Immár a remény adventi gyertyája is ég Debrecenben – fotókkal
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.12.10. 18:30 | Frissítve: 2023.12.11. 07:48
Debrecen - Meggyújtották az adventi koszorú második, reményt szimbolizáló gyertyáját a cívisvárosban is. Városszerte programokat tartottak advent második vasárnapján.
A remény lángját Debrecen város koszorúján a Nagytemplomban gyújtották meg. Az immár hagyományos énekes hagyományőrző vonulás is lezajlott a Régi Városházától a Nagytemplomig.
Fotó: Kandert Szabolcs
Advent második gyertyája a reménységet szimbolizálja. Barcsa Lajos alpolgármester ezzel kapcsolatban kifejtette: ez az időszak több mint ünnepi készülődés, ugyanis ez az összetartozás, a közösség és a megújulás ideje. Debrecenben az advent nem csak a fények és a díszek ünnepe, hanem az emberek közötti kapcsolatok megerősítésének időszaka.
Barcsa Lajos aláhúzta: advent idején megállhatunk egy pillanatra és elgondolkodhatunk az elmúlt év sikerein és kihívásain, valamint hogyan tudunk a közösségért tenni a következő évben.
- A keresztény hagyományok, mint a betlehemi jászol felállítása és a pásztorok éneke, nem csak a karácsonyi történet részei, hanem közösségünk szövete is. – emelte ki az alpolgármester.
A remény gyertyájáról szólva elmondta, hogy minden élethelyzetben erőt ad ahhoz, hogy a nehézségek ellenére is kitartsunk. A remény, kéz a kézben a hittel, segít úrrá lenni a nehézségeken, mert nem vagyunk egyedül. Ahogy az adventi fények ragyognak a város utcáin, úgy ragyogjon az a remény és szeretet a szívünkben, és osszuk ezt a fényt meg másokkal is.
„Legyünk hálásak ezért az időszakért, amikor értékelhetjük mindazt, ami összeköt bennünket”, zárta beszédét Barcsa Lajos.
A második adventi gyertya meggyújtása előtt Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte az ünneplő közösséget, továbbá Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze mondta el ünnepi gondolatait.
Az ünnepi műsorban közreműködött a Kuckó Művésztanya, a Debreceni Népi Együttes, a Hajdú Táncegyüttes, a Hortobágy Néptáncegyüttes, a Bíró zenekar, Balázs-Bécsi Eszter, a Dalárda Római Katolikus Kórus és a Boldogasszony Iskolanővérek.