Gazdálkodni vízzel, energiával, munkaerővel: fontos célokat fogalmazott meg a debreceni holding vezérigazgatója
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2024.01.12. 08:30 | Frissítve: 2024.01.12. 09:08
Debrecen - Kocsik-Marossy Virág úgy véli, egy ekkora cégcsoportnak, mint a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. rendelkeznie kell a várossal összefonódó fejlesztési stratégiával.
Változásokból, kihívásokból és nehézségekből nem volt hiány a tavalyi évben, valószínűleg kevés cégvezető mondaná azt, hogy 2023 nyugodt év volt. Meg kellett birkózni az inflációval, a fegyveres konfliktusok gazdasági hatásaival, de akár ide sorolhatnánk a mesterséges intelligencia árnyoldalait is.
![Gazdálkodni vízzel, energiával, munkaerővel: fontos célokat fogalmazott meg a debreceni holding vezérigazgatója](upload/images/wp_cikkek/2024/deligazd.jpg)
Ennek ellenére Debrecenben több területen is jelentős fejlesztések valósultak meg. Kocsik-Marossy Virág, a Debreceni Vagyonkezelő vezérigazgatója a Debrecen Televízió Közügy című műsorában értékelte a tavalyi évet, és a jövőt illető legfontosabb stratégiai kérdésekről is beszélt.
A vezérigazgató elöljáróban elmondta: meglehetősen pesszimistán, szinte nullára tervezték meg a 2023-as pénzügyi esztendő adózás előtti eredményét. De az év végén „kissé hátradőlhettünk”, fogalmazott, ugyanis
a likviditás tekintetében a vagyonkezelő négymilliárd forinttal lett jobb a tervezettnél, az adózás előtti eredmény pedig hatmilliárddal múlja felül azt.
Az okokról szólva Kocsik-Marossy Virág rámutatott: a vagyonkezelő területértékesítésekkel vesz részt Debrecen gazdaságfejlesztési folyamatában, a bevételek jelentős része ebből származik. Ám ez kiszámíthatatlan, mert csak akkor lehet biztosnak mondani egy bevételt, ha már eljutnak a szerződések megkötéséig.
- Nagyon jól teljesített a város, így a holdingnak és tagvállatainak működését, közszolgáltatási tevékenységét tudja finanszírozni – szögezte le a vezérigazgató, hozzátéve: az adózás előtti többlet egy része a Vízmű támogatását jelenti. Az energiaárak 2023-ban tetőztek, de a Vízmű Zrt. ennek ellenére nullára hozta az évet.
Kocsik-Marossy Virág hangsúlyozta: a víziközmű-vagyon a városé, most állami finanszírozásból fogják fejleszteni a rendszert, ami továbbra is a város tulajdonában marad. Így napi szinten tudnak egyeztetéseket folytatni a tulajdonossal.
![](/upload/images/wp_cikkek/2024/kocsikmarossy1.jpg)
Január elsejétől változtak a nagyfogyasztók számára víziközmű-díjak. Ezzel kapcsolatban a vezérigazgató közölte: az új jogszabály értelmezése még folyik. A lakosság vízdíjai ugyanolyanok maradtak, de a legnagyobb városi fogyasztó, az Aquaticum Debrecen Kft. és a távhőszolgáltató díjai emelkedtek. „Tisztázás alatt van, hogy ezeket a költségeket hogyan tudjuk realizálni, kinek a terhe lesz ez a nap végén”, fogalmazott.
A közeljövőről szólva Kocsik-Marossy Virág rámutatott: egy ekkora cégcsoport, mint a vagyonkezelő, „nem engedheti meg magának, hogy ne legyen stratégiája, amely összefonódik a városéval”. Ennek szellemében a vagyongazdálkodásban megjelent a digitalizáció és a zöld energiára való átállás. Fontos terület még a szervezetfejlesztés, a „HR”, amire komoly figyelmet kell fordítani az elkövetkező években, különös tekintettel arra, hogy bizonyos munkaterületeket kiválthat a mesterséges intelligencia.
- Minden munkáltatóra hatással van a munkaerő elszívása – tette hozzá a vezérigazgató. – Ezért ugyanúgy szerepet kell vállalnunk a brand építéséből juttatásokban és fizetésekben, mint egy betelepülő nagyvállalatnak. Ezeknek a forrásoknak a kigazdálkodása nagy kihívás.
A legutóbbi napok hírére, a 14 éven aluliak ingyenes közösségi közlekedésére Kocsik-Marossy Virág úgy reagált: az efféle döntéseket nem lehet egyszerű gazdasági kérdésnek tekinteni, sokkal inkább stratégiainak. „Ilyen jellegű lépésekben kell gondolkodnunk nekünk is, amikor a munkaerő megtartásáról beszélünk.”
A DKV-ról a vezérigazgató elmondta, az év végére befejeződik a flottacsere, ezen a területen nagy kihívást jelent majd az ipari parkok ellátása tömegközlekedéssel. Ami az elektromos autók töltését illeti, folyamatosan figyelik a felhasználást, a Sas utcai mélygarázsnál pedig tíz új töltőállomást is létesítenek.
A Cívis Ház kiadandó ingatlanjairól szólva Kocsik-Marossy Virág közölte: az új befektetők érkezésével már tapasztalható „mozgolódás”. A kiskereskedelem szenvedte meg leginkább a Covid és a gazdasági válság sújtotta elmúlt éveket. A Cívis Ház különböző kedvezményekkel igyekezett segíteni, de sajnos voltak, akik így is feladni kényszerültek belvárosi üzletüket – ebben azonban nem csupán a bérleti díjak, hanem a vásárlási szokások is szerepet játszanak. Többek között ezért dolgoznak egy olyan felmérésen, ami a belváros jövőjére vonatkozik.