A Debreceni Egyetem is segít elszállásolni az Ukrajnából érkező menekülteket – videóval
Szerző: Beke Ivett | beke.ivett@mcdb.hu Közzétéve: 2022.02.28. 17:30 | Frissítve: 2022.02.28. 17:38
A Debreceni Egyetem is segít elszállásolni az Ukrajnából érkező menekülteket, négy campuson 300 férőhelyet biztosítanak. Elsőként a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóit és családjaikat várják a kollégiumokban. Ellátásukban – szükség esetén – az egyetem partnerei is részt vesznek.
A Debreceni Egyetem kollégiumai biztosítanak ideiglenes hajlékot az Ukrajnából érkező menekültek számára. Az intézmény 300 férőhelyet tud biztosítani: Debrecenben 200-at, a szolnoki, a nyíregyházi és a hajdúböszörményi campusokon pedig összesen 100-at. Az itt tartózkodók száma folyamatosan változik, hétfőn napközben 21-en voltak.

- Olyan módon próbálunk nekik segíteni, hogy azontúl, hogy szállást biztosítunk, van egy 0-24 órában működő telefonos segítség is, ami azt jelenti, hogy az, aki az éjszaka közepén fog megérkezni, vagy látja, hogy fog érkezni, vagy akár hétvégén, jelezhet a kollégáinknak, őket folyamatosan el lehet érni. Ők fognak tudni nekik segíteni, hogy aktuálisan melyik épületben tudjuk a menekülteket elhelyezni - ismertette Csiszár Imre kollégiumi igazgató.
A vizes blokkal felszerelt szobákban első körben a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóit, oktatóit és családjaikat várják, de hamarosan érkeznek majd Ukrajnában tanuló harmadik világbeli tanulók is.
Az egyetem nemcsak az elszállásolásban segít, de az oktatásba is igyekszik beintegrálni a diákokat, oktatókat.
- A mi mindennapjainkban benne vannak nemcsak a határon túli magyarok, de a környező országokkal való együttműködés a környező egyetemekkel, és a környező kultúrákkal való együttműködés. Úgyhogy teljesen természetes volt, hogy a háború kitörésének első napján jeleztük, és jelentkeztek nálunk is a partnerek, a kollégák, hogyha segítségre van szükség, akkor itt vagyunk - mondta Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.
Az egyetem a szállás mellett adományokkal is igyekszik segíteni a háború elől menekülőknek, a hallgatói önkormányzat a Magyar Református Szeretetszolgálattal működik együtt.
- Száraz élelemre, higiéniás termékekre, illetve ruhára, takaróra nagyon nagy szükség van. Minden megfelelő helyre fog kerülni, tőlünk a Magyar Református Szeretetszolgálat fogja elszállítani minden hét pénteken, és ő gondoskodik az elszállításáról - emelte ki Csont István, a DEHÖK elnöke.
Az adományokat az egyetem campusain minden hétköznap 10-től délután 4-ig lehet leadni.