Lehet, hogy válság van, de élni azért tudunk!
Szerző: (szem) | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.09.04. 08:20 | Frissítve: 2011.09.04. 08:20
Debrecen – A gazdaság nem dübörög, senki nem emleget pannon pumát. Sötét felhőket, brutális őszt annál inkább. Ha azonban kimegyünk egy pénteki vagy szombati napon a debreceni éjszakába, úgy látjuk, az emberek próbálják jól érezni magukat. Jegyzet.
Voltak, akik annak idején dübörgő gazdaságot emlegettek, meg ugrani készülő pannon pumát. Most a képzeletbeli négylábú helyét sötét felhők, és egy brutálisnak ígérkező ősz képe foglalja el. Ne legyen illúziónk: szemben a pumával, ami véres fikció volt, az őszi megszorítások nagyon is valósnak ígérkeznek. Az viszont megítélés kérdése, mi mennyire borzalmas.
Péntek vagy szombat éjszaka a debreceni belvárosban az embernek az az érzése, hogy végre a rendes medrében folydogál a cívisek élete. Nem olyan a hangulat, mint Vörösmarty versében, ahol hó van, meg halál. Sokkal inkább, mint Jaroslav Hasek, Bogumil Hrabal vagy éppen a zseniális Menzel világában. Ha a Széchenyiről befordulunk a Hal köz tere irányába, már messziről látszik, micsoda élet van itt. Tele minden terasz, zsúfoltan, alig találni széket. Nem nagyon van válogatási lehetőség: aki szeretne inni egy sört, az jó, ha az első üres asztalt elfoglalja, mint Szulejmán seregei a hazai végvárakat. Az asztal kicsi, de öt-hat-hét, különböző társaságoktól összetarhált székkel körbe lehet ülni. Az arcokat elnézve az látszik: vége a hétnek, viszont még nyár van, s ha nem is „alig fürdőruhában”, mint a hajdani Kócbaba, a Neotonos Éva (ma már Éva néni) énekelte fakó és hisztis hangján, de itt vagyunk, rövid szoknyában, ujjatlan felsőben a csajok, pólóban és rövid gatyóban, zokni nélkül, szandálban a srácok. S mellékesen jól érezzük magunkat. Jó ez a tér, jó, hogy itt zene szól, ott meccs megy, amott meg gyerekek fröcskölik egymást, miközben csinos anyukák üvöltenek, hogy Béci, Pisti, állj már meg. De Béci és Pisti csobban.
Ha valaki azt hinné, hogy csak itt ilyen a világ, mehet tovább. Végestelen végig a Simonffy utcán szintén minden szék és asztal foglalt, talán még a cukrászdánál van némi szabad hely, de a cukrászda más műfaj, oda nem piálni, hanem az édes élvezetéért megy a nép. Itt már hallatszik a főtéri zenebona. Biztos, hogy nem boldog tőle az, aki itt lakik, mert lehet rajongani a rock and rollért meg a bluesért, de hát más az, ha az ember túl gyakran élvezhet nagy forgatagot. Mindegy: hogy klasszikusokat idézzünk, itt ez van, ha nem tetszik, lehet távolabbra költözni, ahol meg majd megint más nem fog tetszeni. A hangulat mindenesetre békebeli, pazar, még a zsír is jó rá, mint jelző, pláne, mert van itt az itók mellett étek is, rendesen.
Egy-két lyukkal fentebb meg dzsessz is. Az mindig nagy kérdés, jó-e egyszerre két nagy bulit rendezni, nem lenne-e jobb az egyik héten az ilyen muzsika, a másikon meg az amolyan. Nem vagyunk benne biztosak, hogy ugyanaz a kettő közönsége. Aki Harcsa Veronikára indul be, az meglehet, nem Hófehér Jaguárról dudorászik a sör habja felett. De ez legyen a szervezők problémája. Pénteken különben még a meccs is játszott, fokozták az izgalmat fiaink, akik – kivételesen – nem égettek le minket és fényes győzelmet arattak. Látható különben, hogy Debrecen még mindig nehezen mászik ki az „egyutcás” kategóriából, mert csak kis lépésekben lehet új és új tereket hódítani. A színház melletti söröző székein is van némi üldögélés, ahol nem csak cseh remekek, hanem ír íz is kóstolható egy szolidan vöröses és alacsony (3,8-as) alkoholtartalmú sör személyében. A levegő jó, az viszont nem tetszik, hogy a Kossuth utcán ismét van szerencsénk gyorsuló bajnokok motorhangjában gyönyörködni. Csak kellene oda valami sebességmérő, vagy mi a gránát, mondja valaki találóan, amit egy másik hang úgy egészít ki: vagy inkább egy gránát.
Visszakanyarodva a főtér felé azt látni: nem csappan az emberek kedve. Sokan vagyunk, mintha hozott volna magával mindenki még egy embert. Sokan vagyunk, jól érezzük magunkat, egymást. A Bajcsy- Zsilinszky utca környékén érezzük csak azt, hogy itt egy korosztályi váltás is történik, hirtelen sok fiatal lesz, de ez csak az arcukon látszik, a járásuk alapján felnőttek, akik néhányan többet ittak a kelleténél. Ahogy innen visszatérnénk a Hal köz irányába, úgy érezzük, nem ártana az átjárót egy kicsit jobban megvilágítani. Ha a régi debreceniek kőszínházat építettek, mert előrelátóak voltak, és az mondták, telik rá, a mostaniak mondhatnák, hogy ide meg jöhetne még egy plusz lámpa, mert igény lenne rá, és talán telne is rá. Megnyugtató, hallottuk egy hölgytől, hogy a sötét ellenére sem csorog halk patak a lábunk alatt. Ami persze a hangulat fokozódását követően változhat még.
Az út oda vezetett vissza, ahonnan indultunk. A debreceni éjszaka kellemes, jó hangulatú. Nem kell ebben semmi extrát keresni. Lehet, hogy válság van, de aki csak teheti, mégis próbálja jól érezni magát.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)