Magyar, angol, holland: már három nyelven tart kurzusokat a Debrecen BSC Kerekasztal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2021.09.01. 10:01 | Frissítve: 2021.09.02. 10:04
Bővülő kínálattal, angol, magyar és holland nyelven folytatódnak a Debrecen BSC Kerekasztal és a Debreceni Egyetem közös üzleti karrieralapozó kurzusai. Már harmadik éve népszerű és sikeres a Kerekasztalt alkotó kilenc nemzetközi vállalat (4iG, BT (British Telecommunications), DT-ITS, DIEHL Aviation, EPAM, Flowserve, NI, transcosmos, United Call Centers) által indított egyetemi előadássorozat. A kurzusok során az üzleti szolgáltató központok (angolul business service centerek, azaz BSC-k) szakértői első kézből adják át tudásukat a hallgatóknak.
Több mint hatva szakértő bevonásával közel húsz órányi intenzív képzést biztosít a Debrecen BSC Kerekasztal a Debreceni Egyetem hallgatóinak. 2018 óta óriási népszerűségre tett szert a magyarul „Karrieralapozó az Üzleti Szolgáltató Szektorban” címet viselő kurzus. Már több mint 300 hallgató végezte el a képzést sikeresen, ahol számos ismerettel gazdagodtak. Megtudhatták, milyen készségek szükségesek a nemzetközi üzleti életben való sikerhez, milyenek egy „multi” hétköznapjai, és hogyan építheti valaki vezetői karriert. A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a Kerekasztal nagyvállalatai, a magyar nyelven kívül angol, francia, holland, és a jövőben német nyelven is megtartják a kurzust.

Az üzleti szolgáltató szektorhoz tartozó nagyvállalatok stratégiai fontosságúnak tartják a hazai oktatás támogatását. A nemzetközi piacon is kiemelkedően teljesítő cégek számára fontos, hogy idegen nyelveket jól beszélő hallgatók és diákok kerüljenek ki az iskolapadból. A szektor sajátossága, hogy ezek a vállalatok nagyon sok különböző országban rendelkeznek ügyfelekkel és munkatársakkal egyaránt. Emiatt, bár az angol nyelv ismerete már alapvető követelmény, más nyelvek ismerete is hatalmas előnyt jelent a pályakezdőknek - áll a BSC közleményében.
A tananyag frissességét jól jellemzi, hogy már most is jelentős szerepet kap benne az otthoni munkavégzés, a virtuális eszközök használata. A Debrecen BSC Kerekasztal szakértői a legfrissebb iparági sztenderdek és gyakorlatok bemutatásával, naprakész tudást adnak át. A kurzus változatosságát jól jellemzi, hogy minden előadást két szakértő tart, két különböző cégtől. Bár a Kerekasztalt alkotó 9 cég között sok a hasonlóság, nagy hangsúlyt fektetnek az előadók arra, hogy minél több érdekes, a való életből származó példával mutassák be a cégeket. Nem csak a „száraz” technikai tudásról esik szó, hanem a lektorált tudásanyagot kiegészítendő, személyes benyomásokról, tapasztalatokról is.
Kissné Nyéki Éva, a Debrecen BSC Kerekasztal program vezetője elmondása szerint az idei év mérföldkő a Kerekasztal életében
„Kurzusaink 2018 óta elérhetőek a Debreceni Egyetemen. A pandémia ellenére rekord létszámban jelentkeztek a hallgatók a képzéseinkre. Az előző tanévben a magyar nyelvű kurzus maximális 140 fővel indult el, az angol és francia szemináriumokon pedig több mint 40 hallgató szerezhetett speciális tudást az üzleti élet szakembereitől. 2021-es őszi félévben ismét elérhetőek ezek a kurzusok. Két fontos szempont miatt ajánlanám az érdeklődőknek: egyrészt első kézből, élő példákon keresztül szerezhetnek naprakész tudást a Debrecen BSC Kerekasztalt alkotó 9 tagvállalatának szakembereitől, másrészt elsajátíthatják és gyakorolhatják a holland, angol, francia, üzleti nyelveket. Ezeken túl még lehetőségük van betekinteni a nagyvállalatok kulisszái mögé, közösen gondolkodni a cégvezetőkkel, szakemberekkel. Várunk is szeretettel minden hallgatót.”
A magyar, angol, és holland nyelvű kurzusok idén a 2021/2022 tanév őszi félévében, míg a francia nyelvű kurzust a tavaszi félévben tartják meg. Mivel a kilenc debreceni BSC vállalatnál sok más idegen nyelvet beszélő kolléga is dolgozik, a Kerekasztal aktívan keresi a lehetőségét, hogy új nyelveken adja át tudását a hallgatóknak. A kurzusokon kívül év közben számos rendezvénnyel, programmal készülnek minden érdeklődőnek, további információ a bscdebrecen.com weboldalon található.