Velünk élő indiánok: Cseh Tamás emléke elevenedett meg a Nagyerdei Víztoronyban
Szerző: Petró Enikő | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.12.06. 10:38 | Frissítve: 2018.12.06. 10:55
Debrecen – A népszerű zenészt az irodalom mindig nagyon fölzaklatta, viszont az indián kultúra iránt végtelenül rajongott.
Beszélgetéssel és koncerttel emlékeztek meg Debrecenben a Kulterdő programsorozatának részeként Cseh Tamásról, aki idén lenne 75 éves. A zenészről és vele való kapcsolatukról Bereményi Géza író, költő, rendező, hajdani alkotótársa és Ölveczky Gábor grafikus, kalligráfus, egykori indián barátja meséltek, a beszélgetést Juhász Tibor író moderálta.
Ölveczky Gábor, Bereményi Géza és Juhász Tibor az emlékesten
Bereményi Géza még zenészkarrierje előtt ismerte meg Tamást, aki ekkor egy iskolában rajzot tanított és szabadidejében gitározott. Találkozásuk idején az író pályája éppen csak elkezdődött.
Az egyetemi alkotókör gondozásában kiadták az egyik novelláskötetét, amelyet azonban egy barátja sem akart elolvasni, hiába hordta mindig magánál. Így járt Cseh Tamással is, aki először rendőrségi besúgónak hitte, de a novelláskötetet látva kétségei eloszlottak. Azonban az elolvasását ő is visszautasította mondván: „őt az irodalom mindig nagyon fölzaklatja.”
Mint azt Bereményi Géza felidézte: amikor először a lakásán járt, szinte csak indiános könyveket látott, ugyanis Cseh Tamás abban a témában volt csak olvasott, amely érdekelte is. Így kezdődött a barátságuk és közös karrierjük, amelyben Tamás dallamokat játszott, ő pedig soronként szöveget írt rá. Két hét múlva már tíz közös daluk volt. Ölveczky Gábor a 80-as években csatlakozott Cseh Tamás indiántáborához a Bakonyban, és ekkor ismerte meg jobban a zenészt. Bár korábban is találkoztak már, elmondása szerint sosem lehetett Tamás közelébe jutni, mert mindig sok ember vette körül.
Az indián táborokba nehezen lehetett csak bekerülni, mert – mint azt Ölveczky Gábor elmondta – ez egy „elvakult társaság”.
Mivel igazi indiánokhoz méltóan ez egy családias és zárt közösség, volt, hogy felvételi vizsgát kellett tenni a jelentkezőknek. Történelmileg mindig hitelesek próbálnak lenni, és valóban úgy élni két hétig, mint az indiánok. Ölveczky Gábor elmondása szerint azonban ez a tábor 52 hétig tart, amiből 50 csak a felkészülés, hiszen az eszközeiket és a ruháikat is maguknak készítik.
A tábor még ma is létezik, és már több generáció is jár nyaranta a Bakonyba, például Cseh Tamás unokái is. Bereményi Géza is ellátogatott egyszer az indiántáborba, mint „fehér ember”. Elmesélte, hogy kívülállóként tekintettek rá, és el kellett mesélnie nekik, hogyan lelt rá a törzsre.
De elmondása szerint hamar megunta a játékot, mert nem volt meg benne a kellő komolyság, hiszen játszani csak komolyan lehet.
Cseh Tamás alakját mindketten úgy őrizték meg magukban, mint a dalnok. Ölveczky Gábor még ma is rendszeresen hallgatja a számait, és bár a hangulatától függ, melyiket tartja a kedvencének, most A jobbik részem című dalt nevezte ennek. Elárulta, hogy a régebbi műveket jobban szereti, míg Bereményi Géza ezeket jónak, de kicsit naivnak tartja. Ő a későbbi dalokban található titokzatosságot tartja meghatározónak, ha Cseh Tamás számokról van szó. Azért is dalnokként emlékezik rá, mert a szeme láttára vált azzá. Ölveczky Gábor szerint, ha ma bárki visszatekint a 70-es, 80-as évekre Magyarországon, megkerülhetetlen számára Cseh Tamás munkássága.
A beszélgetés zárásaként Bereményi Géza felolvasta az egyetlen olyan verset, A túlélő dalát, amelyet barátjához írt születésnapjára, néhány évvel a halála után.
Az estet a Birds of a feather, Nagy Gábor és Tóth Gergő duója zárta, akik olyan Cseh Tamás-dalok mellett, mint a Csönded vagyok, Váróterem vagy a Budapest, Radnóti Miklós és Szabó Lőrinc versfeldolgozásokkal is elbűvölték a közönséget.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)