Az egyéves debreceni büfékocsi megálmodója nem felejti el, honnan jött
Szerző: Bakos Attila | bakos.attila@dehir.hu Közzétéve: 2023.12.01. 18:30 | Frissítve: 2023.12.01. 18:59
Egy évvel ezelőtt valósult meg Rostás László nagy vágya. Széles Diána alpolgármester szerint „Toszy” igazi példakép lehet a nehézsorsú fiatalok számára.
Rostás László, azaz „Toszy” nevelőszülőknél nőtt fel és már nagyon korán megismerkedett a munka világával. Volt segédmunkás és takarító, de már 10 éves kora óta az volt a célja, hogy egyszer legyen egy saját food truckja. Egy esztendővel ezelőtt az álom megvalósult, és a Sámsoni úton megnyitott a Toszy Bistro.
![Az egyéves debreceni büfékocsi megálmodója nem felejti el, honnan jött](upload/images/wp_cikkek/2023/toszy_szulinap2.jpg)
Fotók: Bakos Attila
Ezt a jeles alkalmat ünnepelték pénteken délután a helyszínen, ahol a házigazda a megjelenteket meghívta egy-egy gyrosra vagy hamburgerre, aztán előkerült egy torta is. A szülinapi bulin részt vett Széles Diána alpolgármester is, aki a kezdetektől fogva támogatja Rostás Lászlót a céljai elérésében.
– Toszy remek példa az állami gondozott gyerekek előtt, hiszen bebizonyította, bárki elérheti a célját, ha megdolgozik érte. Sokkal hitelesebben tud ő a nehéz sorsú fiataloknak bármilyen jellegű üzenetet átadni, mint bárki más.
Nagyon büszke vagyok rá és igyekszem mindenben segíteni őt, mert tényleg példaértékű az alázata és a rengeteg munka, amit az álmai megvalósításába belefektetett
– fogalmazott.
A városvezető elárulta, hogy ő maga is meg szokta látogatni Toszy Bistróját, hogy egyen egy jót.
Rostás László ma már két truckot üzemeltet, az egyik állandó helyen van a Sámsoni úton, a másik pedig rendszeresen feltűnik a város és a környező települések különböző rendezvényein. A Toszy Bistro megálmodója elmondta, meglepően gyorsan eltelt az elmúlt egy év.
– Ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor nyitottunk, mégis annyi helyszínen voltunk az utóbbi hónapokban, hogy szinte felfoghatatlan. Arra pedig külön büszke vagyok, hogy a legtöbb helyre nem is mi jelentkeztünk, hanem meghívást kaptunk. Azt kicsit sajnálom, hogy a sok kitelepülés miatt ritkán vagyok a Sámsoni úton – tette hozzá.
Toszy elmondta, nagyon örül neki, hogy meg tudta valósítani a terveit, de egy év elteltévvel be kell vallania, jóval stresszesebb üzemeltetni egy vállalkozást, mint alkalmazottként dolgozni benne.
– Nagy köszönettel tartozom a társamnak, Tajta Attilának és a kollégáimnak, szándékosan nem alkalmazottakat mondok. Sok „ideget megeszünk”, sok a feszültség, de ez a siker velejárója. Megyünk előre és készülünk a második évünkre – jegyezte meg.
Rostás László a munka mellett természetesen nem feledkezik meg sorstársairól sem.
Rendszeresen jár például a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének rendezvényeire, ahol megvendégeli a résztvevőket és szívesen el is beszélget a fiatalokkal.
– Fontosnak érzem, hogy ott legyek az ilyen eseményeken, mert én is hozzájuk hasonló helyzetű gyerek voltam. Sőt, még mindig annak érzem magam. Ha netán 10 év múlva milliárdos leszek ebből az üzletből, akkor is így lesz, és ezért boldoggá tesz, ha kicsit is segíthetek. Most is itt van nálunk a BAGE egyik csokigyűjtő ládája, nagyon szívesen részt veszünk ebben az akcióban, ott leszünk majd gálán is – árulta el.
Toszy kihangsúlyozta, eddig is igyekezett támogatni a rászoruló gyerekeket és ezentúl sem lesz ez másképp.
– Volt, hogy meghívást kaptam nehéz sorsú fiatalokhoz egy táborba, ahol három órán keresztül beszélgettünk mindenféléről. Bízom benne, hogy sikerült valamilyen irányt mutatni nekik.
Csodálatos érzés, hogy vannak gyerekek, akik példaképnél tekintenek rám, de még mindig kicsit szokatlan. Előfordul, hogy leállítanak az utcán, mert szeretnének velem egy fotót készíteni. Ez persze még jobban motivál, hogy haladjunk előre és dolgozzunk teljes odaadással – fogalmazott.
A jövőre nézve a Rostás László elmondta, szeretné, ha munkatársaival ugyanilyen lendülettel és pozitív energiával tudnák kiszolgálni a vendégeiket. Tervei között van azonban a gyarapodás is.
– Miért ne lehetne akár 10 kocsink is? Biztosan még több fejtörést okozna, de én biztos vagyok benne, hogy együtt meg tudnánk oldani azt is – zárta gondolatait az egyéves Toszy Bistro büszke üzemeltetője.