Egy héten keresztül Debrecen volt a világ közepe
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2016.03.26. 15:21 | Frissítve: 2016.03.28. 11:12
Debrecen – A hazai színházi élet, a kortárs magyar dráma világának közepe. Egy hét alatt majdnem 30 előadást láthatott a nagyérdemű öt színpadon. Kritika.
Teli jubileumokkal a Csokonai Színház évada: a kőszínház 150 éves, a Deszka pedig tíz. A másfél évszázadról nem akarunk egy mondatban írni: mondhatni, az egész évad szól erről a maga eszközeivel. A Deszka viszont eljutott oda, hogy a kortárs magyar drámák egyik – ha nem a – legfontosabb seregszemléje lett. Ahogy egy esztendővel ezelőtt is írtuk: ilyenkor ellepi a várost a szakma, a kritikusok hada is, a nézők pedig érdekes és értékes előadásokban dúskálhatnak. A Deszka persze a közönségnek is jó, mert nem kell utazgatnia, ha látni akarja, másutt milyen színházi előadásokat játszanak. Egyáltalán: milyen a mai színházi élet. Milyenek a szerzők, milyen darabokat írnak, milyen színészek mozognak, beszélnek, táncolnak, harcolnak, küzdenek a színpadon. Mielőtt bárki azt gondolná, ez kizárólag valami értelmiségieknek való lila ködös, elefántcsonttornyos elvont őrület, erről szó sincsen: a sokféle darab és előadás sokféle nézőt vonzott március 18. és 25. között. Olyanokat is, akik szoktak bérletet venni, meg olyanokat is, akik nem.
Ahogy tavaly, a Dehir.hu idén is futott néhány kört, megnéztük mi is, milyen volt a Deszka. A mérleg természetesen szubjektív – mi más is lehetne.
Számunkra a fesztivál szombaton indult, de akkor rögtön két előadással. A stúdióban Egressy Zoltán darabja, a 4x100 ment marosvásárhelyi ifjú színészek előadásában. Jórészt egy öltözőben játszódott a történet, ahol egy férfi (a gyúró), egy edzőnő és négy futónő életébe leshettünk bele. Ami itt nem csak a sportról szólt, pláne, ha hozzátesszük: az olimpiát megcélzó csapat tagja a gyúró előző, immár 33 éves felesége, meg a mostani is, aki őt leváltotta. Plusz az a „titkos” kapcsolata, akivel csak úgy összejött egy időre. Hogy bírja ki egymást ez az öt nő? Milyen küzdelmek zajlanak itt napról napra? Sport, szerelem, élet, olimpia, gyűlölet, betartás – nagyon kemény világot tárt elénk egy erős, feszültségekkel teli előadás. Sírni csak a győztesnek szabad: szép, s megható volt látni, ahogy Nagy Dóra könnyei folytak a Himnusszal záruló előadás végén, miközben felzúgott a taps.
Egészen más hangulatot ígért Vidnyánszky Attila kaposvári diákjainak vizsgadarabja, a Psyché. Weöres Sándor kitalált egy, az 1700-as évek végén született költőnőt, s megírta verseit, életét, szerelmét. Weöres műve és a vérbő, ám roppantul tehetséges és erős Lónyay Erzsébet megihlette Bódi Gábort, a tragikusan korán elhunyt filmrendezőt is. Közel 4 órás filmje kultikus alkotás lett – mára azonban nem biztos, hogy ezért törnék magukat a mozinézők. Vidnyánszky Attila tehetségéhez nem fér kétség: ez az előadás mindent felvonultat, amiért őt szeretni lehet. Tehetséges fiatal színészek (Psyché szerepét eleve és egyszerre többen játsszák), magával ragadó zene, ötletes mozgások és hatásos díszletek,intenzív játékkal: bő két óra költészet, aminek – ha rá tudtunk hangolódni – egyetlen unalmas perce sem volt. Igazi fesztiváldarab volt ez, melynek végén akár azon is eltöprenghetett a néző: milyen is lenne, ha ez a sereg fiatal színész így, egy az egyben mondjuk a Csokonaiba szerződne.
