Az iskolák átvételéről vitázott az Együtt és a Fidesz Debrecenben – videóval
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.04.14. 16:28 | Frissítve: 2016.04.14. 16:56
Debrecen – Az ellenzéki párt szerint vissza kellene vegyék az iskolákat az önkormányzatok, a fideszes képviselő azt mondta, ezt nem is akarják a települések.
Csütörtökön is gyűjtötték az aláírásokat Debrecenben az Együtt aktivistái. Azt szeretnék, hogy a város vegye vissza az iskoláit a Klik-től. Az Együtt elnöke azt mondta: a jelenlegi magyar államosított oktatási rendszer nem működik, túlterheli a gyerekeket, alulfizeti a pedagógusokat és romlik az oktatás minősége, miközben évtizedekig minden megyei jogú város jól irányította az oktatási rendszert - hangsúlyozta Szigetvári Viktor. Az Együtt kezdeményezi a fenntartóváltáshoz szükséges törvénymódosítást.
- Az Együtt álláspontja szerint sok baj volt az oktatási rendszerben, de voltak erényei is a régi rendszernek, ennek része volt, hogy jobb és bal oldali önkormányzatok sok pénzt költöttek rá, működtették az intézményeket, és a pedagógiai programot, a szakmai munkát felügyelték – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke.
Pósán László, a Fidesz országgyűlési képviselője az Együtt kezdeményezésére úgy reagált, hogy az önkormányzatok nem akarják visszavenni az iskolákat. A politikus szerint minden ilyen felvetés antidemokratikus.
- Ennek egyetlen magyarázata van. Az önkormányzatok nem akarják a fenntartói jogot visszakapni. Ezt többször kinyilvánították, Debrecen is kinyilvánította. Ezt valakire akarata ellenére rákényszeríteni, valljuk be, nem egy demokratikus hozzáállás – reagált Pósán László, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Hozzátette: az állami fenntartás garantálja, hogy a tanárok ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért kapják. Korábban az, hogy ki, mennyit vitt haza, hol fizettek például pótlékokat, az önkormányzatok anyagi lehetőségeitől is függött.
Dehir - Az oktatási rendszerről vitázott az Együtt és a Fidesz
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)