Az akkumulátorgyár építési területe mellett tüntetett péntek délután a Mi Hazánk Mozgalom, reagált a Fidesz-KDNP – fotókkal, videóval
Szerző: Tóth Márkó | toth.marko@mcdb.hu Közzétéve: 2023.02.24. 18:10 | Frissítve: 2023.02.25. 13:12
Debrecen – Az ellenzéki párt szerint a kormány magyarellenes gazdaságpolitikát folytat, a CATL gyára pedig borzasztóan megterheli majd az értékes környezetet. A Fidesz-KDNP frakció közleményben úgy reagált, semmilyen a környezetet terhelő, azt károsító, a környezetet szennyező ipari tevékenységet nem támogat.
Akkumulátorgyár helyett élelmiszeripart – többek között ilyen feliratú táblákkal vonultak a tiltakozók a helyszínre. Két busszal az ország különböző pontjairól is érkeztek tüntetők, de a Debrecen Televízió stábja sok debrecenivel és mikepércsivel is találkozott.

– Egész Magyarországon ellenezzük, mert Magyarországból nem marad semmi tíz év múlva, élhetetlen lesz, úgy gondolom – fogalmazott az egyik tüntető, Nagy Katalin.
A tüntetők a 47-es főút mentén gyűltek össze, az akkumulátorüzem építési területe mellett.
– Ami a legjobban piszkál engem, a termőföldek, azt elviszik, nem is marad meg sehol. Bár ezt mindenki tagadja. A vizeket szennyezni fogják elég intenzíven, a levegőt, itt lakok mellett 800 méterre – mondta a tüntetésen Szőnyi Sándor.
A helyszínen a Mi Hazánk Mozgalom elnöke úgy fogalmazott: a gyár megépítése nem segíti az államháztartást, tönkreteszi az értékes termőföldet és a kilencezer új munkahely sem a magyaroké lesz, a külföldi munkaerő toborzását ugyanis már elkezdték,
miközben a hazai munkavállalókkal nem foglalkoznak. Toroczkai László szerint a kormány magyarellenes gazdaságpolitikát folytat.
– Borzasztóan meg fogja terhelni a környezetet: nagy mennyiségű vizet fog felhasználni, 300 ezer tonna szén-dioxidot fog a levegőbe bocsájtani és utána pedig sorolhatjuk végeláthatatlanul a veszélyes anyagokat, ami szintén távozni fog egyébiránt – akár a levegőbe, és akkor még azt kell mondjam, hogy az a jobbik eset – hangsúlyozta a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.
Toroczkai László hozzátette: így, ilyen módszerrel nem lehet egy gigaberuházást ráerőltetni a lakosságra.
A Fidesz-KDNP közleményben reagált a tüntetésen elhangzottakra. Azt írják, Debrecen Magyarország Kormányával együttműködésben jelentős gazdasági sikereket ért el, ezek mind azt a célt szolgálják, hogy a debreceniek számára minél több jóléti fejlesztést tudjon megvalósítani a város vezetése, mindezek mellett a debreceniek számára kiemelkedő életminőséget és jól jövedelmező munkahelyeket tudjanak biztosítani.
Közölték, a Fidesz-KDNP frakció semmilyen a környezetet terhelő, azt károsító, a környezetet szennyező ipari tevékenységet nem támogat.
A közleményben azt írják, a környezetvédelmi hatóság az Európai Uniós határértékeknél is szigorúbb környezetvédelmi feltételeket határozott meg az akkumulátorgyár működése kapcsán. Ennek az üzemnek nem lehet semmilyen környezetszennyező hatása.
A közleményben továbbá az áll, elutasítják azt, hogy buszokkal utaztatva Debrecenbe importálják az egyenruhás, félkatonai szervezetük általi erőszakot. Ez a magatartás a debreceni gazdaságnak, ezáltal a debreceni embereknek nagyon komoly károkat okozhat, ezért felszólítják a Mi Hazánk Mozgalmat arra, hogy ezt fejezzék be és ne okozzanak kárt a debreceni embereknek.