A Názáreti Jézus és Szentlelke
Szerző: Krakomperger Zoltán | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.05.25. 09:01 | Frissítve: 2015.05.25. 09:02
Debrecen – Bánjunk egymással a mennyei Atya gyermekeiként, Jézus testvéreiként és a Szentlélek életigenlő szövetségeseiként! Krakomperger Zoltán plébános pünkösdi jegyzete.
A Szentlélek megvallása hitvallás Isten szentháromságos működése mellett a történelemben. A szentháromságos egy Istenbe vetett hit semmi esetre sem megérzés vagy vallásbölcseleti spekuláció eredménye, hanem Isten történelmi megtapasztalásának komolyságából ered, azaz hittény. A Lélek megtapasztalása és ennek a tapasztalatnak az írásba foglalása a biblia újszövetségi irataiban nem csak egy isteni erőről számol be, noha egy ilyen dinamikus Lélek-értelmezés nagy szerepet játszik – például Szent Pálnál is. Azonban éppen a nemzetek Apostola a Szentlélek működését perszonálisan kifejtve az Atyával és a Fiúval hozza kapcsolatba.
A mennyei Atya üdvözítő cselekvésének megvallása a Fiú által a Szentlélekben jelenti a hívő ember belépését abba az üdvrendbe, amelyet Isten hozzánk fordulása foganatosított számunkra, és amely élő valóságként vesz minket körül.
A Szentlélek a Názáreti Jézus egzisztenciájának olyannyira jellegzetes és meghatározó, hordozó és hajtó ereje, hogy ki kell jelentenünk: Jézust Krisztussá teszi, azaz Fölkentté, az eljövendő istenuralom Messiásává. Ezért gyakori Jézusnak az az elnevezése az újszövetségi iratokban, hogy az "Isten Szentje" (vö. Lk 1,35; Mk 1,24 pár; Jn 6,69; ApCsel 3,14; 4,27.30; Jn 2,20). Mert Jézus a legeredetibb értelemben vett Szentlélek-hordozó, ezért csak az ő üdvözítő művéből ismerhetjük meg azt, aki a Szentlélek (vö. Jn 14,26; 16,14). Minden Szentlélek-megtapasztalás, amely nem ezen a személyi centrumon tájékozódik két- vagy többértelmű marad.
Jézus földi életének kezdetétől a beteljesülésig sajátos módon nyilvánítja ki Isten teremtő, megváltó és beteljesítő hatalmát, és így jut el a Szentlélek kinyilatkoztatása az üdvtörténelemben eszkatologikus csúcs- és végpontjáig. Feltámadásában a bűnt és a halált legyőző megdicsőült Úr Krisztus a mennyei Atyával együtt Pünkösdkor kiárasztja a Szentlelket tanítványaira és a világra. Jézus mint Lélek-hordozó egy sorban áll az emberekkel; mint Lélek-ajándékozó azonban az Isten oldalán áll. Jézus személyének legmélyebb titka ebben az átmenetben tárul fel: Lélek-hordozóként valóságos ember, Lélek-ajándékozóként pedig valóságos Isten.
A Lélekkel eltelt Jézusban végérvényesen kinyilvánul az, hogy mire kaptunk meghívást a krisztusi hitben. Hivatásunk eképpen fogalmazható meg: Bánjunk egymással a mennyei Atya gyermekeiként, Jézus testvéreiként és a Szentlélek abszolút életigenlő szövetségeseiként. Csak az ezen bánásmód által kijelölt úton járva érhetjük el, hogy a minden embertársunk földi boldoguláshoz szükséges múlandó földi javainkat felelősséggel úgy használjuk, hogy már most többre tartsuk az örök élet maradandó kincseit.
Isten működéséről a Szentlélekben nem beszélhetünk pusztán úgy, mint Isten egy „tulajdonságáról”. Ha Isten Lelkéről szó esik, akkor magáról az Istenről beszélünk, szeretetteljes hozzánk fordulásának különleges módjáról, és velünk történő maradandó egyesülésének különleges formájáról.
A Szentlélek Isten szeretetének a Lelke. A Szentlélek annak az Istennek a lényeges neve, aki a szeretet. A Szentlélek ― Isten, ahogyan önmagát közli velünk, a velünk való közösség módján. A „szeretet csókja”, az egység köteléke, a bennünk élő Isten.
A Szentlélek Isten ajándéka. Isten önmaga odaajándékozásának módján. Egészen önmaga marad, és mégis nálunk van. A közösségnek ez a módja, tehát a Lélekkel való személyes kapcsolat magában foglalja az ettől elválaszthatatlan kapcsolatunkat Jézus Krisztussal és a mennyei Atyával. Ennek alapján a Szentlélekkel eltelni, a Szentlélekben élni annyit jelent, mint Istent Atyánknak szólítani, Jézus Krisztus testvérének és titokzatos testének (az Egyháznak) élő tagja lenni. Isten önmagát ajándékozza nekünk Szentlelkében. Ezzel beemel minket a tulajdonképpeni, lényegileg személyes kapcsolatba, a szentháromságos szeretet közösségébe Istennel és az emberekkel.
A Szentlélek személyes természetű közösségünk Istennel, aki Szentlelkében maradandóan és visszavonás jelen van közöttünk és bennünk. Ebben a kijelentésben csúcsosodik ki a Szentháromság egy Isten megvallása, amely keresztény életünknek bázisa. A Szentlélek Isten maradandó jelenvalóságban, mellyel elkíséri egyházát az Isten országáról szóló egyetemes tanúságtételében a történelemben (vö. Jn 16,12-15).
Fáradozásunk, hogy a Lelket ne oltsuk ki (vö. 1Tessz 5,19), hanem adjunk neki helyet, csak akkor nem fog meghiúsulni, ha az egyház igehirdetésének befogadásával és megváltásunk szentségi ünneplésével készségesen kapcsolódunk ahhoz az isteni élethez, amelynek az eredete az Atyában van, amelyet a Fiú ajándékozott nekünk, és amelyben a Szentlélek által részesedünk az egyház igei és szentségi szolgálata által. Isten maradandó és visszafordíthatatlan odafordulása alkotásához, a világhoz és benne az emberhez, azonosulása velünk Fiának, Jézus Krisztusnak életében, halálában és dicsőséges feltámadásában ― a Szentlélekben válik valósággá és hatékonnyá a saját élettörténetünkben.
Krakomperger Zoltán
római katolikus plébános
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)