Mocskos szájú, szőrös, sokat szív, és csak a szexen jár az esze
Szerző: Wiedemann Krisztina | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.09.02. 07:40 | Frissítve: 2012.09.03. 11:16
Bár sokszor bántóan alpári, poénosabb, mint a nagy átlag. Egy gombszemű játékmaci, Ted borzolja mostanság a mozikban a kedélyeket. Kritika.
Az 1980-as évek közepén, egy magányos kisfiúval indul a történet, akit az utcabeli fiúk még a verekedésbe sem vesznek be. Az első igaz barátot egy színes csomagolópapírból hámozza ki John az egyik karácsonyon, s azonnal a szívébe is zárja. Öröme mégis csak azon a reggelen lesz maradéktalan, amikor a nagyfejű, szőrös maci, Ted elkezd beszélni hozzá. – Hiába, egy kisfiú kívánságánál csak egy Apacs helikopter lehet erősebb! – nyugtázza a mesélő a történteket, aki szellemes szövegével és néhány fénykép segítségével zökkenőmentesen lendíti át a nézőt cirka harminc éven. Nem felejti el megemlíteni, hogy Tedből rövid időre sztár lett, de ma már a kutyát sem érdekli. Az időutazás végén egy kanapén látjuk viszont szétcsúszott hőseinket, akik különféle drogok hatása alatt próbálják meg elindítani a napot.
John (Mark Wahlberg) már 35 éves és egy autószalonban dolgozik, az ágyát pedig Ted mellett a barátnőjével osztja meg, aki négy év után abban reménykedik, hogy John végre megkéri a kezét. Lori (Mila Kunis) vágya hiú ábránd marad, talán mert John egyetlen tanácsadója a nemtörődöm, mocskos szájú játékállat, akinek az a túlélési taktikája, hogy mindent poénnal üt el. A lány egyszerre tele lesz panasszal, és úgy érzi, egy nagyra nőtt gyereket és a maciját vette csak a szárnyai alá ahelyett, hogy egy férfit választott volna. John pozícióját gyengíti Lori főnöke, aki egyre erőszakosabban udvarol.
A játékmacikhoz tapadt jó tulajdonságok garmadája miatt egy kupán vágással ér fel Seth MacFarlane ötlete: az, hogy egy ártatlannak és együgyűnek látszó, vattával kitömött apróságot határozott, provokatív és rendkívül bárdolatlan személyiségnek állít be. Utoljára talán a Toy Story 3. gonosz babája váltott ki hasonló hatást a nézők többségéből. (A színész–rendező–producer persze nem először játszik el hasonlóval: a Family Guy sorozatban a kutya szintén nem volt kismiska.) A Ted béna, de aranyos szőrmókja csak addig béna és aranyos, amíg nem nyitja ki a száját, illetve amíg nem találja meg a megfelelő szexpartnert. Alpári stílusa elől aztán nincs menedék, még John számára sem, aki egy idő után megérzi, hogy talán nem kellene mindenben azonosulnia kedvencével. Egyfajta skizoid állapottal szembesülünk itt, hisz John kamaszkori énje jelenik meg a maciban. Azzal, hogy testben elkülönül a férfitól, könnyebben megragadható a lényege. Ha önmagában csak problémát jelentene, talán könnyebb lenne megszabadulni tőle – mint ahogy erre történik is egy kísérlet –, ám nem pusztán erről van szó. Gyermek- és kamaszkori vonzások és választások, vágyak és félelmek sűrűsödnek a játékmackóba, melyek igen, adott esetben kerékkötői lehetnek a felnőtté válásnak, mégis nagy hibát követnénk el azzal, ha maradéktalanul kiiktatnánk őket. Azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy fiatalkori kedvenceink, film- és regényhőseink, kamaszkori zenéink vagy éppen azok a dolgok, amiket mindig is elutasítottunk, milyen sokat formálnak énünkön, viselkedésünkön. És tudjuk jól, ha nem akarunk lelketlen, kiüresedett „munkagépekké” válni, muszáj ápolnunk, életben tartanunk és továbbfejlesztenünk őket. Vagyis John-nak, ahelyett, hogy kidobná a medvét, életében először rendeznie kellene vele a viszonyát.
A film eredetijében Tedet megszólaltató multimilliomos Seth MacFarlane ugyan sokat ismételt tanulságokat kínál, a maciba oltott szokatlan alapötlete működik. A legjobb pillanatokat tempóváltásainak köszönhetjük, meg a sok-sok popkulturális áthallásnak. Ebben a fura, meglehetősen felemás vígjátéki közegben még az is megdicsőül, akinek inkább a szégyenpadon lenne a helye.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)