George Clooney lassan öl
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2010.11.01. 16:59 | Frissítve: 2010.11.01. 16:59
Clooney-nak megint van egy utolsó melója, s ugyan most nem kaszinókat foszt ki Brad Pittel az oldalán, ezúttal is nagy a kockázat. Mozikban Az amerikai, itt pedig a kritika.
A videoklipek világából a mozihoz átnyergelő Anton Corbijn első filmjét, a Controlt kétségkívül a legerősebb rendezői bemutatkozások között tartjuk majd számon még jó sokáig. A Joy Division énekesének, Ian Curtis-nek rövidke életéről készült mozi fenekestül felforgatja az ember világát; Corbijn tehát saját magának tette magasra a lécet, s ki a fenét ne érdekelne, hogy második rendezésével, Az amerikaival sikerül-e azt megugornia.
A tálalás alapján egy klasszikus bérgyilkos-thrillert várva ülhetünk be a moziba, ám mire harmadikat markoljuk a popcornból, leesik: minket itt most csúnyán átvertek. Az amerikai ugyanis csak külsőségeiben felel meg a műfaj követelményeinek, minden másban szándékoltan és látványosan kitér azok elől. Nem fogjuk lerágni a körmünket izgalmunkban, nem kapunk egy rendkívül csavaros történetet, nem ér majd minket meglepetés, mert itt ez most nem fontos. A szinte kötelező sablonokat Corbijn sem hagyja ki; itt van nekünk a magányos hős, a mindent belengő ’mindenki gyanús’ érzése, a banális szerelmi szál, a megváltás reménye, de nagyjából ennyi, a többi csak hangulat.
Clooney amolyan szerelőként tengeti az életét, bérgyilkosok úri szabója ő, tőle lehet egyedi, átalakított puskákat rendelni. Egy kis bonyodalom után egy olasz hegyi városkába teszi át a székhelyét, s készül az utolsó melóra, de közben egyre világosabb lesz számára is, hogy ez nem az a munkahely, ahonnan egy decens búcsúbuli után el lehet menni korkedvezményes nyugdíjba. Lenne hát ok a bonyodalmakra, a nagy izgalmakra, főleg, hogy bejön a képbe egy prostituált is, de nem, Corbijnt nem ezek érdeklik. Ő itt egy nagyon erős atmoszférát akar megteremteni, s ehhez Clooney és a valóban gyönyörű kisváros a legfőbb eszközei. Oké, ez utóbbiba annyira beleszerethetett, s annyit mutogatja, hogy néha az az ember érzése, hogy egy nagyvonalú ajánlatot kaphatott az Olasz Turizmus Zrt-től. De egye fene, mert a film valóban elkezd működni, percről percre egyre jobban beszippant, s azon veszem észre magam, hogy nem hiányozik az izgalom, nem bosszankodom a rosszul megírt vagy felesleges történetszálakon, a hiányzó motivációkon.
Az egésszel mindössze egyetlen probléma van. Pont egy éve egy Anton Corbijnnál sokkal nagyobb rendező pontosan ugyanilyen filmet csinált, s bizony Jim Jarmusch Az irányítás határai című mozija sokkal jobban is sikerült.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)