Húsvét után: ezt nem a nyuszi tojta a debrecenieknek
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2014.04.22. 09:03 | Frissítve: 2014.04.22. 15:35
Debrecen – Sörösdoboz, szemétkupacok, leharcolt tévé a fűben, a parkban, a lakóházak mellett. Volt, aki tapló szemeteléssel töltötte az ünnepet.
Az ünnepnek van egy árnyoldala is. Ami persze nem a húsvétból következik. Nem kellene ennek így lennie, de mégis így van.
Amikor húsvét környékén kiléptünk a lakásunkból, azt tapasztalhattuk, hogy van, aki nagy ívben tesz az ünnepre. Tesz arra, hogy nem egy szemétdombon élünk. S mindegy, merre mentünk a városban, hasonló tapasztalatokra tehettünk szert. Mielőtt pedig bárki is a hivatalt, meg a várost emlegetné: nem, ez nem a hivatalon, nem a szemétszállító cégen múlik. Ez azon múlik, mi milyenek vagyunk. Vagyis, milyen emberek élnek köztünk.
Húsvét hétfőjén kisétáltunk a parkba: azt láttuk, hogy nem festett tojás búvik meg a fűben, hanem kekszes papír. Meg sörösdoboz. Ezeket nyilván nem a nyuszi tojta – ha értik, mire gondolunk.
Ahogy a lakóövezet melletti árokban található vödröt és egyéb műanyag, gyaníthatóan le nem bomló hulladékot sem. Vagy a bokrok tövébe hajított egykori tévét. Valakik úgy gondolták, egyszerűbb ezt ide kidobni, mint elvinni a szemetesbe.
Pedig van elég olyan hely a városban, ahol legálisan is meg lehet szabadulni a lomtól, hulladéktól. Ezért is érthetetlen az a fajta primitív magatartás, amikor a szelektív hulladékgyűjtőtől nem is túl messze valaki kidobja a szemetét a fűbe. Húsvét vasárnapján, hétfőjén is sokan gyönyörködhettek a Tócósban, a Vénkertben és az Újkertben is gusztustalan nagy szemétkupacokban.
S ha már az emberi sötétség (maradjunk inkább a primitív szónál?) megnyilvánulásoknál tartunk: gyaníthatóan fiatalok lehettek, akik a húsvéti piknik során eleven fák és bokrok ágait tördelték le brutális módon, s próbálták fel tűzrakásra használni. Ahogy elnézzük a galériában látható fotón a betonplaccot, mindezt egy felirat elhelyezése kedvért...
A Föld napján különösen torokszorító belegondolni, ugyan mennyire is figyel (pontosabban nem figyel...) sok ember arra a világra, ahol élünk.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)