Megalapítják az Év Cívis Háza elismerést Debrecenben – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.04.27. 09:30 | Frissítve: 2023.04.27. 15:31
Debrecen - A díjat a város építészeti hagyományait és a cívis identitást tükröző épületek tulajdonosai kaphatják majd meg.
Új településképi arculati kézikönyv megalkotásáról döntött csütörtöki ülésén Debrecen közgyűlése, emellett szándéknyilatkozatot is elfogadtak arról, hogy az Év Cívis Háza címmel elismerést alapítsanak Debrecenben a város építészeti hagyományait és a cívis identitást tükröző épületek tulajdonosai számára.

Gábor István főépítész előterjesztésében azt írta, a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendelet hatályba lépését követően szükségessé vált a helyi arculati kézikönyv és a településképi rendelet áttekintése, felülvizsgálata, mely alapján javasolják új dokumentumok megalkotását.
A településképi törvény értelmében a településképi rendelet szakmai megalapozása érdekében településképi arculati kézikönyv készülne, mely a települések természeti és épített környezete által meghatározott településképi jellemzők bemutatásának és minőségi formálásának eszköze. A kézikönyv feltárja és ismerteti a településen belül jól elkülönülő egyes településrészek arculati jellemzőit és értékeit, és ennek figyelembevételével szöveges és képi megjelenítés formájában javaslatot tesz a településképhez illeszkedő építészeti elemek alkalmazására.
Gábor István a közgyűlésen elmondta, Debrecen a közterületi reklámhordozók szabályozásával úttörő munkát végzett az országban, később országos szabályozás is született erről, így Debrecen is aktualizálta és folyamatosan aktualizálja a településképi arculati kézikönyvét, s most is erre a munkára készülnek, ebbe fórumok révén a lakosokat is bevonnák.
Fontos újítás lesz, hogy meg kell határozni azokat a területeket, ahol az új épületek tervezése előtt konzultálni kell a főépítésszel.
A közgyűlésen az MSZP-s Madarasi István is sürgette, amire Papp László polgármester elmondta, szoros az együttműködésük a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesülettel. Gondola Zsolt, a Civil Fórum Debrecen Egyesület képviselője azt mondta, teljes a bizalmuk a főépítésszel szemben, mert tanúja volt, hogy Gábor István egy lakossági fórumon minden felmerülő kérdésre részletesen válaszolt, de a rendelet gyakorlati végrehajtását figyelemmel fogják kísérni.
Papp László, a díjról szóló előterjesztésében az szerepelt, hogy Debrecen településképi arculatát nagymértékben meghatározzák a helyi identitást tükröző épületek, melyek megóvása, fenntartása és ezáltal a hagyományos cívis építészeti karakter fennmaradása fontos célja az önkormányzatnak.
Ezért azt javasolta a közgyűlésnek, hogy az „Év Cívis Háza” elnevezéssel alapítson egy új elismerést,
melynek célja azon Debrecen építészeti hagyományait és a cívis identitást tükröző épületek elismerése lenne, melyek építészeti és telekhasználati minőségükkel a mindennapi használat mellett példát mutató városképi és utcaképi megjelenésükkel biztosítják a korszerű igényeknek megfelelő épülethasználatot, beleértve a megújuló energiák alkalmazását is. Ezen megvalósult épületek tömegarányaikkal, nyílásrendjükkel, alkalmazott anyagaikkal tisztelik az építészeti hagyományokat, és oly módon illeszkednek a városképbe, hogy ezzel irányt és követendő példát mutatnak hasonló építészeti minőség megvalósításához.
Az előterjesztéseket egyhangúlag fogadta el a testület. A díj és a pályázat feltételeiről várhatóan májusban dönt a közgyűlés.