A mi március 15-énk! – Debrecen is csatlakozott a kezdeményezéshez
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.03.13. 14:53 | Frissítve: 2015.03.13. 15:27
Debrecen – Közös szavalás lesz Debrecenben is az 1848-1849-es szabadságharc hőseinek emlékére március 15-én a Nagytemplom lépcsőjénél.
1848. március 15-én hazánkban az emberek kezükbe vették sorsuk irányítását és vér nélkül kivívták függetlenségüket. Azóta március 15-e az összefogás jelképe, a polgári magyar nemzet születésnapja. A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala az 1848. március 15-i események és a ’48-as hősök tiszteletére közös ünneplésre hívja Magyarországot. Eddig országszerte több mint 400 önkormányzat jelezte, hogy vasárnap délután 3 órakor valamely közterületen elszavalják a Nemzeti dalt.

Debrecenben az országos kezdeményezéshez csatlakozva Kossuth széke mellől szavaljuk el közösen Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét március 15-én.
A délelőtti programok résztvevői közül velünk tart a Délvidékről, Csókáról érkező Rákóczi Férfikórus – több tagjuk a délszláv háborút is megjárta –, és a Nagyváradról érkező Váradi Dalnokok, így a debreceniek határon túl élő magyarokkal mondhatják együtt Petőfi költeményét.
A megmozdulásokról készült dokumentáció (videó, fotók, fájlok formájában) elküldhető az nrh.rki.kommunikacio@hm.gov.hu címre, vagy feltölthető a https://www.facebook.com/NemzetiRendezvenyszervezoHivatal oldalra.
A beérkezett képeket és videókat az HM NRH Facebook-oldalának követői értékelik majd és a belőlük készült összeállításokat közzé teszik a közösségi oldalakon, és a http://marcius15.kormany.hu oldalon.
A közös versmondás után a debreceni Református Kollégium felajánlásában az 1848/49-es szabadságharc debreceni emlékhelyeit bejáró rendhagyó irodalmi sétára hív Keczán Mariann muzeológus. Emlékezzünk együtt ’48 hőseire!
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)