Míg itt csupa fiatalt láttunk, a zalaegerszegiek előadásán vasárnap este furcsamód szinte csakis idősebb (legalább negyvenes) színészeket. A közellenséggel Tasnádi István egy régi, sokak által feldolgozott témát vett elő. A lókereskedő Kolhaas Mihály hisz Istenben és az igazságban, hisz a jogállamban. Csalódnia kellett, legalábbis a két utóbbiban. A zenés uszításként definiált darabban végigkísérhettük a kisember kálváriáját, aki nagyon sokáig nem akart letérni az igazság útjáról. Aztán amikor minden kapu bezárult előtte (ügye el sem jutott a felsőbb fórumokhoz, így esélye sem volt rá, hogy két elkobzott, meggyötört lováért megkapja az őt megillető kárpótlást), majd vagyona, felesége is ráment erre a konokságára, Kolhaas Mihálynál elszakadt a cérna. Sereget verbuvált, és tűzzel-vassal vett elégtételt a sérelmeiért. Aztán persze belebukott: becsapták, elárulták, kivégezték. Közben remek poénok, jó dalok is elhangoztak az előadáson, mely nem volt rossz, de mégsem vágynánk rá, hogy belátható időn belül újra lássuk.
Innen jó tempóban kellett átsétálni a Vojtinába, ahol majdnem fél 11-kor kezdődött ezen a vasárnap estén Keresztury Tibor darabja. A te országod Tar Sándor novellái alapján készült, Horváth Csaba rendezte. Tarnál kevesen ismerték, s mutatták meg szebben, jobban a kétkezi melósok, a prolik világát. (Vele kapcsolatban viszont nem elhanyagolható tény: nem a szépírói, hanem emberi vonatkozásai miatt fordultak el tőle sokan, amikor kiderült, hogy ügynök volt.) A te országod a rendszerváltás környékén játszódik egy gyárban, ahol jó sok selejtet termelnek, s ahol a dolgozók jó része munkásszálláson lakik. A Forte társulat mozgásszínháza izgalmasan mutatta be azt, hogyan veszítette el mindenét oly sok ember, s bukott bele a változásba, miközben az ország átvonult a legvidámabb szocialista barakkból az új rendszerbe, ami sokaknak semmi jót nem hozott. Tar novelláiból nemrég Mészáros Tibor is színdarabot – kocsmadrámát – írt Istent a falra festeni címmel. Ízlés dolga, kinek melyik Tibor verziója jön be inkább. (Az biztos viszont: a székek igen kényelmetlenek a bábszínházban: egy idő után a néző elkezd lecsúszni róluk az egyébként lejtős nézőtéren, s komoly erőfeszítést kell tennie, hogy megtartsa magát.)
Az eset, Szíjártó Tímea-Aletta darabja a nagyváradi Szigligeti Színház produkciójában egészen sajátos ízt kölcsönzött a kedd éjszakának. Nagyon kemény, hangos, testközeli előadás volt. Szinte színpad nélküli. A szereplők köztünk, nézők közt ültek, innen pattantak fel, beszéltek, játszottak, s mutattak egyre részletesebb képet a kis faluról, ahol a nők szeretnének jól férjhez menni, és gyereket szülni, a férfiak meg arra, hogy munkájuk legyen. Itt mindenki ismer mindekit, mindenkiről gondol valamit, s a többség – ahogy az lenni szokott – iszik. S miközben folyt a szó, kirajzolódott előttünk az itt élők viszonyrendszerének térképe: ki kivel van, ki ki ellen. S a pucér, fejünkre lógó izzók vibráló fényében világosodtunk meg, mi, nézők, mi közünk is egymáshoz, miközben a váradi színészek mellénk ültek, krétával rajzoltak, ordibáltak, öleltek (minket is), részegen búcsúzkodtak és tudomásul vették, hogy meg fognak halni.
