A bűncselekmények száma csökkent Hajdú-Biharban, a közlekedési morálon azonban van még mit javítani – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.06.01. 08:10 | Frissítve: 2022.06.01. 08:39
Debrecen – Az a cél, hogy több ügyet fejezzenek be, mint amennyi érkezik a bíróságokra, hiszen csak így lehet csökkenteni a folyamatban lévő ügyek számát. A Debreceni Törvényszék elnökével beszélgettünk.
Nagyot csökkent a két éven túl folyamatban lévő ügyek száma a Debreceni Törvényszéken. Az ítélkezés szakmailag megalapozott és időszerű – egyebek mellett ez is elhangzott néhány napja azon a tájékoztatón amelyen értékelték a bíróság munkáját. Arról is szó volt, hogy már a tárgyalótermekben is látszik, hogy Debrecen egyre biztonságosabb város. Mit is jelent ez pontosan? Hogyan teljesített a törvényszék az elmúlt időszakban, és mely területeken vannak még fontos, megoldandó feladatok? Erről beszélt Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában.

Az elnök úgy fogalmazott, nem volt könnyű éve a bíróságoknak a pandémia miatt, viszont nagyon sokat jelentett, hogy a dolgozók viszonylag hamar hozzájutottak a védőoltásokhoz, ez volt ugyanis a záloga annak, hogy folyamatos ítélkezési tevékenység tudott folyni az országos bíróságokon.
Kahler Ilona elmondta, a Debreceni Törvényszéken feladatként tűzték ki, hogy több ügyet fejezzenek be, mint amennyi érkezik a bíróságokra, hiszen csak így lehet csökkenteni a folyamatban lévő ügyek számát.
- Ez a Debreceni Törvényszéken úgy nézett ki, hogy bár nőtt a 2020-as évhez képest az ügyek száma, megközelítőleg 68 ezer ügy érkezett, ehhez képest mintegy 69 és fél ezer ügyet dolgoztak fel a kollégáim megfeszített munkával. Voltak olyan kiemelt területek, amelyek még nagyobb odafigyelést és ráfordítást igényeltek, mint az előző évben – hangsúlyozta a törvényszék elnöke.
Kiemelte, a két éven túli ügyek befejezésében jobban teljesítettek, mint az országos átlag, gyakorlatilag megfelezték ezen ügyeik számát.
- Az általános mutatókat tekintve is azt lehet mondai, hogy a Debreceni Törvényszék időszerűsége jó, gyakorlatilag a folyamatban lévő ügyeinknek megközelítőleg a két százaléka az, ami eléri a két éven túli pertartamot és ezeknek az ügyeknek a számát tudtuk úgy megfelezni, hogy ott tartunk, hogy nagyságrendileg száz ügye van a Debreceni Törvényszéknek, beleértve ebbe az öt járásbíróságunkat és a másodfokú ítélkezés szintjét is, amelyek hét éven túlivá válásba fordultak be – magyarázta Kahler Ilona.

Hangsúlyozta, ez a szám szükségszerű is, hiszen ebben olyan kiemelt tárgyi súlyú büntető- és összetett polgári ügyek vannak, amelyeknek a bizonyítási igénye egyszerűen olyan nagy, vagy olyan nagyszámú az érintett felek, akár a peres felek, akár a vádlottak, tanúk száma, ami ilyen időigénnyel bír. Hozzátette: a közigazgatási ügyek 90 százalékát is sikerül egy éven belül befejezniük.
- Azt kell, hogy mondjam, hogy az a fajta sztereotípia, ami korábban jellemezte a bíróságokat, hogy évekig tart a pereskedés, már évek óta megdőlni látszik, és ebben egy újabb előrelépést tudtunk tenni – szögezte le az elnök.
Hajdú-Bihar a legbiztonságosabb megye az országban
Kahler Ilona szerint a bűncselekmények számának csökkenése mögött számos összetevő van: társadalmi változás, a felderítés, a nyomozás eredményessége, a közterületi jelenlét elrettentő hatása is ehhez járul hozzá.
- Ezek mind-mind komplexen adják meg azokat a változások mögött álló okokat, aminek köszönhető az, hogy bírósági szinten is évről évre csökken a büntetők érkezése. Ha járásbírósági szinten gondolkozunk, a polgári ügyek száma négyszer annyi, mint a büntetőügyeké – mondta, ugyanakkor hozzátette: a szabálysértési ügy kategóriája alá eső közlekedési ügyek terén még nem állnak olyan jól, ezek kezelése azonban kiemelkedő, tavaly 26 ezer szabálysértést bíráltak el.
Távmeghallgatási pontok
A jobb az óvatosság-elve miatt maradnak a plexifalak a tárgyalóteremben – árulta el a törvényszék elnöke. 2019-ben pedig a Debreceni Törvényszéken, minden járásbíróságon és törvényszéken is kialakítottak távmeghallgatási pontokat. Tavaly mintegy 850 távmeghallgatást bonyolítottak le, amiből kilenc külföldön zajlott.
Mint mondta, mindez nagyon nagy könnyebbséget jelentett, hiszen mellőzni lehetett a fogvatartotti előállítást, ezenkívül a polgári perekben is lehetővé vált a távközléses tárgyalás.
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg: