A vezérkari főnök szerint Románia felől is érkezhetnek migránsok – videóval
Szerző: Pálffy Andrea | szerkesztoseg@dtv.hu Közzétéve: 2016.02.25. 17:58 | Frissítve: 2016.02.25. 18:17
Újabb menekülthullám várható, ami további feladatokat jelent a magyar határokat védő katonák számára. Ezt mondta a Debreceni Egyetemen tartott előadásában Benkő Tibor. A Magyar Honvédség vezérkarának főnöke hozzátette: legfontosabb feladatuknak továbbra is az ország biztonságának megőrzését tekintik.
Zsúfolásig megtelt a Debreceni Egyetem aulája érdeklődőkkel, ez is mutatja, hogy sokakat foglalkoztat a migránsválság, illetve az, hogy ezt az ügyet hogyan kezeli a katonaság. Szilvássy Zoltán köszöntőjében azt mondta: a Debreceni Egyetem történetében már többször működött együtt a honvédséggel, először az intézmény megnyitásakor.

- Az első évfolyam 1914-ben kezdett járni az egyetemre, az első világháború kitörése évében, és az egyetemi gárda jó része hamarosan katonává vált – emlékeztetett Szilvássy Zoltán rektor.
Most ilyen krízishelyzet nincs, de az ország biztonságáért mindent meg kell tenni, mondta Benkő Tibor. A Magyar Honvédség vezérkarának főnöke előadásában kiemelte: tavaly nyár óta hétezer katona teljesített szolgálatot a déli határnál. Részben a műszaki határzár megépítésénél, részben annak őrzésénél dolgoztak, illetve dolgoznak. A vezérezredes hozzátette: a migrációs nyomás újra erősödik, vagyis a tél elmúltával ismét tömegek jelennek meg a határoknál. Mivel már a déli országok is zárják határaika,t a menekültek új útvonalat keresnek, például Románia felől.
- Ha Románián keresztül érkeznének, az a debreceni polgároknak sem túl kedvező hír, hiszen volt ebben a városban menekülttábor. Az itt élők nagyon jól tudják, hogy ez mit jelentett – hallhattuk Benkő Tibort.
A legfrissebb jelentések a Grúzia-Oroszország-Ukrajna útvonalról szólnak. Benkő Tibor hozzátette: minden eshetőségre fel kell készülniük, így várható, hogy a román vagy az ukrán zöldhatár mellett is növelik a katonák létszámát.
Dehir - A migránsválságról a Debreceni Egyetemen
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)