Fiatal zsenik mérték össze tudásukat Debrecenben – videóval
Szerző: Kababik László | kababik.laszlo@dtv.hu Közzétéve: 2015.11.22. 14:27 | Frissítve: 2015.11.22. 15:11
Robotprogramozók versenyeztek a hétvégén Debrecenben, az Agóra Tudományos Élményközpontban. Egy nemzetközi verseny regionális fordulóját tartották meg szombaton a cívisvárosban. Az idei versenytematika a hulladék feldolgozása és újrahasznosítása volt. Tizenegy csapat mérte össze tudását. Jövőre a közép-európai döntőt is itt rendezik
A csapatoknak először prezentációt kellett tartani kutatásaikról, amit a hulladékgazdálkodás területén végeztek A fiatalok olyan megoldásokat hoztak az Agóra Tudományos Élményközpont előadótermébe, mint az eldobott PET palackok szenzoros érzékelése a folyóban, vagy éppen a haj szerepe az olaj szállításában Később a csapatoknak egy teljesen automatikusan működő robotot kellett megtervezniük, programozniuk és tesztelniük úgy, hogy az képes legyen a küldetését elvégezni egy terepasztalon. Itt is a környezetvédelemmel kapcsolatos feladatokra kellett a robotokat programozni és megépíteni. A csapatok többsége hónapokat dolgozott azon, hogy ezek a gépek elkészüljenek. A nemzetközi verseny szervezésében harmadik alkalommal vesz részt - alapítványán keresztül - a National Instruments. A cég ügyvezető igazgatója a versenyzőkről azt mondta, ez már egy más generáció. Ha megtanítják őket alapvető dolgokra, szárnyal a képzeletük. - Tudnak 3-5 éves gyerekek programot írni, az iskolában ez nekik már nem akkora kihívás, hiszen az ő agyuk már digitálisabb, mint a miénk volt – hallhattuk Ábrahám Lászlót. A robotika verseny debreceni regionális döntőjét idén a Lego Rockers csapata nyerte, ők jutnak tovább a közép-európai elődöntőbe, amit Kassán rendeznek. Jövőre München után Debrecen adhat otthont a First Lego League Verseny közép-európai döntőjének is.
Dehir - Robotprogramozási verseny az Agórában

HOZZÁSZÓLÁSOK (0)