Néha oroszlánszelídítést is végez a spirituális debreceni dobos
Szerző: Bögre Zoltán | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.12.15. 10:43 | Frissítve: 2014.12.16. 08:19
Debrecen – Kritikusan közelít a zenéhez, s azt szereti, ha egy zeneszám elgondolkodtatja. Budai Krisztián spirituális dobos, akit nem csak az ösztön hajt előre.
Évek óta foglalkozik gyerekekkel, akiknek nem csak a zenei alapokat próbálja megtanítani Budai Krisztián dobos, hanem azt is, hogyan legyenek hiteles, őszinte előadók. A tradicionális zenék iránt rajongó dobtanárral beszélgettünk többek között arról, miért nem jó, ha állandóan az énekeseket és a gitárosokat favorizálják.
Dehir.hu: Kezdjük a legelején. Mikor kerültél kapcsolatba a dobolással és miért éppen ez a hangszer fogott meg?
Budai Krisztián: Eredetileg zongorista voltam, öt éven keresztül játszottam ezen a hangszeren, de nem fogott meg eléggé, úgy éreztem, váltanom kell. Egy ismerősöm ajánlotta nekem a dobolást. Orosz Imrénél, a PG Csoport korábbi dobosánál kezdtem tanulni, először inkább dzsesszdobolást. Érettségi után döntöttem el, hogy a zenei pályát választom. Ezután Nyíregyháza felé vettem az irányt, a bátyám tanácsolta az ottani művészeti szakközépiskolát. A pótfelvételin fel is vettek, innentől kezdve egyenes út vezetett a zenéléshez. A végállomás aztán az ütőhangszer tanárszak lett, mert eldöntöttem, hogy tanítani is szeretném a zenélést.
Dehir.hu: A videómegosztón lehet látni, hogy különböző ütőshangszereken is játszol. Törvényszerű, hogy egy dobos más hangzást is kipróbáljon, feszegesse a határokat?
Budai Krisztián: Azt látom a kollégákon, hogy a sokféle lehetőség között mindenki azt keresi, mit tudna a legjobban csinálni. Vannak olyan szaktársak, akik megmaradtak a dzsesszdobolás mellett. Szerintem nagyon jó dolog a kísérletezezés, színesíteni kell a zenész játékát, a hallgatóság is szeret újat hallani. Ha az ember rászánja az idejét és kellően kíváncsi, akkor izgalmas dolgok születhetnek a keze alatt. Engem például nagyon vonz a spirituális háttér, az a fajta tradicionális zene, ami valamilyen szertartáson, vallási eseményen szólalhat meg. Izgalmas kinyomozni, hogy egy afrikai kultúra milyen ceremónián használta az adott hangszereket. Ezeknek olyan különleges a hangja, hogy nagyon sokféle színt lehet velük létrehozni. Amikor egy bongón, egy kongán vagy valamilyen latin hangszeren játszok, olyan érzésem van, mintha én is egy hangmérnök lennék, általuk én is új hangzásokat tudok létrehozni.
Dehir.hu: A technikás dobosokat általában mindenki csodálja, de a szenvedélyes játékosokat ugyanúgy ünneplik, mivel érzik a zenéjükből áradó erőt. Szerinted mi a jobb, ha a technikával kápráztat el a zenész, vagy ha teljesen átadja magát az élvezetnek?
Budai Krisztián: Egyiket sem szeretem. Ha valaki csak technikás, attól még nem adja vissza tökéletesen a zenét, ha pedig valaki csak emocionálisan játszik, akkor az sem biztos, hogy jó. Egy igazán jó előadó olyan, aki mindkét képességgel rendelkezik. Jobban szeretem, ha az érzelmi rész a hangsúlyosabb, mondjuk 65 százalékban.
Dehir.hu: Tanítasz is. Milyen tapasztalataid vannak a feltörekvő generációval kapcsolatban? Találkoztál már zsenikkel?
