A vb legrosszabb meccse – Hullócsillagok és pislákoló nyolcaddöntősök
Szerző: M. Tóth Ildikó | toth.ildiko@dtv.hu Közzétéve: 2010.06.29. 18:54 | Frissítve: 2010.06.29. 18:54
Szeretek egyedül lenni. Ha kocsiban ülök az én zeném szól, az anyósülésen a reggeli maradványai és papírfecnik özöne. Otthon a lakásban pedig a szétdobált holmik között lengén, mezítláb szambázom, majd klaviatúra fölött falatozom – és senkit sem zavar. És írni is így szeretek. Egyedül a gondolataimmal. Ma azonban nem működhet a rutin.
Az esti adás előtt ér véget a Paraguay-Japán mérkőzés, így a szerkesztőségben nézem a meccset. Közben a szokásos zsibongás. Iván Aurél egy délutáni, tiszacsegei halászlé után a riporterek anyagait ellenőrzi, a Dehir-es kollégák is halkan duruzsolnak. El is gondolkodom: még csak 4 óra van és szinte kész a háromnegyed 7-kor kezdődő híradó. Bezzeg az én napjaimon. Még sokszor az adás előtti félórában is a szerkesztőségi gépnél körmölök. És vár rám gyártásvezető, műszak, webszerkesztő. Mindenesetre jól tolerálják – egyelőre. Most próbálok azért foci vb-re és az írásra koncentrálni. A cipőt talán titokban lerúgom majd az asztal alatt. Az nem olyan feltűnő – és lesz egy kis otthonosság-érzésem.
Akárki is lesz a győztes, történelmet ír a 2010-es foci vb-n. Sem Paraguaynak, sem Japánnak nem sikerült eddig a legjobb nyolc közé jutás a futball vb-k történetében. Bár a Japánok a felkészülésben nem brillíroztak – mindegyik meccsüket elveszítették – a szövetségi kapitány, Takesi Okada mindenkit meglepett azzal, amikor bejelentette: csapatát az első 4 közé várja a vb-n. Hogy várakozásai beigazolódnak-e, 90 perc múlva kiderül.
Az elbizakodottság óvatlanná tesz. Csillagok lettek hullócsillaggá pillanatok alatt – tanúsítják a történelemkönyvek, sokszor saját életünkbe is jut zuhanás bőven, és igaz ez a tétel a foci vb-re is. Az olaszok mellett az angolok és a franciák is búcsúztak Dél-Afrikától. Pedig bármelyikük esélyes lehetett volna – sőt. Talán túl természetesnek vették a győzelmet. De hát az élet ilyenkor áll elő a meglepetésekkel. A Paraguay-Japán mérkőzés előtt senki nem beszél kötelező győzelemről. Paraguay csoportgyőztesként, Japán másodikként jutott a legjobb 16 közé a nyolcaddöntőbe. Mindenki reméli: most jó focit látunk a pályán. Nem ismert arcokkal, vagy nagy nevekkel, hanem szenvedéllyel, csapatban küzdő, felkészült játékosokkal.
A Japánok egyébként most talán kicsit egy földrész becsületéért is küzdenek. Egyrészt ázsiai együttes még soha sem nyert dél-amerikai riválissal szemben a vb-k történetében, másrészt csak ők maradtak állva a kontinensről az után, hogy a hétvégén a nyolcaddöntőben Dél-Korea kikapott Uruguaytól.
A kezdőrúgásig visszakalandozom az előző gondolatsorhoz, a nagy nevek és hullócsillagok világába. Kedves kis történet jut eszembe: 12 évvel fiatalabb öcsémről. 17 éves voltam, akkori barátom érkezett hozzánk látogatóba. Csendes nyáreste volt, de a rövidnadrághoz már elfért egy kiskabát, a fiatalember is farmerdzsekit hozott. Békésen beszélgettünk a szőlőlugas tövében a lépcsőn kucorogva – közben esteledett. Mégsem maradtunk észrevétlenek. Az 5 éves felmérte a helyzetet: vetélytárs akadt hazai pályán nővére kegyeiért. Berontott a lakásba, a ruhásszekrény mélyéről előhalászta a valamelyik tehetősebb rokontól megörökölt kis tenyérnyi farmerkabátját és egy nagy ajtócsapódással köztünk termett. „Na!” –mondta. „Most már beszélgethetünk.” Férfiak közötti ártatlan kis rivalizálás volt ez. Ártatlan és mókás. Ma már látom, ez a fajta versengés nem múlik a korral. Inkább durvul. Számomra a vb-n szereplő csapatok játékstílusa éppen ezért beszédes. Árulkodik a nemzetük által képviselt felfogásról – mondjuk úgy, az esetek többségében. Japán és Paraguay esetében mindenképp. Mindenkit minősít, hogy hogyan akar győzni: sunyin, erőszakkal, vagy technikával, netán ésszel. Egyedül viszi a labdát a kapuig, vagy nem fél passzolni csapattársának. Az életben is hasonlóak a viszonyok: mindenki győzelemre, eredményre vágyik. Aztán van, aki szívesen bevon a játékba másokat is, míg megint mások maguk körül forogva erőből próbálnak előre jutni.
