Post Scriptum: megjelent az utolsó utáni kötet is
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2015.12.03. 10:00 | Frissítve: 2015.12.03. 10:00
Debrecen – Hét kötetet írt Tóth Dénes három és fél esztendő alatt. Most itt egy újabb könyv arról, mások mit írtak róla.
Tóth Dénest sokan ismerik Debrecenben. Ez a szigorú lapszerkesztő, precíz, igényes újságíró, gondolkodó és elgondolkodtató szövegeket alkotó színikritikus miután nyugdíjba ment, csak a munkahelyről mondott le, a munkáról nem. 2014 őszéig három és fél év alatt hét füzete, azaz hét kötete látott napvilágot. (Ő tekintette füzetnek ezeket a kiadványokat, mi karcsú kötetnek láttuk mindet.) Sorrendben ezek a következők: Beszélő gesztusok (a táncról való írások), Az avantgarde hercege (kismonográfia Palasovszky Ödönről), Színházi szisztémák (folyóiratokban megjelent kritikák ill. színházi írások gyűjteménye), Egy ódondász vélekedései (személyes hangú szövegek az elmúlt huszonöt-harminc év debreceni nyomtatott sajtójának világáról, működéséről), Érzéki színház (alternatív és amatőr színházi produkciók, kísérletek), Ricercare (írások az édesapáról), valamint a legutóbb megjelent Diárium, amiben meglepő módon saját magáról vallott ez az egyébként a nyilvánosságtól visszavonultan élő szerző.
Nemrég egy új, egy utolsó utáni kötete jelent meg Tóth Dénesnek. A Post Scriptum rendhagyó könyv. Miután Tóth Dénes megírta és kiadás alá rendezte műveit, ezúttal elvégezte azt a feladatot is, ami általában az utókorra szokott hárulni: összegyűjtötte azokat az írásokat, melyek a sorozatról születtek, s megjelentek nyomtatott és online lapokban. Pótkötet, definiálta művét Tóth Dénes aki előszavában arra is kitért, hogy ennek a munkának valójában nem is ő a szerzője, hanem azok, akik fontosnak tartották valami oknál fogva, hogy írjanak arról, amit ő írt. (S egyébként is: a kínaiak szerint a nyolcas szám eleve balszerencsés, tehát már csak ezért sem lehet ez a munka a nyolcadik a sorban – még ha valójában az is...)
Kétségtelen, hogy az ember életében eljön a számvetés ideje. Tóth Dénesről – hajdani tanítványként és kollégaként is – van szerencsém tudni, hogy a végletekig precíz ember, aki mindent feljegyzett, mindent vissza tudott idézni számokban. Hány lapszám, hány cikk, hány karakter – csupa ilyen adatot, melyekből aztán sokféle következtetést lehetett levonni. Ám valami oknál fogva mégsem hiszem, hogy nem lesz egyszer majd egy újabb karcsú kötet (kis füzet?), melyen ott szerepel a neve. Várom is ezt, meg remélem is, hogy ez a történet még folytatódni fog. Biztos, hogy nem írt meg még mindent Tóth Dénes – olvasóként valahogy így érzem. Ráadásul tudom róla, hogy a nyomda világa (az az olykor igen ódonnak tűnő galaxis) közel áll hozzá, és egymás mellé téve könyvei gerincét hiányérzetem van: nincs még ott minden szín.
Ám míg jön a következő mű, addig itt van ez, arról, mit írtak róla. (Benne több cikk, melyek a Dehiren jelentek meg.) A végén két remek fotóval, melyek az utolsó interjúján, s az első szerkesztőségében készültek.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)