Budai Krisztián: Nagyon vegyes a kép. Hat éve tanítok, tehát nem olyan régóta, de ez idő alatt is találkoztam már jó képességű gyerekekkel. Az egyik ilyen reménység Balogh Efraim, akivel legutóbb a Kodály Szakközépiskolában voltunk előfelvételi meghallgatáson. Szorgalmas, tehetséges a srác, a következő generációk egyik nagy ígérete lehet. Persze van, aki csak azért jár az órákra, mert neki csak hobbi vagy kikapcsolódás a zenélés, sőt olyan is akad, aki nem a saját elhatározásából jön, hanem mert beíratták. Emellett nyilván sokan vannak, akiket tényleg érdekel. Különbözőek a célok és az elvárások. Előfordult már, hogy engem is elkápráztattak a gyerekek, láttak valamit, egy dobost, egy technikát és arról meséltek, kérdeztek. Nagyon sok információ éri őket, már egészen fiatalon sokat tudnak a szakmáról. Néha azért oroszlánszelídítést is végzek, olykor fegyelmeznem, kicsit vissza kell fognom őket. A zenei alázat megtanítása pedagógia célkitűzés, de ezt direkt módon nem lehet beléjük verni; úgy kell közvetíteni az ismereteket, hogy abból ki tudják szűrni a lényeget. A közönség megérzi, ha a zenész nem veszi komolyan sem a publikumot, sem a zenét, s ezt érthető módon zokon is veszik. Ha az ember ezt nem tanulja meg a legelején, akkor nagy pofont kaphat később.
Dehir.hu: Nyugodtan kijelenthető, hogy szinte az összes műfajban, a metáltól a klasszikus zenéig, mindenben kipróbáltad magad, sok zenekarban játszottál. Ha egy stílust ki lehetne emelni, mi lenne az, amelyik a leginkább te vagy?
Budai Krisztián: Egy stílust nem tudok kiemelni, inkább többet. Amiben megjelenik a zenei véleményem, az a funky, a dzsessz és a latin zenék, talán az utóbbiban a legdominánsabban. Metált nem játszok régóta, de vannak barátaim, akik ebben a műfajban utaznak, s számomra is meglepő volt, hogy milyen sok izgalmat tartogat. Minden műfajban lehet jót alkotni, ha az ember értő kézzel nyúl egy ötlethez. Fontos, hogy legyen mögötte valami, ezt nevezhetjük ösztönnek vagy tudásnak. Idegesítenek azok a zenék, amik mögött nincs tartalom, szerintem a társadalomra is rossz hatással vannak. Szeretem az összetettséget, azt, ha tudok egy zenén gondolkodni.
Dehir.hu: A dobos mindig a háttérben van, éppen ezért sosem annyira népszerű, mint az énekesek, vagy a gitárosok. Pedig nagyon is sok múlik rajtuk. Szerinted a dobosok megkapják a nekik járó megbecsülést a közönségtől?
Budai Krisztián: Ez egy létező jelenség, tapasztaltam én is ilyet. Nem véletlen, ha a dobos és a közönség is ezt gondolja, hiszen a hallgatóság először a szöveget érti meg, azzal lehet a legkönnyebben azonosulni. A frontembernek közvetítő szerepe van, de nem tartom jó dolognak, hogy ki van emelve valaki egy adott zenekarból. A zenét együtt hozzák létre, egyik tag a másik nélkül nem létezik. Éppen a Tankcsapda mondta annak kapcsán, hogy Kálid Artúr elszavalta az egy szövegüket, hogy zene nélkül a dalszöveg sem ugyanaz.
Dehir.hu: Nekem úgy tűnik, hogy egy igazi zenei örökmozgó vagy, olyan ember, aki mindig dolgozik, gondolkodik, szervezkedik. Mi jár most a fejedben, mik a terveid a közeljövőre nézve?
Budai Krisztián: A Langwana volt a legutóbbi munkám, amit hamarosan egy dán kiadó jelentet meg. Az egész úgy indult, hogy mindenféle ritmus járt a fejemben, közben egy mitológiai világ kezdett kirajzolódni. Egy történet, ami egy csendes-óceáni elveszett sziget népéről szól. Rituális zenéket használtak a szertartásaikhoz. Komplex darabokról van szó, amik hallgatása közben bele tudja magát képzelni az ember ebbe a különleges világba. Időben és térben való utazás ez, hiszen afrikai és latin hangok, ritmusok is megszólalnak benne. Kottaformátumban fogjuk kiadni, de le is lehet majd tölteni. Úgy tervezem, hogy a Langwanának még lesz két része, decemberben vonulunk stúdióba, hogy rögzítsük az anyagot. Az egyik legkomolyabb tervem, hogy ha elkészülnek a felvételek, akkor elküldöm Michael Giacchinónak, aki többek között a Lost című nagy sikerű filmsorozat zenéjét is készítette, hallgassa meg, mondjon róla véleményt. Egy másik nagy vágyam, hogy olyan zenész legyek, akit gyártók támogatnak, ez persze a videómegosztón mérhető nézettség és koncertezés alapján érhető el. De miért ne sikerülhetne?
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)