Közben már megy a meccs. 10 perc után csak egy paraguay-i szabadrúgásig jut a mérkőzés – még ismerkednek a csapatok a Loftus Versfeld Stadionban. A kommentátor ecseteli, hogy a japánok erőssége, Honda levágatta a haját, és világosabbra is festette – el is gondolkodom, hogy milyen lehet az ázsiai országban a férfiideál? Gyanítom, hogy a többségnek sötétbarna, vagy fekete az eredeti hajszíne, ehhez képest a festés után maximum egy kifakult vörösesbarnáig tudnak eljutni. Na jó, van aki a hidrogénszőkéig. Nem a kedvenc férfiszínem egyik sem, de ez nem ront a fociélményen – többnyire messziről mutatják őket. A 20. percben az egyhangúságot egy veszélyesebb paraguay-i támadás, majd egy perc múlva a másik térfélen egy japán, a felsőlécről elpattanó labda töri meg. Mégis marad a 0:0. Az első félóra számomra lehangoló: talán picit több helyzete van Paraguay-nak, de igazán még nem feszültek meg az izmaim – nem volt olyan helyzet. Most titokban bevallom: bár nem vagyok értő futballnéző, a komolyabb helyzetekre így reagálok. Ezúttal azonban ernyedten kucorgok a kényelmetlen szerkesztőségi széken. A 35. percben egy japán szabadrúgásra eszmélek fel, de a dánok elleni két bomba – úgy tűnik – nehezen ismételhető. Honda próbálkozik még a 39. percben, de ma valahogy elkerüli a szerencse a szisztematikus futballt játszó japán csapatot. Vége az első félidőnek. A teraszon fújom ki magam. Megállapítom: görcsösen nem akarnak hibázni a csapatok, ezért érzem én lassúnak és unalmasnak a játékot. Van ez így. Közben Aurél elkészült a Napszemlével, már csak az esti Krónika zavarhat be. Ő is csóválja a fejét, ahogy rápillant a képernyőre. Sajna, most a csapatok nem a kedvünkre való szép focira, hanem az eredményes futballra törekednek. Az 58. percben egy kapura lövéssel próbálkoznak a paraguayiak, de a japán kapus elkapja a labdát. Nagyokat ásítok, semmi. Még a cipőt sincs értelme lerúgni – semmi izgalom. Hacsak nem az, hogy közben a főnök is elköszön, viszi haza a szerkesztőségből a napi sajtót. Őt sem köti le a főnöki iroda magányában a mérkőzés, úgy látom, ez a meccs az én mai büntetésem. Bezzeg az esti… Azon gondolkodom, hogy aki ilyen keserves mérkőzés után mégis továbbjut, azt rövid úton ledarálja majd az esti spanyol-portugál viadal győztese. Bosszankodom, hogy kifogtam a 2010-es vb második hosszabbításos mérkőzését. Jellemző. A 3 perces hosszabbítás hírére felharsannak a vuvuzelák, már a helyi közönség is menne haza. Hiába. Gól nincs, hosszabbítás lesz. Még van minimum kétszer 15 percem, hogy megpróbáljam élvezni a mérkőzést. A csapatok mindenesetre segíthetnének. Nem teszik. 114 perce nézem ezt a vergődést. Ez az igazi teljesítmény. A 11-esek döntenek. Felőlem rúghatnák kabátban és csizmában is, a játékvezető szerint nem. Japán vetkőzés. Egyszerű matek: Paraguay – Japán 5:3! Komanot sajnálom a legjobban – 120 perc után rajta dőlt el.
Na jó, ezzel kellett volna kezdeni! Paraguay jut a negyeddöntőbe. Nálam senki. Éppen a DTV-s adáskezdésre fogok átérni a stúdióba. Eldöntöm: ha vége a ma esti műsornak, megyek haza, és kárpótlásként megnézem a Spanyolország-Portugália rangadót, utána a Meggyanúsítva mozival vigasztalódom Gene Hackman, Morgan Freeman és Monica Belucci társaságában. Több japán focit nem nézek. Brrrr!
Paraguay-Japán 0-0, tizenegyesekkel: 5-3.
Paraguay: Villar 0 – Bonet 5, Álcaraz 5, Da Silva 6, Morel 5 – Vera 5, Ortigoza 6 (Barreto 5, 75.), Riveros 4 – Santa Cruz 4 (Cardozo, 94.), Benítez 5 (Valdez 5, 59.), Barrios 5
Japán: Kavasima 0 – Komano 5, Nakazava 6, Tanaka 5, Nagatomo 5 – Haszebe 5, Abe 5 (Nakamura, 81.), Okubo 5 (Tamada, 105.) – Endo 5, Macui 4 (Okazaki 5, 66.) – Honda 5
M. Tóth Ildikó írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)