Hét ország fiatal zsenijei versenyeznek Debrecenben – videóval
Szerző: Kababik László | kababik.laszlo@dtv.hu Közzétéve: 2016.03.11. 15:32 | Frissítve: 2016.03.12. 08:19
Debrecen rendezi a jövő hétvégén a First Lego League nemzetközi robotika versenysorozat közép-európai döntőjét. Németországon kívül más ország ezt a vetélkedőt még soha nem rendezhette meg. Hét ország iskolásait várják a versenyre. Ennek alakalmából a szervező National Instruments Science No Fiction elnevezéssel tudományfesztivált rendez a Kölcsey központban.
Robotokat programozó fiatalok versenyeztek novemberben az Agóra Tudományos Élményközpontban, a First Lego League verseny regionális fordulóját tartották Debrecenben. A csapatoknak egy teljesen automatikusan működő robotot kellett megtervezniük, programozniuk és tesztelniük úgy, hogy az képes legyen a küldetését elvégezni egy terepasztalon.
Idén a National Instruments szervezésében a robotika versenysorozat közép-európai döntőjét is itt rendezik meg, hét ország középiskolás csapatainak a részvételével - jelentette be pénteken Ábrahám László, a vállalat ügyvezető igazgatója.A verseny alkalmas arra is, hogy felkeltse a felnövekvő generációk érdeklődését a természettudományok iránt.
- Évek óta végezzük a mentor programokat, nagyon sok iskolába eljárunk, több mint 90 iskolában vannak mentoraink, háromezernél is több gyerek kapta meg azt az alapképzést, hogy kell a legót összerakni robottá, s a robotot hogyan lehet programozni – sorolta Ábrahám László.
A First lego League történetében most fordul elő először, hogy Németországon kívül rendezik meg a verseny közép-európai döntőjét. Papp László polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta: ez is azt jelenti, hogy Debrecen fenn van az innováció térképén, a National Instruments pedig forradalmat indított el azzal, hogy megrajzolta a jövőképet, ami meghatározza a következő éveket. A polgármester hangsúlyozta, hogy a város fejlődése szempontjából az innováció jelenti a kulcsszót.
- Ahhoz, hogy ez a kulcsszó valóban meghatározó szerepre tegyen szert Debrecenben és a régióban, ahhoz borzasztóan fontos az, hogy a fiatalokat is meg tudjuk szólítani a kutatásfejlesztés, innováció kérdéskörében, és a robotika, természettudományok különböző területén legyen érdeklődésük – hallhattuk Papp Lászlót.
A Sience No Fiction tudományfesztivált – aminek része lesz a nemzetközi robotika verseny is – március 19-én és 20-án rendezik meg a Kölcsey Központban.
A fesztivál programját itt találják: http://hungary.ni.com/science-no-fiction
Dehir - Komoly robotprogramozási verseny lesz Debrecenben

HOZZÁSZÓLÁSOK (0)