Az emberi érzések kezeléséhez is hozzásegít a három szent nap – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.03.30. 09:00 | Frissítve: 2018.03.30. 09:03
Debrecen - Fekete Károly református, Palánki Ferenc római katolikus püspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita beszélgetett a húsvétról a Debrecen Televízió kamerái előtt.
„Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt.” Máté evangéliumában olvashatjuk ezeket a sorokat. Az Atya az angyalokkal: Menjetek el és mondjátok meg. Így mondja, mondják nekünk is, ma, a 21. században. Vannak ámuló, de félszeg keresztyének, akiknek zsákutca a lelke is onnan nem sugárzik ki másra semmi sem, és vannak Jézus szavára indulók, örömhordozók, jövőépítők, akik továbbadják Jézus üzenetét. Kétezer éven át egyik nemzedék így adta át a másiknak. Féltő szülők hajoltak a gyermekágy fölé, hogy megtanítsák az Úr imáját, s amikor felnőttek a gyermekek, ők hajoltak az új gyermekágy fölé. Így jutott el hozzánk is, s rajtunk át így jut el az utódainkhoz is, ha odahajlunk a lelkükhöz, és elmondjuk, mi is továbbadjuk az üzenetet: van egy élő, legyőzhetetlen Krisztus, aki velünk marad mindörökké – hangzott el az Erőnk Forrása nagycsütörtöki adásában, melynek vendégei Fekete Károly református püspök, Palánki Ferenc római katolikus püspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita voltak.

Kocsis Fülöp görög katolikus érsek-metropolita, Fekete Károly református püspök és Palánki Ferenc római katolikus püspök
Mint az a beszélgetés elején elhangzott, a húsvéti üzenet sűrűsödésekor ellentétes emberi érzéseket láthatnak meg a hívők: az öröm és a félelem vegyül ekkor.
„A legemberibb történt az, ami ekkor történik, s ami egy ilyen feszült folyamat során az emberben érzésként megjelenik, az mind jelen van”
– emelte ki Fekete Károly, aki szerint mindenki azonosítani tudja magát a nagyheti események valamelyikével. „Bennünk van a félelem, a reménység, az öröm, a kudarc, a tagadás, a kétségek” – folytatta a református püspök.
„Az emberi történet legmélyén vagyunk itt. A megtestesült isten az emberi élet legnagyobb mélységeit élte át” – tette hozzá Kocsis Fülöp. „Mivé lehet az ember? Krisztusban megmutatkozik, hogy ő egyesül az emberrel és isten is lehet. Másrészt itt szembesül a legsötétebb emberi cselekedettel: istent kézbe veszik, és megölik” – hangsúlyozta az érsek-metropolita, aki szerint a dráma végletekig feszülése jelenik meg ebben a történetben. Kocsis Fülöp kiemelte: Jézus azzal szembesíti az embereket, hogy ők is „forgolódnak”, és meggondolják magukat, akár a fontos helyzetekben is.
Palánki Ferenc II. János Pál pápa szavait idézte fel: „az érzések nagyon fontosak és nagy ajándékok az Istentől, de könnyen félrevihetnek bennünket”.
Mint kifejtette, ha csak a pillanatnyi benyomások szerint választunk, akkor egyszer jó döntést hozunk, máskor pedig nem. Elmondta: a szent három nap átélése hozzásegít ahhoz, hogy kezeljük az érzéseinket. Hozzátette: Jézus nem ítélte az embereket a kereszthordozásra, hanem meghívta őket arra, hogy mindenki vegye fel a maga keresztjét. Ehhez a gondolatmenethez Kocsis Fülöp hozzáfűzte: a Jézussal hordozott kereszt édessé, gyönyörűségessé és könnyűvé válik.
Fekete Károly kiemelte: nem a halállal végződött Krisztus története, nem nagyszombat a végpont, hanem húsvét, a feltámadás, amikor Isten rendkívüli dolgot tett.
Az egyház feladata az, hogy egyben lássa, és nem mozaikban ezt a folyamatot, hangzott el.
Kocsis Fülöp hozzátette: a halál a bűn zsoldja.
„Az ember elfordult az istentől, és bűnt követett el, ennek az eredménye a halál” – fejtette ki az érsek-metropolita felidézve a bűnbeesés történetét. „Krisztus magára vette a mi halálunkat, a bűneinknek a következményét, és ezzel vezetett át bennünket az örök életbe” – folytatta.
A teljes beszélgetést itt tekintheti meg:
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)