Iksz, pipa, karika, duma: így szavaztak a választók
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2014.02.22. 13:15 | Frissítve: 2014.02.23. 09:57
Debrecen - Még egy szavazatszámláló bizottsági tagsági munka is hozhat élményeket. Mert nem akármilyen emberekkel találkozhatunk. Jegyzet.
2002 tavaszát írtunk akkor. Én pedig politika iránt érdeklődő újságíróként elhatároztam: jelentkezem egy szavazatszámláló bizottságba az akkori országgyűlési választások idején. Egyszerűen azért gondoltam erre, mert kíváncsi voltam, hogyan működik a rendszer, hogyan viselkednek benne a „civil” emberek, hogyan nyilvánul meg a pártbéli hovatartozás a hétköznapokban. Felejthetetlen élményekben volt részem.
Amikor az országgyűlési választás első fordulójának reggelén, a debreceni általános iskola egyik termében összegyűltünk, a „felek” jó darabig méricskélték egymás a szemük sarkából. Az idős, vörös nyakkendős "szoci" szúrós szemmel nézett a többiekre, a "szadeszes" is kitűnt kissé alternatív öltözékével. A bizottság elnöke elmondta a teendőket, a munka pedig elkezdődött. A hosszú napnak voltak unalmas szakaszai is, hiszen az emberek hullámokban érkeztek. Kora reggel megjöttek azok, akik a vasárnapi program, kirándulás, kerti munka előtt járultak az urnához, majd csendesebb időszak következett. A későn kelők megérkezte után jött az ebédidő okozta pauza, majd a szieszta. Délután persze megpezsdült az élet, este pedig kitört a „kapuzárási pánik”, megérkeztek a notórius késők.
De az igazi csemege csak ezután következett, amikor a bizottság elnöke ünnepélyes mozdulattal a kiborította az urnát. Jöhetett a szavazatok összeszámolása, s én döbbenten nézegettem a szavazólapokat. Mert kiderült hamarjában, hogy a derék választópolgárok fantáziája kimeríthetetlen. Jómagam soha nem hittem volna, hogy ilyen sokféleképpen, ilyen változatos módon lehet érvénytelen voksot leadni.
Először ott voltak a „polgárilag engedetlenek”. Ők két csoportra oszlottak. Egyik részük üres borítékot dobott be tiltakozása jeléül, másik részük pedig kitöltetlenül, „szűzen” pakolta be az ívet a borítékba, majd precízen leragasztva elhelyezte az urnában. De az igazi érdekességeket nem ők jelentették. Hanem azok, akiknek nem sikerült megjegyezniük azt a nem különösebben bonyolult instrukciót, mely szerint két, egymást átmetsző vonal eredményezhet érvényes szavazatot a megfelelő rubrikában. Nos, voltak, akik az ikszet egy kipipálással igyekeztek helyettesíteni. Voltak, akik karikáztak: vagy a név előtti négyzetet, vagy magát a nevet keretezték be. Innen nézve már szinte logikus volt, hogy akadtak aláhúzók is, akik a nekik tetsző jelölt nevét vélték megmutatni ezen a módon.
A legfantáziadúsabbak azonban ennél is tovább jutottak, mert annyira komolyan vették a jogukat véleményük kinyilvánításához, hogy jelentős munkát fektettek bele a voksolásba. Egy lelkes honpolgár például az összes jelölt nevét besatírozta, lehúzta, csak egyetlen egyet nem – bizonyára az érintetlenül hagyott lett volna az ő favorizáltja. A még akkurátusabb állampolgár szöveges magyarázatot fűzött a döntéséhez. Részletes indoklást írt a szavazólapra arra vonatkozóan, miért szeretné a jelöltjét a Parlamentbe juttatni. Az érvek olyan kimerítőre sikeredtek, hogy még a szavazólap hátoldalára is jutott belőlük. Innen már tényleg csak egy lépés lett volna, hogy az ikszet behúzza a megfelelő helyre – ám erre már nem futotta. A vitatott szavazólapok aztán egy helyre kerültek. Következhetett a bizottsági tagok kampánya egy-egy inkriminált ív mellett. „Látszik, hogy kire akart szavazni!” – volt a leggyakoribb érv a voks megmentése érdekében. „Látszik, de nem szavazott” – hangzott általában a kontra.
Hát így telt a szavazás 2002 tavaszán. Azóta nem voltam bizottsági tag, így nem tudhatom, „kihalófélben” vannak-e az efféle szavazópolgárok.
De nagy illúzióim nincsenek...
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)