Az idei virágkarnevál láthatóbbá teszi a debreceni kultúrát
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.08.14. 08:20 | Frissítve: 2020.08.14. 09:18
Debrecen – Mire számíthatunk az előttünk álló napokban? Puskás István alpolgármester intimebb, családiasabb hangulatú ünnepet és programsorozatot ígér.
Egy hét van augusztus 20-ig, az államalapítás ünnepéig és egy hét múlva kezdődik a Debreceni Virágkarnevál, ami valahol igaz is, meg nem is, hiszen tudjuk: a klasszikus felvonulás, a karneváli menet a koronavírus-járvány miatt idén elmarad. Ugyanakkor számtalan program lesz a karneváli héten, melyek zömét jelen állás szerint meg is tartják. Mire számíthatunk a jövő heti kulturális eseményeket illetően? Erről beszélt Puskás István alpolgármester a Debrecen Televízió Közügy című műsorában.
Puskás István elmondta, a karneváli hét egyik nagyon fontos eleme, a 23-ára tervezett Csíksomlyói passió főtéri előadása idén elmarad. Hozzátette: nem tettek le arról, hogy Debrecenben legyen csíksomlyói előadás, most azonban úgy vélték, „jobb óvatosnak lenni és túlbiztosítani magunkat”.
Habár nagyobb tömegeket vonzó események nem lesznek, „pici, térben és időben szétszórt programok mozaikjából fog összeállni” az idei karneváli hét.
Puskás István hangsúlyozta: felkészültek arra az esetre is, ha bizonyos elemeket ki kell vegyenek, vagy akár a teljes programsorozatot lemondják, de bíznak abban, hogy a jelenleg meghirdetett programokat megtartják.
Az alpolgármester arról is beszélt, hogy az augusztus 20-ai események reggel egy protokolláris elemmel, a zászlófelvonással kezdődnek, majd „egész napos történések sora várja a debrecenieket a belvárosban, illetve a Nagyerdőn”.
Puskás István kiemelte: 15-étől már az átépített Dósa nádor tér is része lesz a programsorozatnak és a debreceniek életének is, de a Kossuth tér sem marad események nélkül. Hozzátette: a Dósa nádor tér épületei a fényfestés révén ünnepi díszbe öltöznek majd, és hasonlóképp alakul majd át a Régi Városháza udvara is. A Csokonai Színházban pedig „izgalmas kortárs művészeti elem” várja majd a látogatókat: az épületben fényinstallációk alakítják majd át a termeket.

Az alpolgármester kitért arra is, hogy a már megszokott felvonulás ugyan nem lesz, de a virágkocsikat a II János Pál pápa téren, valamint a belváros két pontján lehet majd megnézni, emellett programhelyszínként is működnek majd.
- Nemcsak annyiból fog állni a történet, hogy meg lehet nézni a virágkocsikat, hanem aki elmegy megnézni, jó eséllyel egy kis tánccal, zenével is találkozik majd – tette hozzá.
Megjegyezte, a Nagyerdőn a virágkocsik szomszédságában, a Nagyerdei Kultúrparkban várják az érdeklődőket a Galiba Gyermekfesztiválra vasárnaptól, és maximum 500 fővel, de idén is megrendezik az éjszakai biciklis felvonulást. Rámutatott: a Békás-tónál a már megszokott kavalkád sajnos elmarad, de előadásokat láthat a közönség a szabadtéri színpadon, valamint 28 darabból álló installációkiállítás nyílik a színpad és a tó közötti területen.
A karneváli események sorában új helyszínként mutatkozik be a Medgyessy sétány, ahol augusztus 20-án 10 és 18 óra között közel 50 debreceni festőművész fog alkotni a virágzás témakörében.
- Egyrészt a közönség beleláthat az alkotófolyamatokba, tud beszélgetni a művészekkel, illetve ha úgy tetszik, performansz lesz, hiszen ott élőben fognak megszületni a műalkotáso. Nagyon érdekes találkozási lehetőség lesz alkotók és közönség között – hangsúlyozta Puskás István.
Az alpolgármester arról is beszélt, bár sajnálják, hogy külföldi és városon kívüli szereplői nem lesznek az idei rendezvénysorozatnak, mégis van ennek egy pozitív hozadéka is.
- Ez láthatóbbá fogja tenni a mi, debreceni kulturális életünket, hiszen
debreceni szereplők, fellépők adják majd terveink szerint a virágkarneváli programot.
Az is láthatóvá válik, hogy sok tucatnyi festő van Debrecenben és sok remek tánccsoport. A Táncol a strand programsorozatban a debreceni táncosok mutatkoznak be a mazsorettől a néptáncon át a breakig vagy hiphopig, különböző stílusokban – tette hozzá.
Puskás István azt is elmondta, hogy más módon, de megrendezik a Klasszikusok Éjszakáját is: a Kölcsey Központban lévő ültetett koncert mellett a belvárosban könnyedebb formátumú klasszikus darabok csendülnek majd fel. Emellett a Helyőrségi Zenekart is hallhatják majd a járókelők, és a Régi Városháza udvarán is lesznek különböző, kisebb formátumú koncertek. Hozzátette: a főtéren kialakítanak egy vásári pontot, a Rózsa utcán pedig népi kézművesek portékáiból válogathatunk majd.
- Nagyon más, talán nem annyira látványos, viszont meglesz ennek is az érdekessége és tulajdonképpen akár az újdonság izgalmát is hozza, s emellett kellőképpen színes lesz ahhoz, hogy jól szórakozzunk, élményekhez jussunk. Azt külön fontosnak tartom, hogy
a programok nagy részét a debreceni kultúra adja össze, ez számunkra is egy még intimebb, családiasabb hangulatú ünnep lesz, hiszen 20-án nemcsak az államalapítást ünnepeljük, nemcsak karneválozunk, hanem a saját magunk kultúráját is megtapsoljuk.
A teljes beszélgetés az alábbi videóban tekinthető meg:
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)