István belátta, hogy nincs jövő, ha nem tagozódunk be Európába
Szerző: Orosz István | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.08.20. 08:01 | Frissítve: 2012.08.21. 11:29
Debrecen – Felismerte, hogy át kell szervezni az országot. Megkoronázásával István az egyház védelmezője, egyben király és főpap lett. Orosz István történész, Debrecen díszpolgárának jegyzete.
Az első magyar király, akire augusztus 20-án emlékezünk, két szempontból is különös figyelmet érdemel: államférfiként benne tiszteljük államunk megalapítóját, társadalmunk európaivá alakítóját, de ő nyitja meg Árpád-házi szentjeink sorát is.
Államférfiként az a felismerés fűződik a nevéhez, hogy annak a pogány közösségnek, amely kormányzásának kezdetén már egy évszázada élt Európa közepén, harcban két nagyhatalom szomszédjával: a Német Római Császársággal és Bizánccal, nincs jövője, ha nem alakul át és nem tagozódik be az európai keresztény társadalmak rendjébe. Ennek érdekében kellett letörnie a „törzsi államok” vezetőinek: Koppánynak, az erdélyi Gyulának, és Ajtonynak a hatalmát, ezért kellett a vármegyékkel területi és nem nemzetségi alapokon megszervezni keresztény királyságát, amelynek elismeréséhez ezért kellett keresztény ordó (rend – a szerk.) szerint királlyá koronáztatnia magát a német császárral szövetséges római pápától kért koronával.
Ezért kellett új alapokra helyezni a hadviselést, amelyben már nem számított minden szabad férfi fegyverbe hívására és nagy szerepet szánt az idegen, többnyire német páncélos lovasoknak. Ezért kellett a keresztény uralkodókhoz hasonlóan pénzt veretnie, adót szednie azoktól a szabadoktól is, akik korábban csak katonáskodtak. Ezért építette ki és erősítette meg két törvénykönyvében a földmagántulajdon rendszerét, amely az európaihoz hasonló (feudális) társadalmi szerkezet kialakulását tette lehetővé.
István, akit a cseh Adalbert keresztelt meg, apjával Gézával ellentétben a vallás tanításai szerint élő buzgó keresztény volt, püspökségeket, monostorokat alapított, ahol a műveltség terjesztésében legfontosabb szerepet játszó iskolák jöttek létre, lehetővé tette az írásbeliség kialakulását, befejezte a magyarság már korábban megkezdődött keresztény hitre térítését. A püspökségek területhez kapcsolása mutatta, hogy Magyarországon már nem volt szükség térítő püspökökre, akiknek nem volt székhelyük s megbízatásuk az egész országra szólt. Megkoronázásával a középkori hagyományok szerint az egyház védelmezője (defensor ecclesiae) egyben „rex et sacerdos” király és főpap lett, aki szabadon dönthetett a főpapok kinevezéséről. Bár 1083-évi szentté avatásában, amely több volt, mint a helyi püspök által a szentek vagy boldogok közé sorolás, hiszen oltárra emelését a pápa, VII. Gergely is jóváhagyta, holott a zsinati határozattal történő szentté avatás csak a 12. században vált általános gyakorlattá, politikai szempontok is közrejátszottak, István király vallásosságával, egyházszervező (apostoli) munkájával, hitvallónak (confessor) tekintett példamutató egyéniségével valóban kiérdemelte a szent jelzőt, már 1083 előtt, miként a néphit halála óta annak is tartotta.
Államférfiúi nagysága és életszentsége alapján mi úgy tekinthetünk rá, mint történelmünk legkiválóbb egyéniségére.
Orosz István történész, Debrecen város díszpolgára
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)