Korcsolyát fel! Megnyitott a jégpálya Debrecen főterén – videóval
Szerző: Óvári Anna | ovari.anna@mcdb.hu Közzétéve: 2023.11.29. 14:55 | Frissítve: 2023.11.29. 16:35
A 750 négyzetméteres pályát a tanítási időszakban délutánig ingyen használhatják az előzetesen regisztrált diákcsoportok. A korizókat január 7-éig várja a belvárosi attrakció.
Egymás után vették birtokba a friss jeget az iskolások: szerda délelőtt, a nyitást követően alig pár órával már több mint 70 diák korcsolyázott a Kossuth téren harmadik alkalommal megépített jégpályán.
- Nagyon örülök, hogy idén is eljöttünk. Picit nagyobb lett a jégpálya, szerintem sokkal jobb, és most jól csúszik a jég, mert felmosták – mondta Oláh Zsófia.
Voltak, akik még bizonytalanabban csúszkáltak a jégen, míg mások már rutinosan mozogtak.
- Másodikban volt 10 alkalom, amikor megtanultunk együtt az osztállyal korcsolyázni. Körbe lehet menni, nekem ez tetszik, meg hogy itt kint vagyunk – árulta el Papp Sára.
Aki nem hozott magával, bérelhetett korcsolyát és már indulhatott is a jégre.
A szervezők ezúttal is gondoltak az iskolákra, ezért a tanítási időszakban reggel 8 és délután 14 óra között a pályát ingyen használhatják az előzetesen regisztrált diákcsoportok.
- Tavaly nagy élmény volt a gyerekeknek a korcsolyázási lehetőség, az különösen jó, hogy az osztályközösségek együtt jöhetnek, közösségépítés szempontjából rendkívül fontos és a mi iskolánkban azt is kiemelten kezeljük, hogy a gyerekek minél több mozgáslehetőséghez jussanak. Ha ilyen lehetőség van, akkor mi mindig jövünk – mondta Makai Judit, a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola tanára.
Tavaly több mint 33 ezren siklottak a belvárosi jégen. Az évről évre egyre népszerűbb mobil pályát ezért építették meg idén is, a BMW Group Gyár Debrecen támogatásával.
Az enyhe időjárás azonban nem kedvezett a jég hizlalásának, így a hétvége helyett szerda reggeltől várták a látogatókat.
- A jégpálya idén is 750 négyzetméter, egy kicsit más az elrendezése, mint a korábbi években volt, de ugyanúgy megvan a jégfolyosó, és ugyanazt az élményt fogja nyújtani, amit korábban. A novemberi meleg időjárás egy picit megviccelt minket, úgyhogy volt 1-2 nap csúszás, de nagy örömünkre szolgál, hogy most újra megnyithatjuk – mondta Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervő Kft. ügyvezetője.
A téli sport rajongóit január hetedikéig várja a koripálya. Az adventi időszak hétvégéin pedig idén is folytatódnak a népszerű jégdisco-estek, ahol karácsonyi dallamokra vagy éppen „ronda pulcsiban” lehet majd róni a köröket.
December 2-án, 9-én és 16-án – szombati napokon – és december 22-én, pénteken 20.30 és 22 óra között pörgős zenék kísérik a korcsolyázókat.
Tanítási időszakban 8 és 14 óra között a pályát ingyenesen használhatják az előzetesen regisztrált diákcsoportok, a további időpontokban a korizók 1200 forintos belépőjeggyel vehetik birtokba a jégpályát. A látogatók érkezhetnek saját korcsolyával – melyet a helyszínen meg is éleztethetnek –, de a szervezők lehetőséget biztosítanak a korcsolyakölcsönözésre is 25-östől 47-es cipőméretig.
További információ a Debreceni Advent weboldalán és Facebook-oldalán.
Belépő: 1.200 Ft/fő/turnus
Kísérőjegy: 500 Ft/fő/turnus
Korcsolyakölcsönzés: 1.100 Ft/pár/turnus
Élezés: 1.600 Ft/pár
Jégdisco-időpontok:
Mikulás jégdisco – december 2. (szombat), 20.30-22.00 óra
„Ronda pulcsis” jégdisco – december 9. (szombat), 20.30-22.00 óra
ALL-IN jégdisco – december 16. (szombat), 20.30-22.00 óra
Karácsonyi jégdisco – december 22. (péntek), 20.30-22.00 óra
Turnusok:
November 28. - december 23.: 14.00-16.45, 17.15-20.00 óra
December 24.: 9.00-12.15, 12.45-16.00 óra
December 25. - január 2.: 9.00-11.00, 11.30-14.00, 14.30-17.00, 17.30-20.00 óra
Január 3-7.: 8.00-10.30, 11.00-13.30, 14.00-16.30, 17.00-20.00 óra
A jégpálya használatával kapcsolatos házirend itt érhető el.