Debreceni szívtipró kínai selyempizsamában, 16 éven felülieknek
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2015.04.14. 08:16 | Frissítve: 2015.05.21. 15:20
Debrecen – Szex, vér, skalpvadászat: a gaz csábító túl messzire megy, és oda kerül, ahova való: a pokolba. Mozart operája magyarul. Kritika.
Hálás vállalkozás elővenni a Don Giovannit. Mozart műve ugyanis az operairodalom legismertebbjei közé tartozik, igazi toplistás darab. Ráadásul még az idei tematikus évadba is beleilleszthető, mivel az eredetileg a 14. században keletkezett spanyol eredetű Don Juan-legenda nem áll túlzottan messze a középkor és a kereszténység világától. Mozart (és szövegírója, Lorenzo Da Ponte) operáját 1787-ben játszották először, és azóta is kedvelt darab szerte a világ színházaiban – s ennek megfelelően Debrecenben sem először láthatja a közönség.
A történetet szinte mindenki ismeri (vagy ismerni véli). Don Juan, azaz olaszosan Don Giovanni (Haja Zsolt) igazi szívtipró. Bár imádja a nőket, valójában nem a szerelem izgatja, hanem a hódítás. E jó háromórás előadás során is három nő körül forog, akiket persze nagyon eltérően közelít meg. A stabil párkapcsolatban élő Donna Annát (Rendes Ágnes) például rendesen letámadja (álarcban!), s viszonyuk így már-már szexuális erőszakba hajlik. Zerlina (Benedekffy Katalin), a csinos parasztlányka ellenben nem tiltakozik Don Giovanni udvarlása ellen, pedig éppen az esküvőjére készül. Párja, a szintén paraszti származású Masetto (Cser Péter) ellenben annál inkább fel van háborodva az úr udvarlásán. A harmadik hölgy (Szolnoki Apollónia) külön kategória. Donna Elvira is azok közé tartozik, akiket a szívtipró elcsábított, ám miután a férfi ejtette, a helyzet némileg megfordult, mert immár a nő lohol (hiúságában sértetten, érzéseiben megbántva) Don Giovanni után.
A darabban hemzsegnek a konfliktusok. Don Giovanni nem csak szíveken gázol keresztül, de gyilkossá is válik: nem tud ugyanis kitérni Donna Anna apja (Wagner Lajos), az öreg kormányzó elől, aki mindenáron meg akar küzdeni vele, s ennek az lesz a vége, hogy halálosan megsebesíti az öreget. Donna Anna és udvarlója, Don Ottavio (Gippert Béla) elszántan keresik a gyilkost, és a Don Giovanni által csak őrült nőszemélynek tartott Donna Elvirával szövetkezve topognak a nyomában. A történetben jelentős szerepet játszik a hódító szolgája, Leporello (Cseh Antal), aki színes (néha mókás, néha harcias, esendő, mohó vagy nagyon is emberi) egyéniségével remekül egyensúlyban tartja a darabot, melynek a végén Don Giovanni elnyeri méltó büntetését hazug és csalárd tetteiért, visszataszító álnokságért. Áldozata, a meggyilkolt kormányzó szobra intézi el, s juttatja végül a pokolba, örök kárhozatra.
Sokat ígérő az indítás a fények és a vetítések játékával. A Bundesliga-frizurás hódító, a Marilyn Monroe-ruhában parádézó Donna Anna, vagy a szimplán maffiózónak látszó szolga az egyszerű, mégis grandiózus hatású díszlet előtt már-már azt az érzetet keltik, hogy itt valami pazar Ponyvaregény-parafrázis készülődik. Ám ahogy haladunk előre a történetben, ezek az elemek sorra eltűnnek. Marad a zseniális zene, meg a puritán díszlet (egy óriási fal, egy erkély és egy pad), amit ötletes vetítések tesznek izgalmasabbá. Nagyon sokféle érzelmet, hangulatot lehet megmutatni színekkel és fényekkel, és ezek a megoldások kifejezetten látványosak, már-már a Mezzo zenecsatorna operaközvetítéseit idézik fel. Viszont túl gyakran fordul elő az a helyzet, amikor nem történik semmi különös a színpadon, csak áll két-három ember és énekel. Ez azért ma már kevés, mert az opera mégsem koncert. Amikor viszont tömegjeleneteket láthatunk, táncol és dübörög az énekkar a színen, vagy az első emeleti páholyban is megjelennek a szereplők, akkor élni kezd az egész.
