Másfél millió forintos adománnyal segíti a Debreceni Egyetem munkáját a Teva – fotókkal, videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.05.19. 15:50 | Frissítve: 2022.06.20. 12:08
Debrecen – Évtizedek óta mindkét fél számára gyümölcsöző az együttműködés, ami a jövőben még inkább elmélyül egy újonnan induló egyetemi szaknak köszönhetően.
Tovább erősíti nagy múltra visszatekintő, széles körű partnerségi kapcsolatát a Debreceni Egyetem és a Teva Gyógyszergyár Zrt. A Teva ezúttal 1,5 millió forinttal járul hozzá a Debreceni Egyetem infrastrukturális beruházásaihoz, eszközpark-bővítéseihez, jelentettek be csütörtökön. Így összességében már 80 millió forint fölé nő az az összeg, amellyel eddig támogatta a gyógyszergyár a felsőoktatási intézményt.

Fotó: Kandert Szabolcs
Emellett arról is beszámoltak, hogy a Teva örömmel támogatja a rövidesen elinduló biotechnológia alapszakot és a tervezett új biotechnológus asszisztens felsőoktatási szakképzés beindítását is. A tervek szerint a képzésekben résztvevők közül több hallgató a hatóanyaggyártás területén tölti el majd a kötelező ipari gyakorlatát, és a Teva jövőbeni munkatársként is számít a végzett diákokra.
350 tonna gyógyszerészeti alapanyagot gyártanak itt évente, ami világviszonylatban is kiemelkedő, hiszen a debreceni a Teva legnagyobb alapanyaggyártó telephelye,
ismertette Gary Baker, a Teva alapanyaggyártó igazgatója az eseményen.
- A nehéz időszakok ellenére a Teva folytatta beruházásait és új üzemekbe, fejlesztésekbe fektetett pénzt. A technológia az egyik oldal, a másik pedig a dolgozók oldala. Magasan képzett szakemberekre, tehetségekre van szükségünk, ebben pedig nagy segítségünkre van a Debreceni Egyetem – emelte ki az igazgató. Hozzátette: a cég és a felsőoktatási intézmény együttműködése évek óta mindkét fél számára gyümölcsöző, ezt a jó kapcsolatot pedig a jövőben is szeretnék fenntartani.
Váradi Judit arról számolt be, hogy több mint ezer hallgató töltötte el a Tevánál a nyári gyakorlatát vagy vett részt az egyetemen működő Teva tanszékek által koordinált órákon az elmúlt években: a HR igazgató aláhúzta, hogy
sok egykori hallgató jelenleg is a vállalatnál dolgozik kutatóként, mérnökként vagy épp vezetőként.
- A speciális együttműködés kedvező a cég számára, valamint a hallgatóknak is, hiszen így gyakorlati tudás birtokában, felkészültebben léphetnek a munkaerőpiacra. A Debreceni Egyetem a legfőbb utánpótlásbázisunk: szinte karnyújtásnyira van a világ vezető generikus gyógyszergyártójától – hangsúlyozta Váradi Judit.
- Természettudósokat és mérnököket képzünk, akiknek a kezébe versenyképes diplomát szeretnénk adni: ebben van segítségünkre a Teva az üzemlátogatásoktól a diplomamunkákig. A hallgatóink az oktatásnak köszönhetően részesülnek a cég speciális tudásából – emelte ki Kun Ferenc. A Természettudományi és Technológiai Kar dékánja hozzátette: az elmúlt évtizedekben közel száz céggel sikerült szoros együttműködést kialakítaniuk, ám közülük is kiemelkedik a Debrecenben közel 1700 embernek munkát adó Teva.
Az ősszel induló biotechnológia alapszak és az erre épülő mesterszak is kapcsolódik ahhoz a törekvéshez, hogy az egyetem és a cég elmélyítse együttműködését, húzta alá a dékán, aki arra is kitért, hogy folyamatosan igyekeznek megújítani a képzéseiket.
- A cég támogatása több területen megnyilvánul: folyamatosan hirdetnek szakdolgozati és diplomamunka témákat a hallgatók számára, ezek kis kutatási projektek. Ezzel párhuzamosan vannak nagy volumenű projektjeink is, amikor a kar oktatóira támaszkodik a cég – mondta Kun Ferenc.
Pócsi István megerősítette a dékán szavait: a DE TTK Molekuláris Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszék vezetője rámutatott arra, hogy nagy örömmel vesznek részt közös kutatásokban és munkában a jövőben is.
A Tevától kapott támogatást a biotechnológia alapszak laborfeltételeinek javítására kívánják felhasználni, a 1,5 millió forint segítségével több laboreszközt tud majd beszerezni az egyetem.