A Deszka nézői ellátogathattak az Arany János utcai lakásszínházba is, ahova a budapesti Maladype társulata hozta el Hajdu Szabolcs darabját. Az Ernelláék Farkaséknál vérbeli mai sztori. Eszter és Farkas között egyre gyakoribbak a viták, nem ritkán kisfiuk, Brúnó miatt. Egy éjjel váratlanul beállít hozzájuk Eszter tesvére, Ernella és férje, Albert, valamint tízéves kislányuk, Laura. Azzal mentek el egy éve, hogy Skóciában végre megtalálják a számításukat, de a külföldi munka mégsem jött be nekik, gyakorlatilag üres zsebbel tértek haza. Férj és feleség között náluk is erős konfliktusok vannak: többek között azért is, mert kint Ernella megcsalta a férjét, és az eleve nehéz természetű Albert nem könnyen teszi túl magát ezen. Meddig képesek elviselni egymást és önmagukat ezek az emberek? Pergő párbeszédek, emlékezetes mondatok, tiszta „hótreál”. Ha szavazni kellene, e sorok szerzője azt mondaná: (számára) ez volt az idei Deszka legjobb előadása.
Csütörtökön Borbély Szilárd darabját láthattuk, Az olaszliszkait, amit a Katona József Színház hozott el Debrecenbe. Nagy várakozás övezte az előadást, mely olyan ismert színészekkel érkezett, mint Fekete Ernő, Szacsvay László, Haumann Péter, Szirtes Ági, Bán János. Ehhez képest csalódás volt. Bár kétség nem férhet hozzá, hogy a tragikusan korán eltávozott Borbély Szilárd helye a magyar költészet legnagyobbjai között van, ez a mű mégsem állt össze. Nem forrt egésszé a költő szüleinek brutális meggyilkolása (amit a felkavaróan szép kötetben, a Halotti pompában olvashattunk illetve a hasonló című, nagy hatású debreceni előadásban is láthattunk már), a holokauszt, Szögi Lajos agyonverése és a zempléni csodarabbi története. Az előadás végén a taps leginkább Borbély Szilárd személyének szólt.
Nemcsak e nap: a fesztivál egyik csúcspontja volt az ezt követő előadás a stúdióban. Az Örkény István Színház jóvoltából láthattuk a Diggerdrivert, melyben Epres Attila hatalmas és zseniális színészi teljesítményt nyújtott. A történet egyszerű: egy nehézgépkezelő – markológépes – magyar férfi kiköltözik a családjával Londonba. Ott próbálnak boldogulni, olykor lehetetlen körülmények között, melyekre mégis úgy tekintenek, hogy ez a legkevesebb ahhoz, hogy emberi életet éljenek. Csak havi 50 ezerrel kellett volna több, mondja a férfi, hogy maradjunk. Komoly, szép előadás ez, kíméletlen őszinteséggel mutatja be, milyen az élet Angliában – s mond véleményt arról is, Magyarországgal mi a baj. Lehet szeretni, nem szeretni a Diggerdrivert, de amikor a darab végén a markológépes kisfia elkezdi egy magyar népmesét, és egyre több angol szó csúszik a szövegébe, hogy a végén ragyogó angolsággal, derűsen, felszabadultan fejezze be a történetet, nehéz másra gndolni, minthogy a művészet nem érdemes félresöpörni, oda kell (kellene) figyelni rá. Ezt a kisfiút (ezt a családot) ugyanis elveszítette az ország.
Mivel a Deszka nem verseny, így nem kell győztest hirdetni. A néző mindenképpen győzött, hiszen a fesztivál idén is korrekt kínálattal állt elő. Több darabra szinte pillanatok alatt elmentek a jegyek, ami felveti, nem lehetne-e a slágerelőadásokat duplázni, ha már van rájuk igény. Az is kérdés, mennyiben szerencsés délelőtti előadásokat tartani. (Talán nem én vagyok az egyetlen, aki szívesen megnézte volna az Újvilágot, de nem 11 órakor...) Idén több stúdiódarabot, vagy szűkített nézőtér előtt játszódó előadást láthattunk. Ami azt is jelenti, hogy a szerzők és a színházak szívesen kísérleteznek, meg azt is, hogy a klasszikus drámaforma talán kevésbé vonzó. Ez viszont azzal járt, hogy a nézőknek időnként ki kellett lépniük komfortzónájukból. Ami persze nem extrém feladat, hiszen a kortárs dráma a valóságot tükrözi, mely során ebben a mutatványban azért sikerül időről időre gyakorlatot szerezni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)