Hajtók vonultak erre, s halottas menetek – múltidéző séta a Méliusz téren
Szerző: Bögre Zoltán | bogre.zoltan@dehir.hu Közzétéve: 2013.04.28. 15:11 | Frissítve: 2013.04.29. 10:32
Debrecen – Rejtélyes része a városnak a Méliusz tér, melynek titokzatosságából a Verestemplom árnyékában próbáltunk valamennyit megfejteni.
Semmi különös, van és kész – a debreceniek többsége talán így viszonyul a Méliusz térhez. S a városba érkező turisták sem biztos, hogy felderítő útjuk során betervezik a programba a városrészt. Pedig van ott mit nézni, elég csak a Verestemplomra gondolni, mely fontos része a történelmi városképnek. Természetesen az épület stílusjegyeiről, sajátosságairól, vallási jelentőségéről is sokat lehetne beszélni, ám ennek az írásnak a témája nem a templom, hanem a városrész formálódása, szerepe Debrecen életében.
Ha valaki végigsétál a Kossuth utca térhez közeli szakaszán, nem találkozik pezsgő közösségi élettel, nincsenek egymást érő teraszok, kávézók, sem nagyszabású rendezvények, embereket is alig látni. Nem is igazán tér ez, ám a Verestemplom elhelyezkedése miatt mégis úgy érezheti az ember, hogy egy nagy tér előtt áll. Az elmúlt mintegy kétszáz év alatt sok minden változott, a régi cívisházak közül is csak kevés maradt meg hírmondónak.
Ma a Méliusz tér a viszonylag nagy gépjárműforgalom ellenére csöndes, magába forduló, kissé titokzatos környék. Főleg az esti órákban mutatja meg kissé "sötétebb" arcát, amikor a templom díszkivilágításán kívül sokkal több fényességben nem lehet arrafelé gyönyörködni.
Sokáig nem is nagyon tudták eldönteni, mi legyen ezzel a környékkel, milyen funkciót találjon neki a város vezetése, noha jelentőségét nem lehet elvitatni, hiszen a belváros irányából már a 19. században is út szelte ketté. Főközlekedési út volt ez, melyen igen nagy forgalom haladt végig. Ekkor még nem lehetett térről beszélni, csupán a déli irányba forduló út szélesedett ki, mely aztán a Nap utcában folytatódott. A gazdák itt hajtották az állataikat, s mivel abban az időben a halottakat háznál ravatalozták fel, a gyászmenet is ezen a széles utcán vonult végig. Az országúti forgalom és a hajtók a Nap utcán haladtak, majd rátértek a Szent Annára és a város egyik nagy kapuján kilépve érték el a legelőket és a város határát. A halottas menet a másik irányba, a mai Cegléd utcán, az úgynevezett „kisajtó” hídján vonult, majd onnan érkezett meg a temetőbe. Kossuth Lajos halála után keresztelték át a széles főutat Kossuth utcára, s ezzel együtt a temető is felvette a reformkori miniszter nevét.
Mindig is volt valamilyen diszkrét bája a környéknek, mert miközben a gazdagabb városrészek egyikének számított, ugyanakkor sosem lehetett rá azt mondani: szép. Előkelősége elsősorban abban nyilvánult meg, hogy mesteremberek, földbirtokosok tulajdonában voltak a környező házak, melyek közül sokat bérbe adtak. Az utcán a 19. század közepén dohánypiac is működött, így feltehetően sok és sokféle ember megfordult arrafelé. Még mielőtt a templom megépült volna, a terület közepén lakóházak álltak, így ekkor még nem lehetett klasszikus értelemben vett térről beszélni; ahogy a század végére felépítették a Verestemplomot, megjelent a "teresedés" is. A templomépítés akkoriban nem úgy működött, hogy kitalálták és már el is kezdték a munkát. Bár az 1820-as években vetődött fel a templom ötlete, ehhez képest csak a század végén, a nyolcvanas években fejezték be az építkezést. Érdekesség, hogy a 19. században a városvezetésnek még az is eszébe jutott, hogy – kiemelve a terület értékét – színházat építsen oda, ezáltal is méltó módon hasznosítva a városrészt. Ybl Miklós megtervezte a mai templom helyére a debreceni teátrumot, de ahogy az egyháznak összegyűlt a pénze, azonnal elkezdték a a templomot építeni. A színház később és a főutcához valamivel közelebb valósult meg, s ahogy mi is pontosan tudjuk, Csokonai Vitáz Mihályról nevezték el.
A kulturális centrum ötletét felváltotta az egyházi funkció, a 19. század közepén viszont egy másik szerepet is próbáltak ráerőltetni a környékre. Többek között ebben a városrészben is kútfúrásokat indítottak azért, hogy tiszta vizet találjanak. Addig csak ásott kutak voltak Debrecenben, így a cívisek nem bővelkedtek jó minőségű ivóvízben. A fúrások egy idő után végül abbamaradtak, így nem a Kossuth utca lett a város egyik vízellátó központja.
Az 1800-as évek végén olyan vállalkozásba kezdtek a területen, ami akkor meghatározóvá tette a városrészt, (bár már csak történelem) ez is. Megjelent a villamos, mely a Vágóhíd utca felé szállította a debrecenieket. A városvezetés részéről ez komoly igény volt, ugyanis arra törekedtek, hogy a ott is jelen legyen a tömegközlekedés, s ezt a feladatot kizárólag a villamos tudta ellátni.
Ezzel együtt egy másik sorsfordító beruházás is történt a területen, meghosszabbították és megnyitották a Kossuth utcát a Vámospércsi út irányába. Attól kezdve a tér méretei összezsugorodtak, a Nap utca pedig elvesztette addigi forgalomátengedő szerepét. A huszadik század elején érdekes látvány lehetett a Kossuth utcának ez a része és a mai Méliusz tér. Egy vadonatúj templom díszítette a közepét, a forgalmi viszonyok átrendeződésével megváltozott a városrész hangulata, viszont egyfajta közösségi jellege mégis maradt, hiszen kirakodó vásárokat tartottak ott, s azok egészen a centrumig értek. A harmincas években például kerékgyártók, bognárok kínálták portékáikat, s ott vehettek új szekereket a városlakók. Ezek a vásárok a második világháborúig igen intenzíven működtek.
A XX. század közepére lényegében elnyerte mai formáját a Kossuth utca és a Méliusz tér, a közlekedés szempontjából pedig jelentősen megnőtt a szerepe; itt szaladt végig a 4-es főút, ez a környék is a központ szerves részévé vált. A vásárok megszűntek, s idővel a villamost is felszámolták. Ha volt némi intimitása ennek a városrésznek, azzal jó időre teljesen leszámoltak.
Néhány évvel később, amikor a 4-es forgalmát elterelték, visszakapott valamit csöndes cinkosságából. Közel van Debrecen központjához, mégis olyan, mintha még mindig a város széle lenne.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)