Idén is szeretetdobozokkal tehetjük szebbé a rászorulók ünnepét Debrecenben – fotókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.11.13. 13:25 | Frissítve: 2023.11.13. 14:31
December 15-ig várják a felajánlásokat, a Karitatív Testület önkéntesei pedig még karácsony előtt eljuttatják azokhoz, akiknek szükségük van rá.
Idén is elindult a Debreceni Karitatív Testület adventi Szeretetdoboz adománygyűjtő akciója a város és a történelmi egyházak összefogásával. A szervezők elsősorban tartós élelmiszereket, tisztálkodási és tisztítószereket, valamint játékokat várnak.
![Idén is szeretetdobozokkal tehetjük szebbé a rászorulók ünnepét Debrecenben – fotókkal](upload/images/wp_cikkek/2023/szeretetdoboz_ksz2023.jpg)
Az akció elindításáról tartott tájékoztatón Papp László rámutatott: nagyon jelentős, a város egészét átölelő összefogás jellemzi az adventi időszakot Debrecenben.
- Egy olyan összefogás, amely elsősorban azt a célt szolgálja, hogy ahol híján vannak a javaknak, ahol a szükség megkívánja, a segítség oda érkezzen időben, lehetőség szerint karácsony előtt - mondta.
A polgármester kiemelte, 2020-ban indult el a kezdeményezés, 2021-ben és 2022-ben is több mint négyezer családhoz jutottak el az adományok, ez hatezernél is több csomagot jelent.
Az idei Szeretetdoboz-akcióra november 13-ától december 15-ig várják a felajánlásokat a város több pontján kihelyezett adománygyűjtő dobozokba, a Debreceni Karitatív Testület aktivistái pedig még karácsony előtt eljuttatják a rászorulókhoz a csomagokat.
Széles Diána alpolgármester, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke arról beszélt, hogy ebben az időszakban ne csak magunkra gondoljunk. „A streaming szolgáltatók azt üzenik, hogy én vagyok fontos”, ezzel az összefogással azonban most azt szeretnék üzenni Debrecenből, hogy „mások, mi, a közösség, Debrecen közössége” legyen fontos.
- Azt szeretnénk elérni, hogy ne kelljen azon gondolkodni, mennyi pénz van a tárcában, hanem igenis tudjunk segíteni mindenkinek. Várjuk azokat, akik esetleg nincsenek a látókörünkben, abban a rendszerben, amit működtetünk. Mindig fontos, hogy üzenjünk nekik: merjenek kérni! – hangsúlyozta az alpolgármester.
Hozzátette, a debreceniektől pedig azt kéri, segítsenek annak, aki sokszor nem az ajándékvásárláson, hanem „azon gondolkodik, mi kerüljön a karácsonyi asztalra”. Rámutatott, a Bárány és a Gulyás család, valamint a BMW Group Gyár Debrecen is jelezte csatlakozási szándékát.
„Egy asztalnál több egyház képviselője, a város vezetése és a városban működő karitatív testületek közös együttmunkálkodása, együttgondolkodása csak Debrecenben van jelen”
– ezt már a Debreceni Karitatív Testület elnöke mondta. Törő András úgy fogalmazott, ez egy kampányszerű adományozás, de annak, aki a szeretetcsomagot megkapja, mindegy, hogy az-e vagy sem, „az ő ünnepe már ettől szebb lesz”.
- Ha minél többen csatlakozunk, ha minél többen leszünk lámpások a városban, akik ilyen formában segítjük a körülöttünk lévő emberek életét, hétköznapjait, hogy az ő ünnepük is picit szebb legyen, valamit kapjanak, akkor elérjük a célunkat: egységesebb lesz a városunk, közelebb tudunk egymáshoz kerülni – tette hozzá.
Fekete Károly a jelenlegi, háborús körülmények kapcsán azt mondta, azért, mert „nemzetközi helyzet van”, nem szabad megfeledkezni azokról, akik itthon szenvednek hiányt valamiben. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke úgy véli, éppen ilyenkor kell a sajátjainkra gondolni, és Debrecenben is az a cél, hogy a rászoruló családok érezzék: ők is számon vannak tartva.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke úgy fogalmazott, a jótékonyság középpontja a jótékonykodó, de a jóságé maga az Isten, s ha mi is jóságból igyekszünk másokon segíteni, „a soha el nem múló isteni szeretetet hozzuk le a földre, ebbe a városba”. Palánki Ferenc hozzátette, a Debreceni Karitatív testület pedig összehangolja mindazt a jó szándékot, ami az egyházakban, a város vezetésében, és az itt élőkben van.
A Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke úgy véli, ebben az időszakban mi magunk is angyalokká válhatunk. Aki bekapcsolódik ebbe „a belülről és szívből jövő kezdeményezésbe”, segít másokon, egy kicsit tehet azért, hogy még angyalibb legyen itt, a földön, fogalmazott Seszták István.