Lányok, mentsetek meg egy szörnyet, hogy rátaláljatok a szerelemre!
Szerző: Piskóty Teréz | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.04.26. 08:40 | Frissítve: 2016.04.28. 15:09
Debrecen – A daliás hercegre várni már lejárt lemez. Ez is kiderül a meséből, melyben feminista királylány és vegetáriánus szörny is szerepel.
Mindenkinek ismerős lehet az az érzés, mikor egy színházi előadásra, esetleg moziba megy, leül a helyére, majd egyre többen lesznek a nézőtéren. Aztán a fények kialszanak, egy pillanatra csönd lesz, s ekkor felkészülünk lélekben a varázslatra, ami a színpadról vagy a vászonról les ránk. A feszültség a tetőfokára hág, és megszólal a zene, ami az előadás kezdetét jelzi. Én rég éreztem már ezt. Így nagyon örültem, hogy a gyermeksereg közepén a Vojtina Bábszínház Tessék engem megmenteni! című előadása kezdetén beburkolózhattam ebbe az érzésbe. A zsibongó siserahad valahogy átragasztotta rám a csodák várását. Nem is gondoltam, hogy egy elsősorban gyermekeknek szóló előadás első percei ilyen hatással lehetnek rám.
A klasszikus kesztyűbábba bújtatott mese Schneider Jankó felügyelete alatt olyan módon került színpadra, ahogy nem számítottam rá. Valószínűleg már az sokat tett az előadáshoz, hogy a nagyszínpadon a teljes társulat készülődött a közönség szórakoztatására. Érződött, hogy összeszokott a társaság, és mindenki adott valamit a közös munkához, aminek az eredménye felhőtlen szórakozás lett egy mai mesével.
Az előadás az unatkozó királylány, Henrietta-Rozalinda-Audóra ötletével kezdődött, mely szerint megmenteti magát. Ugyanis nem talált még méltó férjet, így úgy gondolta, aki kimenti egy szörny karmai közül, az érdemes a kezére. Természetesen nem akart felesleges kockázatot vállalni, így apját, a királyt megkérte, hogy tesztelje az erdőket, hiszen csak és kizárólag olyan szörnnyel volt hajlandó elraboltatnia magát, amely vegetáriánus, így nem kellett féltenie az életét. Végül olyan szörnyet sikerült találnia ezen a módon, amelyiket jobban érdekelte az elemózsiás kosár, mint a királylány. Henrietta-Rozalinda-Audórának így nem volt más választása, mint követni a szörnyet. Ez a szörny viszont nagyon barátságos volt, és beszélni is tudott, csak nem lehetett érteni. Azaz Henrietta-Rozalinda-Audóra nem volt hajlandó figyelni rá. Vitték is a hírt hetedhét országon át, hogy elrabolták a szépséges hercegnőt, s aki megmenti, azé lesz a királyság fele is. Eljutott a hír Parányvárba is, ahol a királylány, Szimplinella azt unta, hogy nőként nem tehet semmi izgalmasat. A szülőknek az volt a vágyuk, hogy kicsit nagyobb legyen az országuk, hiszen éppen csak elfért benne a váruk. Így útnak indult, hogy teljesítse a szülei kívánságát. Ha megmenti a hercegkisasszonyt, akkor övé lesz a fél királyság. Nőként nem vállalkozhatott ilyen feladatra, ezért álruhában, férfinak öltözve ment. Útja során összeismerkedett Paránnyal, aki nagyon jól főzött, és szeretett volna egy saját konyhát vezetni. Meg is ígérte neki, ha segít kiszabadítani a királylányt, lesz konyha, ahol főzhet. Hamar kiderült, hogy Henrietta-Rozalinda-Audórának nincs szüksége megmentőre, a szörnynek viszont annál inkább. Elátkozott királyfi, akit csak egy hercegkisasszony csókja menthetett meg. Szimplinella figyelt rá, és megértette a beszédét, majd feloldotta az átkot. A királyfi azonnal feleségül kérte, de Szimplinella vonakodott, hiszen a királyfi Henrietta-Rozalinda-Audóra kezét is megkérte volna, ha megtöri az átkot. Inkább megkérte, hogy ismerkedjenek meg előbb.
Az előadást apró gegekkel színesítette a társulat. Olykor szándékosan bakiztak, ezzel üdeséget csempésztek játékukba. Annyi volt az első harmadban a poén, hogy félő volt, elvész a történet. Ott ültem a közönség soraiban és próbáltam visszamondani magamba, hogy mit láttam eddig a színpadon, de nem sikerült, mert jött egy újabb humoros kiszólás és kizökkentett. Nevetés közben kicsit aggódtam az előadásért, hogy nem lesz érthető a történet. Szerencsére alaptalan volt az aggodalmam. Szépen kikerekedett a mondanivaló, és a végén már a mesére támaszkodtak a humoros jelenetek.
A paravánt, ami szintén nem volt hétköznapi – bár a Vojtinában mikor volt az? –, kihasználták, hogy illúziót keltsenek. Varázslatos volt, ahogy megnyúlt Nagy Mónika keze, vagy az, amikor ugyanolyan dobozok tűntek fel különböző méretben, így érzékeltetve a tér mélységét és a távolságot. Ami viszont a paravánon átütött, hogy a bábosok is élvezték az előadást. A zene is szerves elem volt. Összhangot lehetett látni és hallani, sőt néha még a zenészek is színészkedtek.
Pörgős előadás volt, ami nem hagyta a néző figyelmét lankadni, de nem is fárasztott le. Egyszerre kerek, vidám, szórakoztató, vicces és modern volt. Igazán mai. Meglepő egy bábszínházi előadással kapcsolatban ilyet mondani, de komoly témát feszegetett, hiszen Paul Maar története a női emancipációt is magában rejtette. Egy királylány, aki férfias feladatot vállalt, hogy teljesítse szülei kívánságát és ezért férfiruhát öltött?! S itt nem állt meg, mert nem omlott a királyfi karjaiba sem, hanem átgondoltan, felnőtt módon közelítette meg a kérdést. Tökéletes ellentéte volt a másik királylánynak, aki nem hajlandó felfogni, hogy a világ nem gyermekmese és nem kívánságteljesítő-gyár. A másik üzenete a történetnek, hogy figyeljünk egymásra. Nem mindig annak van szüksége segítségre, aki világgá kiáltja baját. Lehet, hogy az ijesztő szörny szorul segítségre, csak nem tudja kifejezni magát.
Ha ezt mind számításba vesszük, akkor látszik igazán, hogy nemcsak a kislányoknak írt tanulságos mesét Paul Maar.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)