Szembenézés
Szerző: Tóth László | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.11.01. 09:00 | Frissítve: 2012.11.01. 14:57
Mindenszentek ünnepe és Halottak napja, mélyen egybefonódó két nap, amelyek sokak szemében azon ünnepeink közé tartoznak, amelyek tartalma zavaros, ráadásul mély érzelmeket mozgat meg, olyanokat, amelyektől inkább szabadulnánk, és olyan kérdéseket tesz fel, amelyek elől sokszor menekülünk. Nem csoda tehát, ha sokan a legrövidebb módon próbálnak túlesni a temetőlátogatás kötelezettségén, és a fennmaradt időt kellemes körülmények között pihenéssel eltölteni. Természetesen nincs ezzel a pihenéssel semmi probléma, hacsak menekülési útvonallá nem válik. Következő soraimmal, gondolataimmal szeretném közelebb hozni mindnyájunkhoz ezt a két szép ünnepet és segíteni a szembenézést annak tartalmával.
A két ünnep: meghívás, hogy rohanó világunkban álljunk meg egy kis időre és nézzünk tovább ennél a világnál, amely körülvesz. A szentekre való emlékezés, vagyis azokra, akik már az üdvözültek sorában vannak, valamint a halottainkra való gondolás, imádkozás egyaránt kibillent bennünket a földi világunk dimenziójából és arra invitál, hogy gondolkozzunk el a halál utáni élet, lét lehetőségéről. Ilyen kérdések merülhetnek fel bennünk: Csak ez a világ létezik, amelyben élünk, vagy van ezen túl egy másik, amely ránk vár? Vajon milyen az a másik világ?
A két nap során, amikor kilátogatunk szeretteink sírjához, hogy emlékezzünk, meggyújtsunk egy gyertyát és elhelyezzük a szeretetünk és hálánk virágait, mellbevágóan találkozunk az elmúlás és a halál tényével. Igen, egyszer mi is meghalunk, egyszer a mi utunk is végére ér. Ez a találkozás a halállal a következő kérdéseket indítja el bennünk: Mi értelme az életünknek, ha egyszer meghalunk, és mindent itt hagyunk? Milyen az a halál? Mi van azon túl? Vajon mi van a szeretteinkkel, akik már átléptek a halál kapuján? Találkozunk még?
Mindenszentek ünnepéhez a mennybe jutottak sokaságának víziója társul, azoké, akik földi életük zarándokútja végén megkapták életük jutalmát az örök boldogság országát. A szent szó elgondolkodtat. „Ez egy szent” mondjuk arra az embertársunkra, aki a szeretet és az erények gyakorlásában pozitív módon kilóg a mindennapi emberek sorából, és ez a példa nekünk szegezi a kérdést: Így is lehet élni? Lehet választani egy olyan utat, amely nem mindig csak rólam szól, hanem helye van benne a másik embernek, a szeretetnek és jóságnak? Lehetséges olyan emberi élet, amely képes felülemelkedni evilági kísértéseinken és önző vágyainkon? Akár az én életem is lehet ilyen?
Hosszasan sorolhatnám még azokat a kérdéseket, amelyeket ez a két ünnepnap feltesz nekünk, hogy egy kicsit megállva, elcsendesülve keressük rá a választ.
Szándékosan nem adok feleletet ezekre a kérdésekre, mert azt szeretném, ha mindannyian magunk erednénk a válaszok nyomába. Ki-ki értelmi adottságának, hitének, meggyőződésének megfelelően, de becsületesen. Magam is tudom, hogy nehéz kérdések ezek, amelyek nagy része titok az emberi értelem számára és csak a hit szemével tudunk bepillantani annak világába, és azt is csak homályosan. Mégis bízom benne, hogy a válaszkeresés elvezet bennünket egy más szemléletmódhoz, amely már nem annyira földhözragadt, anyagi és önző, hanem kitágítja értelmünket, és szívünket s így egyre több megértésére és befogadásra leszünk képesek abból, akit egyszerűen csak úgy hívunk: ISTEN.
Tóth László, a debreceni Szent István plébánia plébánosának írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)