Októberben jönnek az új elektromos töltőállomások, villámtöltő is lesz Debrecenben – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.09.22. 14:54 | Frissítve: 2018.09.22. 17:58
Az Autómentes napon mindenkit arra ösztönöztek, hogy a gépjármű helyett alternatív közlekedési formákat ismerjen meg.
Az Európai Mobilitási Hét alkalmából Debrecenben idén is a Nagyerdőn rendezték meg az Autómentes napot szeptember 22-én, szombaton. A rendezvény szervezői, illetve résztvevői között volt Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata is többek között. A környezetbarát közlekedés népszerűsítése érdekében a szervezők színes programokkal, érdekes bemutatókkal, játékokkal és értékes nyereményekkel várták az érdeklődőket.

Fotók: Kiss Annamarie
Az esemény megnyitóján Barcsa Lajos alpolgármester többek közt elmondta, hogy az elektromos meghajtású közlekedési eszközök elterjedését 10 új töltőállomás létesítésével segíti Debrecenben a város önkormányzata az elkövetkezendő hónapokban.

Mint ahogy arról a Dehir.hu korábban beszámolt, a nagyerdei mélygarázsban már van egy töltőállomás, emellett további kilenc – úgynevezett A-típusú – elektromos töltőállomást alakítanak ki. A tervek szerint ezeket október közepén helyezik üzembe és novemberben már használhatják őket az autósok.
Egy úgynevezett C-típusú „villámtöltőt” pedig a jövő évben adnak majd át Debrecenben.
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. több játékkal és kiállított elektromos járművekkel – önjáró trolibusz, elektromos hajtású haszongépjármű és takarítógép – is készült az Autómentes napra.
A közlekedési versenyen csapatok vehettek részt. A Segner térről menetrend szerinti járatokkal kellett a város három különböző pontjára eljutni, amihez a DKV honlapján lévő útvonaltervezőt, a valósiedejű menetrendi adatokat tartalmazó TransIT DKV mobilalkalmazást és a Google-térképet is – amelyen immár több mint egy esztendeje megtalálható Debrecen közösségi közlekedési menetrendje – lehetett használni. Az egyes állomásokon kérdésekre is választ kellett adni. A végső célállomás a Nagyerdei park volt. A DKV mobilalkalmazásának használatához is kapcsolódott játék, valamint elektronikus bérlet bemutatásával is lehetett ajándékot nyerni.
A Nemzetközi troli nap jegyében ingyenesen is lehetett trolizni egy-egy kört a Nagyerdei körúton – önjáró trolival.
A DKSI Kerékpár Szakosztálya a szabályos és biztonságos kerékpározás népszerűsítése érdekében kerékpáros versenyt hirdetett. A résztvevőknek indulás előtt Kresz-tesztet kellett kitölteniük, majd azt, hogy a megkülönböztetésül számozott láthatósági mellényt viselő versenyzők a megadott útvonalon valóban szabályosan közlekednek-e, „álcázott” önkéntesek ellenőrizték.
A DV Parking Kft. közreműködésével elektromos meghajtású járműveket lehetett megtekinteni, a Nimendee Kft. pedig elektromos meghajtású sport- és közlekedési eszközöket állított ki, melyeket az érdeklődők ki is próbálhattak. Az alkalomra a Debreceni Rendőrkapitányság is készült, kerékpáros ügyességi pályát állítottak fel, valamint rendőrségi járműbemutató is szerepelt a programban.
A Derke játszósarkot alakított ki a legkisebbeknek, valamint „Én, az utas” címmel utasjogi tanácsokat és útvonaltervezési javaslatokat hallgathattak meg az érdeklődők. A „Zsuzsi” Erdei Vasút többek közt kiállítással, kreatív foglalkozásokkal, aszfaltrajz-versennyel várta a gyerekeket.
Aki ezen a napon otthon hagyta autóját és a közösségi közlekedést választotta, részt vehet a DKV Zrt. és a DV Parking Kft. játékában. Nem kellett mást tennie, mint érvényes forgalmi engedélyét bemutatni a járművezetőnek, aki cserébe egy olyan jegyet adott, ami ingyenes utazást biztosított a közösségi közlekedés járművein.
A „forgalmi játékban” nem csak egy személy, hanem egy négytagú család együttesen utazhatott ingyenesen! Ha valaki szelfit készített a jegyével a DKV sátornál, és vasárnap 24 óráig Facebook-üzenetben elküldi a képet a DKV Zrt. részére, az nappali parkolóbérletet nyerhet a Kölcsey Központ mélygarázsába, melynek sorsolása szeptember 24-én, hétfőn lesz.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)