A debreceni atléta Londonban akar a gátak felett repíteni
Szerző: dbsportcentrum.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.06.20. 06:05 | Frissítve: 2012.06.20. 06:05
Debrecen - Koroknai Tibor villamosmérnöki tanulmányaiban és az atlétikában egyaránt sokat tudott fejlődni amerikai diákoskodása idején.
Hazatérése után megvédte bajnoki címét a 400 m gátfutás magyar bajnokságán, s most a Helsinkiben rendezendő kontinensvetélkedőre készül - no meg arra, hogy teljesítse az olimpiai kvótát, s ott lehessen a londoni ötkarikás játékokon.
Lincolnban töltött egy tanévet a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola gátfutója, Koroknai Tibor. A tehetséges atléta szinte minden idejét lekötötte a tanulás és a sport a messzi tengerentúlon. Azt mondja, a tanulmányokban és az atlétikában egyaránt sokat tudott fejlődni, számára ugyanis mindkettő egyformán fontos.
- Hosszabb időre most voltam először Amerikában. Nekem az volt a legfurcsább, hogy egyből a „mély vízben” találtam magam, miután az elejét lekéstem a vízum miatt. Az edzések és a suli első 2-3 hetét kihagytam. Tanulásban jelentett ez inkább több hátrányt, a villamosmérnök-képzés közepébe csöppentem bele mindenféle átállás nélkül.
Jól jött volna előtte néhány hét. Az oktatásban óriási eltérés, hogy ott minden héten házi feladatokat kellett készítenem. Harmadéves villamosmérnök hallgatóként is heti több mint 12-14 órám ment el erre, szóval jóval szigorúbb a suli. Az edzésekben túl sok különbség nem volt a hazaihoz képest. A leglényegesebb talán, hogy ott egy nagy csapat része vagyunk, itthon pedig egyedül foglalkoznak velünk. Kilenc edzésem volt egy héten, benne három reggeli erősítéssel. Szerintem nem lényegesen több, mint Debrecenben.
Nagyon jól meg van oldva, hogy ott minden, a pálya, az oktatás, a termek, szóval minden az égvilágon egy helyen van. Vettem egy biciklit, azzal közlekedtem ott, néhány percre voltam mindentől. Nagyon kényelmes volt. Az étkezéssel semmi bajom sem volt, sőt! Az ételek szerintem nagyon finomak, leves is van minden nap. Ez utóbbit kifejezetten az európaiak miatt főzik, amúgy az ottaniak nem esznek levest. Nagyon sokféle nemzetből érkeztünk Lincolnba, volt ott francia, horvát, szerb. A legjobb versenyem a Big Ten volt, ott a döntőbe jutottam. 110 gáton 8., közvetlenül utána 400 gáton 4. lettem. Mentem a 4x400-as váltóban is, ott is nyolcadikként zártunk.
Két amerikai meg egy jamaicai fiú volt a csapattársam. A versenyek mellett kalandunk is akadt egy-kettő. Az őszi szünet alatt például csináltunk egy „road trip”-et egy svéd, egy litván, meg egy német sráccal. Ez azt jelenti, hogy beülsz az autóba és nekiindulsz a világnak. Mi elkocsiztunk Coloradóba, ez egy jó 8-10 órás út volt. Felmentünk a Sziklás hegysége szétnézni meg túrázni. Eszméletlenül gyönyörű volt! Jobban is jártunk, mintha repülővel mentünk volna, mert nagyon olcsó a benzin, 1 dollár egy liter, körülbelül feleannyi, mint itthon! Kicsit vezettem is, nagyon jó kis út volt. Lincoln egyébként nagyon barátságos város.
Azt állítják az ottani emberek, hogy kapott egy „Legboldogabb város” címet is. Idő kellett ahhoz, hogy megszokjam: itt mindenki vigyorog, köszön és érdeklődik, hogy, hogy vagy.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)