Debrecen – A férfi vízilabda-válogatott vezetésére pályázók közül Benedek Tibor és Vincze Balázs mellett Gyöngyösi András a meglepetésember. A Debrecen trénere hisz benne, hogy ugyanakkora eséllyel pályázik, mint két riválisa – írja a Nemzeti Sport vasárnapi száma.
Gyöngyösi András szerint, ha lenne topfavorit, a szövetség nem írt volna ki pályázatot. A Nemzeti Sportnak nyilatkozó edző elmondta, hogy érzése szerint mindhárom pályázó egyforma eséllyel indul, s bízik abban, hogy a beadott anyagok közül az övé nyeri el az elnökség tetszését.

Gyöngyösi András
- Ha nem hinnék benne, amit leírtam, a kvalitásaimban, akkor nem pályáztam volna. Mindig száz-százhúsz százalékot hoztam ki a csapataimból, olyan eredményeket értem el, amelyek előzetesen lehetetlennek tűntek – mondta Gyöngyösi András.
A trénert azt is árulta, hogy már a klubbal is beszéltek az esetleges váltásról, s minden változatban megegyeztek. „Sokat köszönhetek a Debrecennek, a klub is nekem. Valamit felépítettünk, ami folytatódik, akár velem, akár nélkülem. Megbeszéltünk mindent, de ez akkor lesz aktuális, ha tényleg engem választanak – hangsúlyozta Gyöngyösi András”.
A Nemzeti Sport cikke kitér arra is, hogy az edző pályázatában azt írta, ha valamely kiemelt világeseményen nem szerzünk érmet, távozik. A szakember szerint a magyar válogatottnak más célja nem lehet, mint az adott verseny megnyerése.
- Ezek a célok felfelé húznak, míg ha arról beszélünk, hogy jussunk be a négy közé, az előre mentegetőzés, alibit gyárt edzőnek, játékosnak egyaránt. Nem hazardírozok, szinte a fejemben van a csapat, amely esélyesként szerepelhet majd. Jó példa a gyengébb állományú olasz válogatott sikere – vélekedett.
Az utánpótlásról szólva Gyöngyös András elmondta, hogy szerinte a magyar vízilabda olyan, mint a brazil futball, s biztos benne, nem lesz még egyszer húszévnyi eredménytelenség, mint Faragó Tamásék után.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Mit tudnak a debreceni elsősök az okostelefonról? A mai fiatalok isznak, cigiznek és drogoznak. A mai fiatalok korán élnek szexuális életet. A mai fiatalok nem...
Koszorúzással emlékeztek Nagy Imrére Debrecenben Nagy Imre államférfiként tudta, hogy mikor kell az ország érdekében szembefordulni korábbi elvtársaival. Ezért ...
A teraszokra panaszkodnak a Batyhány utcában élők Az esti zsivajra panaszkodnak a Batthyány utca lakói. Azt mondják, este 10 óra után nem tudnak ablakot nyitni,...