősége van, ezeket is próbálják behajtani. A szövetkezethez 29 tömbház és több mint 2100 lakás tartozik. Az új testület az évi bevételt 147 millió forintra tervezi.
Dehir - Számít a kintlévőségeire a Tavasz Lakásszövetkezet
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)