Egykori drogfogyasztóktól tartanak a Lencztelepen élők
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.09.26. 17:50 | Frissítve: 2014.09.28. 17:56
Debrecen – A baptisták hoznának létre egy intézményt gyógyuló szenvedélybetegeknek. Több százan tiltakoznak ez ellen.
Új Esély Háza - ez lenne a neve annak az otthonnak, szakmai szóval támogatott lakhatásnak, amit a debreceni Baptista Tevékeny Szeretet Misszió hozna létre a Lencztelepen, a Boróka utcán. A kétszintes családi házban olyan szenvedélybetegeknek nyújtanának lakhatást, akik már nem fogyasztanak kábítószert vagy alkoholt, s szeretnének visszailleszkedni a társadalomba. Faragó Tiborné, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió ügyvezetője a Dehir.hu érdeklődésére elmondta, a lakhatás mellett mentális támogatást is adnának az egykori drogfogyasztóknak és alkoholistáknak a józanság megtartásához és a munkahelykereséshez.
Az otthont saját forrásból alakítanák ki, s állami támogatás, normatíva segítségével működtetnék. A működéséi engedélyt már megkapták, eszerint tizenkét embernek tudnának ott lakhatást biztosítani, de a kezdetben 6-7 főben gondolkodnának.
Csakhogy a Lencztelepen komoly ellenállást tanúsítanak a lakók, úgy tudjuk, aláírást is gyűjtenek, s az íveket már több százan írták alá. A lencztelepiek a nyugalmukat és a gyermekeiket féltik, tartanak attól, hogy csökkenne az ingatlanjaik értéke, s azt is kifogásolják, hogy a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió nem kereste meg őket, nem kérte ki a véleményüket. Faragó Tiborné ügyvezető elmondása szerint való igaz, hogy nagyobb fórumot nem szerveztek, a közvetlen szomszédokkal azonban beszéltek. A lencztelepiek ellenállásának híre eljutott a Misszió vezetőinek fülébe is, ezért úgy döntöttek, hogy újragondolják az otthon helyét. Előbb azonban szeretnének szervezni egy fórumot, melyen az ügyvezető reményei szerint meg tudják győzni a környékbelieket, hogy nincs mitől tartaniuk. Faragó Tiborné szerint félinformációkkal tévesztették meg a tiltakozókat, s úgy véli, meg fog változni az álláspontjuk. Ha azonban értékelhető érveket hoznak fel az otthon létrehozása ellen a Boróka utcán – tette hozzá –, akkor más helyszínt fognak keresni.
Dehir - Tiltakoznak a Lencz-telepiek az Új Esély Háza ellen
![Egykori drogfogyasztóktól tartanak a Lencztelepen élők](upload/images/wp_cikkek/2014/boroka.jpg)
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)