Kazettákban kitárt világ
Szerző: Vojtkó Ferenc | vojtko.ferenc@dtv.hu Közzétéve: 2010.11.27. 12:00 | Frissítve: 2011.10.27. 13:28
Sorozatunkban Magyarország kazettás templomait mutatjuk be. Elsőként a csengersimai református templomba látogattunk el, melynek festett famennyezete 1761-ből való, s igazi katarzist ígér a látogatóknak.
Beléptem a csengersimai templom ajtaján. Meglehetősen szokatlan időpontban, reggel fél hatkor tettem le a táskámat az ajtóhoz legközelebb eső padba. Minden mozdulatomban éreztem: valami csoda előtt állok, hiszen nem hétköznapi világba érkeztem. Az Isten háza az élő Igének egy különleges megelevenedésére hívott. Olyan ősi tudás megismerésére, amely évtizedek óta csöndben volt. A titok kitárulkozására érkeztem.
Valami megérint. Lágy érintést érzek a lelkemen, ahogy ott állok a padsorok között. A lélek hív, az Isten lelke szólít meg, vezet, vezeti a tekintetemet: fel, fel a boltozatra, az 56 festett kazettára, a mennyező mester alkotására, a templomban életre keltett mennyei világra. A halvány fényben szürke minden, de tudom, hogy a vörösen izzó égalja azt üzeni: türelemmel legyek, mert a felkelő nap fénye rövidesen mindent megváltoztat, s minden értelmet nyer majd: legyőzi a sötétséget, szürkeséget és életre kelti az élő Igét, a mennyezetre festett üzenetet.
Nem kell sokat várnom, az ígéret beteljesedik: az ajtóra faragott napkorongon, ami eddig fel sem tűnt, megjelenik az első napsugár. A faragott nap életre kell, a barna színű, merev korongot elönti az izzó fény.
A különleges Istentisztelet elkezdődött. A fény percről percre változtatta helyét, elindult, hogy bejárja útját a fehérre meszelt falon és eljusson céljához a mennyezetre.
A fény útját követve meglepetés fogad, a vízszintesen kúszó nyaláb hirtelen utat, irányt, sebességet vált. Feltartóztathatatlanul elindul függőleges pályáján. Annyira belefeledkezek a fény útjának szemlélésébe, hogy a kazettákról, a képekről már csaknem megfeledkezek. Pedig, mire a nap célját éri, érdemes végignézni a mennyező mester csodás alkotását: növényi és állati formák gazdag tárháza nyílik meg előttünk. Egyszerűnek tűnő formák. Persze, amint másolásukba kezdek – s mivel efféle tálentumból szűkös áldásban részesültem – gyorsan rá kell döbbenjek: nem is olyan egyszerű az évszázados vonalak követése.
Ahogy húzom a tollamat a papíron és a növényindákat követem, egyre erősebben érzem, hogy ezek a formák a világunk egy érdekes oldalát tárják ki. Dinamikus minden kanyar, lendületes valamennyi irányváltás – csak húzom a vonalat, és nem vágyok közben arra, hogy tollam hegyének útját megszakítsam. Mert nem is szükséges. Minden vonal az előzőből születik. Az érzés sem véletlen, a növény szavunk ékesen szemlélteti: növény, vagyis nö(ve)vény! A növekedés jele, a mozgásé, a mozdulaté, változásé!
Ennek az ellenkezőjét érzem az állati figurák másolásánál. Minden vonalnál megemelem a tollamat. Elhagyom a papírt, majd visszatérek a kiinduló ponthoz, valamennyi részlet újabb és újabb vonásból születik. Azt érzem, egy helyben keringek, persze ezáltal is csak egyre inkább kiteljesedik a forma. De az állat, álla(po)t körül járok. A mennyező mester nyomán állapotot rajzolok papírra. Növ(ve)vény és álla(po)t kazetták váltják egymást. Ezen merengek, miközben a fény megérkezik a mennyezetre. Működik a víztükör! Elkezdődik a második felvonás!
Lassan érinti meg a fény a kazettákat. Óvatosan szólítja meg, ébreszti a szürke álmából a képeket – de nem ott, abban a sorban kezdi, ahol várnám.
Tudtam, köszönhetően Pap Gábor művészettörténésznek, hogy szeptember 24-én, mérleg havában a csengersimai templomban a napéjegyenlőséghez igen közeli napon melyik kazettát kell figyelni: Noé bárkáját, amely a mérleg jegyet, annak tulajdonságait hordozza.
Nézem a kazettát, nézem a nap fényét, útját. E kettőnek most találkoznia kell. Ha ez valóságos, eleven rendszer, összefüggéshalmaz, akkor ide kell érnie a fénynek. De mindjárt az elején várakozásommal ellentétesen kezdődik ez a felvonás. A fény más sorban indul útjára. Értetlenkedek, sőt méltatlankodok egy pillanatig, aztán inkább nyugtatom magam. Felesleges az izgalom, a mennyező mester ismerte a titkot, és oda helyezte a kazettát, ahová kell.
És valóban: alig háromnegyed óra elteltével az addig egyenes utat járó fény irányt változtat. Hogy mai kifejezéssel éljek – „sávot vált”. Visszatarthatatlanul elindul Noé bárkája felé, útközben jelezve a kiteljesedést, nyílik, vastagodik, erősödik, mintha ezzel is tudatosítani kívánná, hogy a mai nap Istentiszteletének csúcspontjához közeledünk. Az Ige életre kell, üzenetet hoz, örömhírt mond: a titok leveti fátylát, kitárulkozik. Katarzis, élmény!
|
A napfény rámutat a mérleg kazettájára, Noé bárkája, a sötét és világos madarak életre kelnek. A bárkába rajzolt királyi palota, amely talán Isten országára is utal, kivilágosodik. Az állapotszerűséget jelző madár csőrében tartott ág világít. A teremtő Ige útjára, életre kell és lendületet ad!
Azon tűnődőm: hogyan, honnan tudták ezt a mennyező mesterek. Miért csinálták így? Mit akartak ezzel az utókor számára hagyni, örökíteni? Miért nem írták le? Vagy ha leírták, hol van? A válaszok nincsenek papírra vetve. Kazettákba zárták. Dehogy zárták, pont ellenkezőleg, kitárták! Csak még nem szereztük vissza azt a képességünket, amit őseink tudtak: képírást olvasni.
S amint minden részletét kiélvezhetném a látványnak, gondolataim végére érnék, a fény elhal a képben. A mai Istentisztelet végéhez érkeztünk a csengersimai templomban. S észrevétlenül, mint imádság, úgy szalad végig bennünk a kazetta üzenete. Ez újabb megerősítést szül bennem: részese lehettem a kazettákban kitárt, beleírt, rejtett világ megismerésének.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)