Miszter Uncas, a fapados mohikán
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2011.03.03. 12:42 | Frissítve: 2011.03.03. 12:42
Valahol közel a kanadai határhoz ádáz harcot vívtak egymással angolok és franciák. Az indiánok földjéért öldököltek, indián segédcsapatokkal. A kegyetlen mészárlásokról aztán romantikus történetek szövődtek, például az utolsó mohikán(ok)ról. DVD kritika.
Létezik-e olyan harmincas (vagy annál idősebb) férfiember, aki gyermekkorában ne szeretett volna Winnetou, Ulzana, Osceola vagy éppen Csingacsguk lenni? Ki ne ismerné James Fenimore Cooper vagy Karl May regényeit? És vajon kihagyta-e valaki Pierre Brice nyugatnémet vagy Gojko Mitic jugoszláv-keletnémet indiánfiguráit? Az amerikai cowboymesék a „jó öreg” John Wayne-nel, vagy az olasz-amerikai westernfilmek mind-mind az amerikai kolonizáció vérengzéseit szépítették. Mi pedig szerettük (szeretjük?) ezeket a meséket.
J. F. Cooper ott élt és alkotott, ahol hőseit megálmodta. New York állam északi részén, közel a Hudson folyóhoz. Nagy indiánkönyvébe öt regényt írt: Bőrharisnya (1823), Az utolsó mohikán (1826), A préri (1827), Nyomkereső (1840) és Vadölő (1841). Közülük a második lett sokak nagy kedvence: Uncas és a Munro lányok történetét már 1920-ban megfilmesítették. Legutóbb 1992-ben a sztárrendező, Michael Mann készített monumentális tablót az ismert indiántörténetből. Mi most mégis egy korábbi, 1977-es alkotást ajánlunk a filmkedvelők figyelmébe.
J. F. Cooper a Hudson folyónál élt és alkotott
Az utolsó mohikán története valószínűleg ismert: Heyward őrnagy arra kap megbízást, hogy biztonságban eljuttassa Munro ezredes két lányát a William Henry erődöt védő apjához. Indián kísérőjük azonban tőrbe csalja őket, hiszen tudja, hogy az angol parancsnok lányai sokat érhetnek az ellenséges franciáknak. Ám ha nagy a baj, segít a három társ: Sólyomszem, Csingacsguk törzsfőnök és a mohikánok utolsó reménye, Uncas. Kalandok egész sora után a Munro lányok megérkeznek az ostromlott erődhöz, de egy óriási veszteség árán.
James L. Conway rendező nem sokat teketóriázott, olcsón, de szöveghűen vitte filmre Cooper remekművét. Egyedül a szerelmi szállal nem bíbelődött, egyszerűen kihagyta. Minimalista eszközigény jellemzi az alkotást, gyakorlatilag egy sodró vizű folyópart és a szomszédos erdő elég volt a 91 perces filmhez. Minden itt játszódik, az angolok menekülése, a huronok támadásai, Sólyomszem és társai küzdelme, no és a végső leszámolás. Ez a feldolgozás egyébként tévéfilmnek készült, és ez meglátszik rajta: az amerikai tévés igényeknek megfelelően jól követhetők még a reklámszüneteknek biztosított megszakítások helyei is.
Sólyomszem akár egy NDK indiánfilmben is feltűnhetne
A karakterek elnagyoltak, a színészi munka enyhén szólva sem kiérlelt. A Sólyomszem szerepét alakító Steve Forrest fizimiskája alapján akár a keletnémet konkurencia filmjeiben is feltűnhetne. Körülbelül úgy néz ki, mint egy Indy Caros versenyző az 1970-es évekből, csakhogy történetünk több mint kétszáz évvel korábban, 1757-ben játszódik. A két mohikán nagyjából rendben van, bár Ned Romero Csingacsgukja eléggé nehézkes mozgású. Mondjuk úgy: megfontolt. A legröhejesebb a huron főnök, a gonosz Magua (Robert Tessier), aki úgy néz ki, mint egy fradista B-közepes. Kopasz, kövér és szintén nehezen mozog, de legalább képes végig hozni az ellenszenvest. A társasághoz csapódó, kissé ütődött hittérítő (Robert Eaton) botladozásaival próbálja oldani a rendező az amúgy nem túlságosan nagy feszültséget. Gamut mester a film közepén meghal, de előtte még élvezhetjük aranyköpését: „miszter Sólyomszem, miszter Uncas, milyen jó, hogy kiszabadítottak”...
A film kópiája nem a legjobb, látszik, hogy nem sokat törődtek a felújításával: a színek kopottak, itt-ott észrevehetők szalaghibák. A DVD Dolby Surroundot ígér, de jó az monónak is. A képarány sem a manapság megszokott 16:9-es, csak 4:3-as. Extra nincs rajta, egyszerűen elindítjuk, és megszólal magyarul. Mégis dicsérjük meg a magyar forgalmazó Szaturn Film céget, hiszen hiánypótló alkotás került a polcokra, és csak 990 forintért. Mert hiába az 1992-es Mann-féle sodró erejű feldolgozás, az abban megjelenő monumentális jelenetek, ez a verzió nagy kincs lehet a filmgyűjtők számára. Jól illusztrálja a ’70-es évek amerikai televíziózását: úgy mutatja be a vérrontást, hogy egyetlen gyilkolást sem látunk, mert elkapják a képet. Jó sok a céltalannak tűnő természetkép: erdők, tavak, állatok jelennek meg feleslegesen, jó húszpercenként. A tempó is a ’70-es éveké, nagyon lassú. Nincs klipszerű vágás, hosszú és nyújtott snittek bőséggel akadnak.
Magua úgy néz ki, mint egy fradista B-közepes
Conway tévéfilmje egyértelműen történethű. A jók jók és a rosszak rosszak, nincs középút, és nincs meglepetés. Akinek meg kell halni, az meghal, akinek a túlélés adatott, az túlél, még ha az oly fájdalmas is. Mert ugye ismerjük a mesét: a végén derül ki, hogy ki az utolsó mohikán.
Persze szeretjük ezt a történetet, még akkor is, ha Cooper annak idején kissé elnézte a valóságot, merthogy Uncas – aki valódi történelmi figura – nem mohikán, hanem mohegán indián volt a 17-ik század közepén Connecticutban (és nem száz évvel később a New York-i határszélen). Szeretjük, mert gyerekként mi is szerettünk volna indiánok lenni. Engedjük hát, hogy gyermekeink is átéljék az utolsó mohikán meséjét – másfél óra családi mozi, garantáltan trancsírozós, vérben tocsogó jelenetek nélkül. Ez pedig ma, a „tarantinói” időkben nagy szó. Igaz, egy 1977-es filmet nézünk.
Az utolsó mohikán
A magyar változat
szinkron: igen
felirat: nem
Játékidő: 120 perc
Extrák
Interaktív menük
Közvetlen jelenetválasztás
Képformátum: 4:3
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)