Évszázadokkal ezelőtti „bulikról” nosztalgiáztak a Megyeházán – videóval
Szerző: Szőke Nikolett | szoke.nikolett@mcdb.hu Közzétéve: 2018.11.13. 14:31 | Frissítve: 2018.11.13. 15:59
Szórakozás a 18. és a 19. században. Ez a központi témája az idei Hajdú-Bihar megyei levéltári napoknak. Az érdeklődők - egyebek mellett - a sörkultúráról és a korabeli bálok hangulatáról hallhattak előadásokat a megyeházán. A 45. levéltári napok programja szerdán Hajdúszoboszlón folytatódik.
A Heidelbergi sörfőzők és sörözők hagyománya egészen a 18. századig nyúlik vissza. Erről több érdekességet is megtudhatunk azon a sörtörténeti kiállításon, ami kedden nyílt meg a Megyeházán.

A 45. Hajdú-Bihar megyei levéltári napok központi témája ugyanis az, hogy hogyan szórakoztak elődeink 200-300 évvel korábban.
- Ez egy olyan kérdés, vagy olyan témakör, ami eddig ritkán került az érdeklődés homlokterébe és nem is nagyon tudtunk erről beszélni. Előkerült a levéltárban egy olyan érdekes, sörtársaságra vonatkozó forrás, amit a levéltár munkatársai egy kis füzetben meg is jelentettek és ami köré megérte fölépíteni ezt a témát - nyilatkozta Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese.
Pajna Zoltán a megyei közgyűlés elnöke a megnyitón arról számolt be, hogy a helyi, cselekvő közösségek megerősítésére 919 millió forintot nyert a hajdú-bihari önkormányzat egy pályázaton.
Az összeget elsődlegesen a hajdú kultúra feltárására szeretnék fordítani.
- Szeretnénk a hajdúkkal kapcsolatos legendákat, eseményeket, történelmi eseményeket feldolgozni. Ebben jelentős szerepet szánunk a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárnak, illetve azoknak a civil szervezeteknek, akik ebben a folyamatban részt vesznek - mondta Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke.
A konferencián elhangzott, hogy megteltek a megyei levéltár raktárai, így most már nem is tudnak iratokat átvenni. Ezért keresik a forrásokat egy új, nagyobb épület megvalósításához, ami a tervek szerint a Bem-téren, a Méliusz könyvtár melletti üres területen állna.
- A város legkülönbözőbb évfordulós eseményeihez, kiállításrendezéseihez, a közösségi identitás karbantartásához szükséges, de azt kell mondanom, hogy a napi fejlesztő munka jövő gazdasági és kulturális építéséhez is megkapja a szükséges támogatást a levéltártól - közölte Mazsu János tanácsnok.
A megyei levéltári napok programja szerdán Hajdúszoboszlón folytatódik.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)