Kis kártyákon lökhettük félre a középkori Japán költészet remekeit Debrecenben – fotókkal
Szerző: Petró Enikő | petro.eniko@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.05. 09:00 | Frissítve: 2023.03.05. 09:16
Debrecen – A japán szépirodalom és kultúra napon rögtönzött versek hátteréről, az alvilágban dolgozó költőről is hallhattak az érdeklődők, akik akár maguk is megpróbálkozhattak a versírással.
A japán kultúrába „kóstolhattak bele” azok, akik szombaton ellátogattak a Debreceni Egyetem Főépületébe. A japán szépirodalom és kultúra napon fiatalok és idősebbek is összegyűltek, hogy megismerkedhessenek a felkelő nap országának középkori költészetével.
Karuta
Pete László, a Debreceni Egyetem Idegen Nyelvi Központ igazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a központ kínálatában szereplő nyelvek között az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó nyelv a japán, ami vetekszik a spanyollal.
– Talán nem volt még olyan félévünk, amikor 70-80 tanuló ne kapcsolódott volna be a japán tanulmányokba. Ehhez olyan fokú odaadás, a kultúra és a nyelv olyan fokú szeretete szükséges, ami túllép az esetleges nehézségeken – hangsúlyozta az igazgató, aki méltatta a japán kultúra gazdaságát is.
A megnyitó után az Éles elme, ékes szavak című előadást hallgathattuk meg, amelyet Fittler Áron, a japán Waseda Egyetem tanára tartott a középkori japán költőnők rögtönzött verseiről.
Ezeket wakának nevezik, s jellemzőjük, hogy mind 31 szótagos, öt soros, melyek kötött szótagszámmal rendelkeznek: 5-7-5-7-7. Ezek a Heian-korban születtek, amely 794-től 1192-ig tartott, ezek közül is a 11. századi udvarhölgyek remekműveiből kaphattak ízelítőt a résztvevők.
Az egyik ilyen Koshikibu no Naishi volt, akinek egyik leghíresebb költeménye állítólag úgy született, hogy a lányt beválogatták az udvar költészeti versenyébe, s egy költőtársa azon élcelődött, hogy a távol élő, szintén költő édesanyjával készítteti verseit. Koshikibu no Naishi pillanatokon belül egy szabályos wakával válaszolt a gúnyolódásra, ezzel bizonyítva, hogy ő is tehetséges verselő. Az alkotás megtalálható a Száz költő egy-egy verse című gyűjteményes kötetben, amely a 19. században a művelt japán nemeslányoknak mondhatni „tankönyve” volt.
Ezt a kötetet fordította le Fittler Áron és Károlyi Orsolya, aki Kiotóból tartotta meg a nap második előadását online. Ő az Ono no Takamuráról szóló legendákat ismertette, aki a tanmesék szerint olyan tehetséges költő volt, hogy még a császárral is megengedhetett magának egy-egy szemtelen megjegyzést, illetve a japán és kínai versek mellett azzal is volt ideje foglalkozni, hogy magának az alvilág urának dolgozzon.
A két szakember hangsúlyozta, hogy ezekben
a költeményekben és történekben nagyon sok a japán nyelvre jellemző többértelmű szó, így értelmezésük, de legfőképpen fordításuk nagy kihívásnak bizonyult.
– Figyelni kell a formára, az egyes sorok szótagszámára, a ritmusra is, valamint a mondanivalóra, a hangzásra, illetve a retorikai eszközökre is, például a többértelmű kifejezésekre. Törekedni kell, hogy minél inkább közelebb álljon a fordítás az eredeti szöveghez, akár magyar többértelmű kifejezésekkel, jelentésében kapcsolódó szavakkal – magyarázta Fittler Áron. Elárulta, hogy egy waka lefordítása több hónap is lehet akár, s most is vannak olyan kifejezések a fordításaiban, amelyekkel ő nem elégedett. Fontos, ha nem találnak megfelelő kifejezést, akkor kompromisszumokat kell kötniük.
A Száz költő egy-egy verse ilyen fordításokat tartalmaz, amelyek mellett megtalálható az eredeti vers latin betűkkel átírt változata, valamint a magyar szerzőpáros elhelyezi a költeményeket időben és magyarázatokat, kontextust is fűznek hozzá.
Ezek a wakák azonban nem csak verseskötetben találhatóak meg, Japánban népszerűek voltak a portugálok által az országba bevitt kártyajátékok is, s a wakákat is felírták ilyen kis kártyákra, amelyeket karutának neveznek.
Ebből készítettek egy karuta-játékot is, amellyel szintén megismerkedhettek a jelenlévők, s a bátrabbak ki is próbálhatták. A játékban két oldal küzd egymás ellen, legtöbbször egy-egy ember, de lehetnek többen is. Egy felolvasó elkezdi az egyik költeményt a Száz költő egy-egy verséből, míg a játékosoknak a memóriájukra s a gyorsaságukra kellett támaszkodni, hogy
az előttük kiterített kártyákból lecsapjanak vagy lesodorják a játék területét jelző bambuszszőnyegről azt a kártyát, amin a felolvasott vers található.
A játékot nehezítette, hogy a versek japán írással vannak a kártyákon, de a bemutató Karuta klub tagjai mindenkit bátorítottak a kipróbálására, s segítettek a jelentkezőknek.
A japán kulturális programok szinte elmaradhatatlan eleme az origami, ami erről az eseményről sem hiányozhatott, s kiderült, hogy nem is olyan egyszerű a díszes, négyzet alakú papírlapokból állatokat hajtogatni. Ennek ellenére születtek papír bálnák, pandák, madarak, denevérek, de volt, akinek beletört a bicskája a hajtogatásba.
Egy kisebb kiállításon különböző korok karutáit is megcsodálhatták az érdeklődők, valamint két, már említett 19. századból származó, lányoknak szánt „tankönyvet” is átlapozhattak.
A nap egyik legnépszerűbb programja a yukatapróba volt, amely során az ismert kimonó egy könnyebb, pamutból készült nyári verziójába bújhattak bele fiúk és lányok egyaránt.
Habár a férfi yukatából nem volt nagy választék, a női darabok szebbnél szebb színekben pompáztak virágmintákkal. Ezek felvétele nem egyszerű feladat, hiszen a yukatán a semmilyen gomb vagy megkötő nem könnyíti meg a dolgunkat, de szerencsére Sato Aya, a Debreceni Egyetem tanára és az esemény szervezője, valamint Csőke Kitti művészetpedagógus segítettek az öltözködésben.
A nap során akár a jelenlévők is megpróbálkozhattak egy waka megírásával, s többen is tollat ragadtak, hogy papírra vessék versüket. A költemények közül a nap végén kiválasztották a legjobbat.