Tehetséges és szemtelenül fiatal debreceniek: már van egy közös könyvük is
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2017.04.05. 12:04 | Frissítve: 2017.04.05. 12:10
Debrecen – A Léptek című kötetben friss hangokat ütnek meg a szerzők: olykor dühvel, máskor szeretettel, harmadszor meg értetlenséggel. Kritika.
Léptek – fiatal vers- és prózaírók kötete címen jelentek meg különleges, friss hangulatú művek, amelyek huszonéves debreceni tehetségek tollából születtek. Az alig 66 oldalas, karcsú kötetben Kész Réka novelláit, valamint Tácsik Hunor és Kiszely Zsófia költeményeit olvashatjuk. Egészen mély kitárulkozásokat és rejtett, fiatalok számára még alig látható összefüggések előbányászásait is megtaláljuk ebben a kötetben, melynek minden lapja a lélek egy másik oldalára pillant rá.
Genesis című novellájában Kész Réka a születésének „csodájáról” és gyermekéveiről vall: emellett Istenről és a Velociratoporok csontjairól is megemlékezik. Teszi mindezt a tizenévesek könnyedségével, hiszen a kötet megjelenésekor a kárpátaljai származású lány alig 19 éves volt. A felszabadító és egyben megdöbbentő lezárást már nagyobb lélegzetvételek közepette, gyorsabban falja az olvasó: egy különleges világ különleges kis teremtényének életébe nyerhetünk bepillantást a kötet első művében – ígéretes kezdés, várjuk izgatottan a folytatást.
Határtalanul című művében a szabadversek sajátosságai alatt domborodnak ki további látomásai: kerekek, színesek és semmihez sem hasonlíthatók. Némileg pedig a tudatmódosított állapotok rezdüléseire is rezonálnak ezek a sorok és gondolatmenetek. Műveiben a gyermekkor szemelvényeit villantja fel: alulnézetből, gyermeki, színes szemüveges pillantások által.
A szerző a Lélegzetvétel – letévtezgelél című novellájában ismét a pszichedelikus látomások kapnak szerepet. „Csöngetésre füst hull a fülekből” – egyes sorok a lázálomszerű állapotban járnak, mikor színes, hideg-forró képek váltják egymást a pihenésre vágyó elmében, a szürrealista hagyományok és Kassák Lajos-versek is felsejlenek a soraiban. A Papírmadarak szintén az avantgárd szabadversek hagyományaira hajaz, s a kötetben megjelent többi mű is hasonló hangulatvilág mezsgyéjén mozog: a Szoktukban a szerző Megfeszült fülcimpájú narancssárga idegdúcnak nevezi „magát”, míg a Vadvirágokban egy út közepén széttrancsírozott cserebogár árnyékába nyerhetünk mélyreható pillantást…
Kiszely Zsófia 1995-ben született Gyulán, jelenleg Debrecenben él – jellemzik ezzel az egyszerű, ám sokat sejtető mondattal. A szemtelenül fiatal szerző korát meghazudtoló gondolatisággal és éles szemmel veti papírra gondolatait az ifjúkorról, a nőiségről, az irodalom egyik ősi toposzáról, az őszi elmúlásról és a pihegyengédségű elengedésről. A lány, ha huszonegy című négystrófás versében nagyon fegyelmezetten, a páros rímek használatával vall arról, hogy a huszonegy éves, érett hölgyek már nem lázadnak, főznek-mosnak-takarítanak és időközben a vizsgákra készül. A kissé túl komolyan vett kétharmad után jön egy laza öniróniával megspékelt kommentár, ami kellemes frissességet ad a koravén gondolatvilágnak (egyébként alátámasztom, 21 évesen tényleg úgy érzi az ember, hogy lenyugodott, aztán 23 évesen rájön, hogy nem, és újra tombolni kezd. Na majd jövőre.)
Autumn’s sweet című versében már túllép a szerző a több évszázados műfaji kötöttségeken: felszabadultan, szép, finom képekkel és némi ópiumesszenciával mesél el egy keserédes történetet, amelynek középpontjában egy ősi motívum húzódik: az ősz, az elmúlás misztikuma. A Búcsú című műben hasonlóan fájdalmas változásokra tapint rá a szerzőnő, a Fesztivál című kitárulkozásban pedig végérvényesen rámutat arra Kiszely Zsófia, hogy a szabadversben való őszinte feloldódásban tudja igazán kifejezni a gondolatait és érzéseit: nagyon messze kerül a komoly 21 éves képétől, és rámutat arra, hogy egy egyetemista életében a fesztiválok őrültsége, a cigicsikkek parázslása és az alkohol bódítása milyen fontos szerepet is játszik. A szerző többféle irányban is igyekszik próbára tenni képességeit: mérlegre teszi a versbéli kötöttséget és a felszabadultságot, és egyértelműen az utóbbi felé billen a nyelv, abban tud igazán újat mondani. A (Szabad)versben szájbarágós kormánykritikát fogalmaz meg a fiatal szerző: kár, hogy az ironizálásban elveszíti az egyensúlyt, hiszen a gondolatai velősek.
A ’96-os születésű, szintén pimaszul fiatal Tácsik Hunor is a béke ideálja mellett veszi fel a lantot a Fűz! című költeményében. A szerző verseiben is erős disszonancia, iránykeresés és bizonytalanság sejlik fel: keresi önmaga lényegét, azt, hogy más-e, mint a többiek, vagy épp csak „nem fértem föl a buszra” (Más lennék? Nem hiszem. Vagy mégis? című vers). A társas kapcsolatok mikéntjét és lényegét egy kecsapos gyrosban is megtalálja a fiatal szerző: nem csoda, hiszen az emberi nexus legfontosabb összetevői rendre a legkisebbek: mosolyog-e a másik, hajlandó szóba állni az ismeretlennel, satöbbi. Az alig három és ötsoros szösszenetekben feszülten pengő, nagyokat koppanó és átgondolást kívánó gondolatokat ereszt világnak Tácsik Hunor. Jó lesz ott a sarokban című ötsorosában sokkal távolabbi és komolyabb üzenetet rejt el, mint amit a felszínre enged. „Fájdalmas és dühítő kibogozni. Az ilyet senki nem szereti." – karcolnak a kötet utolsó mondatai, és kiáltanak egyben azért, hogy a könyvet letéve tovább töprengjünk az olvasottakon.
A Léptek című karcsú kötet is ékes bizonyítéka annak, hogy érdemes a csiszolásra váró, tehetséges fiatalokra odafigyelni. A jövőben ők még jönni fognak, még nagyobbat és még összeszedettebbet villantanak majd az értő közönség számára.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)