Heti három helyett hetente öt járatot indít Debrecenből Londonba a Wizz Air
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.09.24. 12:10 | Frissítve: 2012.10.16. 14:11
Debrecen – A Wizz Air szempontjából Debrecen sikertörténet – mondta a budapesti sajtótájékoztatón a légitársaság igazgatója.
Mint ismert, nyár óta hetente háromszor repülnek a Wizz Air gépei Debrecen és London között. A londoni járat rendkívül népszerű, több mint 90 százalékos kihasználtsággal működik, így a júniusi indulás óta 13 ezren utaztak a járatokon.

A nagy sikerre tekintettel a Wizz Air 2013-as nyári menetrendjében, jövő márciustól a heti háromról heti ötre növeli a London és Debrecen közti járatok számát - jelentették be a hétfői tájékoztatón a fővárosban. Váradi József vezérigazgató azt mondta, a Wizz Air szempontjából Debrecen sikertörténet.
A Debrecen-London járatot idén várhatóan 25-30 ezer utas veszi majd igénybe, s a cég azt szeretné, ha 2013-ra ezt a számot megsokszoroznák, így akár 120-130 ezren is utazhatnának a gépekkel.
Kósa Lajos polgármester a tájékoztatón kiemelte, az utasok között a legtöbben a debreceniek és a város környékén élők vannak, de sokan utaznak Londonba azok közül is, akik kint dolgozó családtagjaikat látogatják, rajtuk kívül az üzleti turizmus miatt is sokan igénybe veszik a járatot. A Debrecenben tanuló-dolgozó külföldiek körében is keresett a szolgáltatás, s csak ezután következnek a sorban a turisták. Kósa Lajos azt is elmondta, a repülőtérre vonatkozó nemzetközi előírások teljesítéséhez kormányzati segítséget fognak kérni. A mintegy százmillió forintot új jégtelenítő berendezésekre és a tűzoltó rendszerek bővítésére szeretnék felhasználni. Számításuk szerint jövőre, de legkésőbb 2015-re már nullszaldós a debreceni repülőtér.
Azt már korábban közölték, hogy a légitársaság decemberben Eindhovenbe és Milánóba is indít járatokat Debrecenből. Eindhoven és Debrecen között szombaton és kedden, Milánóba pedig vasárnap és a szerdán repülnek majd a gépek.
Váradi József nemrégiben úgy nyilatkozott, megfontolandó a debreceni repülőtéren bázist létrehozniuk, amire két-három éves távlatban van lehetőség. Elmondta, hogy az első teljes évben 100 ezer debreceni utassal számolnak, ezt két-három éven belül 300 ezerre kívánják növelni, amihez legalább napi három járatpárra van szükség. A debreceni repülőteret egyébként a vezérigazgató alkalmasnak tartja a növekvő utasforgalom kiszolgálására és új bázis helyszíneként is, hiszen az alapinfrastruktúra megfelelő, és a városban készen állnak a további fejlesztésekre.
Dehir - Sokkal több debreceni utassal számol jövőre a Wizz Air
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)