Sok a fiatal énekesnő és énekes, ami jót tesz az előadásnak. Don Giovanni szerepét Haja Zsolt kapta meg, akit nem véletlenül kedvel a debreceni közönség, és telitalálat szolgája, a vagány Leporello szerepében Cseh Antal is. Az viszont meglepő, amikor Don Giovanni átöltözik, és onnantól kezdve valami olyan öltönyben flangál, ami úgy néz ki, mint egy kínai selyempizsama, élére vasalt nadrággal. Ám ezen azért túl tudjuk tenni magunkat, mert a zene árad, a történet sodor előre, visz az elkerülhetetlen végzet felé. Ez a Don Giovanni ugyanis nem egy Casanova, az ő élete nem elsősorban az örömről szól (vagy ha úgy tetszik, nem a kéjről), hanem a szerzésről. S hogy boldog-e azzal, ahogy a listáját gyarapítja? Az nagyon is más kérdés. Mindenesetre Mozart jól láthatta, hogy az emberiség gondolatai mindig is a vér és a szex körül forogtak és forognak.
A Don Giovannit eredetileg olaszul játszották, most viszont magyarul, így aztán amikor Haja Zsoltot vagy Cseh Antalt halljuk, örömmel bólogatunk, hogy értjük is, amit énekelnek. Időnként viszont azt érezzük, mégis jobb lenne, ha inkább olaszul fakadnának dalra a szereplők, mert akkor elolvashatnánk a vetített feliratot, és nem kellene azon töprengeni, hogy most vajon ki mit is mondott... Igaz, hogy az operákat soha nem a cizellált történetfűzésük és míves nyelvezetük miatt imádta a közönség, s hogy a fordító keze is kötve van, mert szótagszámnak, ritmusnak stimmelnie kell. De azért vannak olyan szövegrészek, melyek magyarul finoman szólva is rémesen hangzanak. Amikor Leporello arról énekel, hogy jönnek szeméből a könnyek, vagy irány a kastély, mert lesz pia, az azért elég blőd... (Nyilván más nyelven sem énekelnek mást, mint magyarul, de azért mekkora különbség van mondjuk a She loves you, yeah, yeah, yeah... és az Ő szeret, igen, igen, igen között...)
Ezzel együtt mégis élményszámba megy az este, hiszen Mozart zenéje ma sem veszített frissességéből. (Szemben mondjuk az időközben sajnálatos módon elhunyt osztrák rocksztár, Falco 1985-ös slágerével, a Mozartról szóló Amadeus című dallal, ami ma már irgalmatlanul porosnak hat. Pedig a kettő között tényleg kétszáz év van!) Az más kérdés, és ezt bármely opera előadása kapcsán fel lehet tenni, fognak-e 50 vagy akár 20 év múlva operát játszani, érdekli-e majd a közönséget ez a műfaj pár évtized múlva is. Rá lehet-e szorítani a srácokat, hogy menjenek el operába is, és ne vigyorogjanak azon, hogy énekelve beszélnek, mert az nem mókás, hanem jó? Gyaníthatóan oka van annak, hogy a színházi honlapon ott ez a mondat: Az előadást 16 éven aluli nézőknek nem ajánljuk. Mi ellenben igenis ajánljuk, jöjjenek csak a tizenhat éven alatti lányok és fiúk is, szokják a kiképzést, szokjanak hozzá, hogy van más is, mint amit Mr. Busta, Halott Pénz vagy a Wellhello nyomat. Mozart ugyanis jó.
Don Gonzalo de Ulloa, kormányzó – Wagner Lajos, Donna Anna, a leánya – Rendes Ágnes, Don Giovanni – Haja Zsolt, Don Ottavio, Donna Anna vőlegénye – Gippert Béla, Donna Elvira – Szolnoki Apollónia, Leporello, Don Giovanni szolgája – Cseh Antal, Masetto, parasztlegény – Cser Péter, Zerlina, Masetto menyasszonya – Benedekffy Katalin. Közreműködik a Csokonai Színház Énekkara és a Kodály Filharmonikusok. Vezényel: Medveczky Ádám. Jelmezek: Ondraschek Péter, díszletek: Orbázi Zoltán és Gemza Péter. Rendező: Gemza Péter.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)