Menj oda, és verd szájba azt a köcsögöt, fiam!
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2014.07.27. 10:02 | Frissítve: 2014.07.27. 10:03
Debrecen – Rablás, késelés, brutális gyilkosság. Tényleg nincs más lehetősége az elkövetőnek? S megoldás lenne bármire is a rendőrállam? Jegyzet.
Iszonyatosan mellbe vágta a debrecenieket a hír, hogy meggyilkoltak a lakásában egy 22 éves fiatalt. Brutális módon, egy golfütővel.
Telibe kapta a közvéleményt, hogy ilyen megtörténhet, itt, a mi városunkban. Ahogy az a korábbi hír is, amikor arról értesülhettünk, hogy egy szép júliusi délelőttön (tehát fényes nappal) a Déri térre vezető Hatvan utcai átjáróban megkéseltek és kiraboltak egy lányt. Az utóbbi esetben a nyomozók rekordsebességgel elkapták az elkövetőket, egy 24 és egy 18 éves férfit.
A két eset közös nevezője a brutalitás. Nyilván az sincs rendben, hogy egy vagy két ember (még inkább: emberszerű lény) megtámad egy lányt – aki egyébként lehetne idősebb nő, vagy akár férfi is. De a vérforraló az agresszivitás. Mert az sem elfogadható – és ne jöjjön senki itt a megélhetési bűnözés fogalmával! –, hogy valaki elvesz valamit, ami nem az övé. De ha már ez történik, akkor minek még egy jó nagy adag extra ezután, és nem csak mutogatni, de használni is azt a nyomorult kést? Mivel lesz ez jobb? Többet ér az elvett ékszer, pénz, telefon, vagy akármi, ha az áldozatot még meg is sebesítik? Megoldás ez bármire?
S a most meggyilkolt áldozat, a 22 éves fiatalember esetében ugyanezt érezzük: nem létezett más megoldás, mint elvenni az életét? Tényleg megold ez bármit is? És egyenes arányban áll azzal, hogy másnap ez a fiatalember nem fog felkelni, nem hívja fel az ismerőseit, nem tesz semmit – nem lesz?
Az emberek nem csak megrendülnek az ilyen hírek hallatán, de hajlamosak arra is, hogy okokat keressenek. Olykor a rendőrséget, olykor a politikát kárhoztatva. Persze, valóban szeretnénk több rendőrt, meg nagyobb szigorúságot. De azért töprengjünk már el azon is, hogy bár a több rendőrnek vagy a keményebb törvényeknek lehetne visszatartó erejük, de mégsem jelentenének kizárólagos megoldást. Van a világban ugyanis egy olyan sáv, ahol mindezek nem számítanak. Ahol nem úgy történnek a dolgok, ahogy a normális, a törvények által szabályozott világban. Nem úgy, hogy minden cselekedet előtt indul a kalkuláció, a mérlegelés: most csak megverem, mert ha elkapnak, azért csak ennyi jár, ha elveszem az óráját, azért annyi, ha meg eltöröm a kezét, azért meg megint csak annyi. S ha már itt tartunk: a nagyon sok rendőr, vagy akár maga a rendőrállam sem garancia arra, hogy nem lesznek bűnözők és bűnelkövetők. Dél-Amerika kapcsán olykor elő-előkerül a rendőrállam fogalma, s bizony, ott sem felhőtlen a közbiztonság – és ez esetben talán még igen finoman is fogalmaztunk.
Közhelyes lenne, ha valahol az egyének és a családok felé visszapattintanánk a labdát? Valamit mindenki hoz otthonról ugyanis. Géneket, de életszemléletet és erkölcsöt is. Aki úgy nő fel, hogy nem lát maga körül dolgozó embereket, az például nem fogja természetesnek venni, hogy pénzt munkával (is) lehet keresni. Akit viszont már kölyökkorában arra szoktatnak, hogy ha az apád köszön valakinek, annak te is, vagy a buszon átadod a helyed az idősebbeknek, előreengeded a lányokat, a rántott húst nem kanállal eszed, az orrodat zsebkendőbe fújod és nem a járdára, a vécét lehúzod használat után és persze kezet is mosol, az anyádat meg nem k.rvázod le akkor sem, ha nagyon dühös vagy, a templomban nem beszélsz ordenáré módon, és ha szeretnél valamire jutni az életben, akkor legalább egy szakmát kitanulsz – szóval ott mégis egy más normával gyalogol a fiatal a világba. Nem lehet semmisnek tekinteni a család, a szülők felelősségét, hogy ilyen a világ, mint ez a mostani. Aki úgy nő fel, hogy menj oda, fiam, vágd szájba azt a köcsögöt és vedd el a pénzét – annak ez lesz a természetes. Aki azt látja otthon, hogy az apu az anyut partvisnyéllel győzi meg a maga igazáról – az ezt gondolja majd később is hatékony érvelésnek. Aki megszokja, hogy gyerekként el lehet venni a másik uzsonnáját, az öltözőben hagyott táskák szabad prédát jelentenek, és ha kell valami, azt meg lehet szerezni bárkitől, bármikor, bárhogy – annak egyre kevesebb gondja lesz azzal is, hogy meddig menjen el.
Az más kérdés, ha már erre indult el, akkor nem árt megállítani. Úgy, hogy érezze: nem éri meg. Hogy más irányba kellene fordulnia inkább. De ez jóval összetettebb kérdés, messze túlmutat egy jegyzet lehetőségein.
Maradjunk annyiban, hogy amikor a bűn és a bűnhődés kapcsán felvetődik, hogy a gyilkost is anya szülte, azt se feledjük el: az áldozatot is. Őt is szerették, óvodába vitték, iskolába íratták, megsimogatták a fejét, levest tettek elé, azt mondták neki: kisfiam.
S hol van ehhez képest az, hogy néhány csaló elmulatott egymilliárd forintot, amit mások lakásvásárlásra szántak?
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)